Reviczky Gyula: Szabadság
Élet, hullámjátékodon.
Nem bánt, ha méltatlant emel fel;
Nekem csak tréfa, gondolom.
Örűl a lelkem, hogy nyugodtan,
Közömbös arcczal nézhetem;
Hogy észrevétlen' egy zugolyban
E játékon mulatni végzetem.
Szegény felebarátaim!
Hogy kapnak hajba - nézem őket -
Az élet bábjátékain.
S ha egy gyámoltalant leverve,
Végső falatját elveszik:
Örvendve hogy tapsolnak erre,
Gyöngék bukását, óh, hogy élvezik!
Hazug mosolyt, hizelkedőt.
Ki följebb mást tiporva hágott;
Lenézi az alant levőt.
Érdek bogozza őket össze;
Mind egymáshoz kötött rabok.
Én szemlélő magányba szökve
Vigasztalódom, mert szabad vagyok.
Elég akadt, ah, túlelég!
Nem volnék ily nyugodt, belátom,
Nem ily szabad, ha küzdenék.
Nem írigylem mások falatját;
Hogy osztják fel, szemlélgetem.
E változó harcz száz alakját
Szomorusággal nézni kéj nekem.
S a ki pótolná, nincs olyan;
Se jó barát, se nő, se gyermek;
Mélázgatok magánosan.
Az érdek nem köt arra-erre,
Meg nem vigyázzák léptemet;
Szabaddá tőn isten kegyelme...
Szabad, mint én, csak a madár lehet.
Szülőm, barátom, hitvesem.
Nincs szó, téged kellőn dicsérő!
Múzsám, világom, mindenem!
Nem állom útját a tömegnek,
Ahol az örvény elragad.
Vágyam, hogy minden földi terhet
Ledobva, mint a fény legyek szabad!
A tudomány igy véli ezt,
Az alkotó bölcsen kimérte,
Hogy' járjon minden égi test,
Vakon követve a legelső
Naptól örök szabályokat...
De korlátlan mint a teremtő,
Végetlen, büszke úr a gondolat.
Csak ez képes teremteni.
Halomra dőlnek a szabályok,
Midőn müvét ez rendezi.
Hadd jusson polczra az üresség;
Morált hirdessenek gazok:
A gondolat, igy tartva szemlét,
Nem jajdul fel, csupán elandalog.
Kit nemtőm osztott részemül!
Mig e világ rajzik fejemben,
Nem élek búsan, egyedül.
Elnézem, élet, ár-apályod',
Merengek változó habon,
S az életzajtól félreállok
Egyedül, elhagyatva, szabadon!