Reviczky Gyula: A pénz
Viraszt a mámor; foly Champagne bora.
Szilajon isszák festett asszonyok;
Csók járja és a szív sziven dobog.
Sok ittas úrfinak szemében
Élv s álom harczot vívnak épen.
Megöl az unalom! kiált fel egy,
Üresnek látom én az életet.
S a leghalványabb és legálmosabb
(A háziúr s a lakma rendezője)
Egy kristályserleget markába kap
S rekedt hangon felordít: «Csupa dőre,
Ki másra vágyik és nem pénz után;
Világi boldogság a pénz csupán!
Legjobb helyére a belépti jegy.
Gyötrelmes vágyad nincsen ott, csak élved,
S mit megkivánsz, azonnal a tied.
Te csak heversz, mulatsz, nincs semmi dolgod,
Használod száz inas lábát, kezét.
S a csőcselék irigykedik: Beh boldog!
Van annyi pénze mint szemét!
Kell drága öltöny?... Lesz, hanem fizess!
Szeretsz tán lovagolni, kocsikázni?...
Szólj és lovad, kocsid bármennyi lesz.
S ha ínyedet csiklandja finom étel:
Zabálsz; mi ritka, drága, mind tiéd.
Szeretsz mulatni: páholyodba mégy el.
Mert pénzed annyi, mint szemét!
Vagy hű barátod nincsen még neked?
Hidd el, barát is, asszony is tiéd lesz,
Ha aranyaidat jól csörgeted.
S a taps, dicsőség, hír szomját ha érzed,
Csak ints, s mindenki porba hull eléd.
Mi kéj, hogy ezren írigyelve néznek,
Mert pénzed annyi, mint szemét!
Mind, mind a drága pénz találta ki.
Van mindened, ha tömérdek a pénzed;
Csak a szegényt kinozzák vágyai.
Poharamat a pénzre hajtom én fel!
Még több világosságot és zenét!
A gazdagoknál soha sincsen éjjel...
Van pénzem annyi, mint szemét!
Az árva, bűnös, aljas és bolond.
Kenyéren élnek mind a megvetettek.
A legnagyobb gyalázat itt a gond.
Erénye csak gunyul van a szegénynek;
Piszokba', sárba', rongyok közt marad;
És darabokra töri szét az élet,
Mint én most ezt a poharat!»
Zaj és kaczaj közt fölemelkedik
Most egy uracs kopottas öltözékben,
Csak arcza mondja: Jobb időket éltem!
Lelkem, mint vérem, büszke és szabad.
Boldog is tudnék lenni véghetetlen',
De látom, nem elég az akarat!
Az üdvösséget mosolyogni láttam
S magamnak eljegyezni nem tudám.
Nem járhat ő - mondá - kopott ruhában,
Világi boldogság a pénz csupán!
Meghalok érte s nem lesz hitvesem.
Az olajfák, narancserdők honába
Magammal én őt el nem vihetem.
Pénz hát a jelszóm! Álmodám idáig;
Nem kergetek már árnyakat bután.
Üdvösségemhez csak a pénz hibázik!
Világi boldogság a pénz csupán!
Nem díszitem a bolt kirakatát.
Nagyot, dicsőt akarnék, de hiában,
Az én erényem tett helyett a vágy;
Óh, jól beszéltél, nagy a bölcseséged!
Koldús erénye rongyok közt marad.
Darabokra tör engem is az élet,
Mint én most ezt a poharat!»
Egy félszeg ember, látható, szegény, -
A pompa hadd tekintse mostohául,
Rejtőzve él a boldogság, erény,
Az üdv a szívbe van beírva mélyen,
Boldog csak az, ki véle született.
Az ember képe, átka van a pénzen;
A kapzsiság csinálta pénzetek'.
A gazdagot, nem bánom, írigyeljék!
Van üdv, hogy meg nem látja senkisem,
Mert meghal, a mint odahagyja csendjét,
Én ezt imádom és csak ezt hiszem.
Ki a világ előtt fénylik, jaj annak,
Ha e kivűl más gazdagsága nincs!
Üres szivűek a legkoldusabbak.
A szív, a szív az egyedűli kincs!»
A sok között csak neki volt szive.