Madách Imre: Pál öcsém sírjánál
Pál öcsém sírjánál
Sirodnál állok, kedves Pál öcsém,
S könnyemre a sír néma, hallgatag,
Ki hinné, hogy alatta mint enyém
Oly zajgó szív s érzések nyugszanak.
S könnyemre a sír néma, hallgatag,
Ki hinné, hogy alatta mint enyém
Oly zajgó szív s érzések nyugszanak.
Még tegnap egy vágy együvé csatolt,
S lelkünkben egy szent eszménykép lakott,
Még tegnap együtt küzdénk, fáradánk
Megérteni az életcélokot.
S lelkünkben egy szent eszménykép lakott,
Még tegnap együtt küzdénk, fáradánk
Megérteni az életcélokot.
Ma sír takar, szavamra nem felelsz,
Mint aki pályázás közben leűl,
S vetélytársára sajnálkozva néz
Mért fárad olyan ernyedetlenűl.
Mint aki pályázás közben leűl,
S vetélytársára sajnálkozva néz
Mért fárad olyan ernyedetlenűl.
A távol intő cél után, melyért
Ő is hevült, de látván balgatag,
Csalóka az, utközben félre áll
S szemén könny ég, de szívén nincs harag.
Ő is hevült, de látván balgatag,
Csalóka az, utközben félre áll
S szemén könny ég, de szívén nincs harag.
Óh jaj, hogy így van, bölcsőnk és a sír
Egy pont csak, mely körül futunk, futunk,
S midőn lihegve összeroskadánk,
Mindig csak a kis pont körül vagyunk.
Egy pont csak, mely körül futunk, futunk,
S midőn lihegve összeroskadánk,
Mindig csak a kis pont körül vagyunk.
Minden miveltségünk Bábel torony,
Vágyunk felérni véle az eget,
S hosszú fáradság, építés után
Oly messze az, mint volt fejünk felett.
Vágyunk felérni véle az eget,
S hosszú fáradság, építés után
Oly messze az, mint volt fejünk felett.
Mért fáradál te is hát, jó öcsém,
Miért művelted hévvel lelkedet ?
Hogy ott légy, hol a gyermek és buta
Kit véled együtt a sír eltemet?
Miért művelted hévvel lelkedet ?
Hogy ott légy, hol a gyermek és buta
Kit véled együtt a sír eltemet?
Hisz azt mondják : egyenlők lelkeink,
S az ember itt csak vendégként mulat,
Ott túl feledve minden szenvedély,
Játék, keserv, a sír felett marad.
S az ember itt csak vendégként mulat,
Ott túl feledve minden szenvedély,
Játék, keserv, a sír felett marad.
Ah, úgy te többé nem vagy már öcsém,
Erényeid, gyöngéid elhagyád,
Mi a miénk volt, s amért szereténk,
Levetkezéd, nem ismernénk reád.
Erényeid, gyöngéid elhagyád,
Mi a miénk volt, s amért szereténk,
Levetkezéd, nem ismernénk reád.
Mi kötne össze, együtt érzenünk;
Hideg s döbbentő a tökélyesség,
Minden mi vonz, ami meleget ad
Az ember keblében egy gyengeség.
Hideg s döbbentő a tökélyesség,
Minden mi vonz, ami meleget ad
Az ember keblében egy gyengeség.
Te más lény lettél, voltad elveszett,
Csak a költőből él az, amit írt,
Mint a lehervadt rózsáról viszen
A röpke illat még mulandó hírt.
Csak a költőből él az, amit írt,
Mint a lehervadt rózsáról viszen
A röpke illat még mulandó hírt.
De a költő is halvány árnyképét
Lelkének bírja csak kizengeni;
S ezzel halálból szívvilágának
Vajh mily csekélyke részét menti ki.
Lelkének bírja csak kizengeni;
S ezzel halálból szívvilágának
Vajh mily csekélyke részét menti ki.
S hát még te, aki nem költél, öcsém,
Burokban haladt köztünk lelked el,
Veled mindent, mint hulló csillagot
Nyom nélkül nyelt el a halott lepel.
Burokban haladt köztünk lelked el,
Veled mindent, mint hulló csillagot
Nyom nélkül nyelt el a halott lepel.
Óh, mért él hát az ember, mért löké
Az Isten egy percre világába,
Hogy öntudatra ébredezve, az
Örökkévalóságot átlássa.
Az Isten egy percre világába,
Hogy öntudatra ébredezve, az
Örökkévalóságot átlássa.
Átlássa istensége szikraját,
A roppant tért és a nyügöt nyakán,
S mint trónjáról száműzött istenség
Sírnál álljon meg percnyi lét után.
A roppant tért és a nyügöt nyakán,
S mint trónjáról száműzött istenség
Sírnál álljon meg percnyi lét után.
Vagy nem vesz el a munka és erő,
De méltó bért túl mindenik arat,
S mig szellemed magasb körökbe lép,
A durvább lélek tőled elmarad?
De méltó bért túl mindenik arat,
S mig szellemed magasb körökbe lép,
A durvább lélek tőled elmarad?
Sajátjaul maradnak érzeti.
Eszmék, kapcsok, miket kivíva itt,
S lelkünk folytatja, dicsőülve bár
Az életben megkezdett útjait ?
Eszmék, kapcsok, miket kivíva itt,
S lelkünk folytatja, dicsőülve bár
Az életben megkezdett útjait ?
Ez is szörnyű, kétségbejtő ez is,
Enyészni jobb mint ilyen öröklét,
Melyben még egy szál multunkhoz csatol
S árnyat reá földünk emléke vét.
Enyészni jobb mint ilyen öröklét,
Melyben még egy szál multunkhoz csatol
S árnyat reá földünk emléke vét.
Vagy a gyermek, ki itt sem élvezett
Ott küzdjön-é fel, s küzdjön büntelen?
S ki van, kinek nincs gondolatja, mely
Pokollá lenne örök üdvében ?
Ott küzdjön-é fel, s küzdjön büntelen?
S ki van, kinek nincs gondolatja, mely
Pokollá lenne örök üdvében ?
S te is, ki itt már felküzdél öcsém!
Hogyan türöd majd örök éltedet ?
Te, akinek tett volt egész valód,
A nyugalom halál leend neked.
Hogyan türöd majd örök éltedet ?
Te, akinek tett volt egész valód,
A nyugalom halál leend neked.
Ha látod a lányt, kit szerettél itt,
S lelkeddel oly rokon lénynek hivél,
Hogy testben agg, lélekben halványúl
S a köznapiság mocskában alél;
S lelkeddel oly rokon lénynek hivél,
Hogy testben agg, lélekben halványúl
S a köznapiság mocskában alél;
Ha látod vészben, kiket szeretél,
S óvnod, vezetned őket nem lehet,
Ha köztünk napról-napra mindinkább
Hanyatlani látod emlékedet;
S óvnod, vezetned őket nem lehet,
Ha köztünk napról-napra mindinkább
Hanyatlani látod emlékedet;
És látod a hont, a jogot és erényt
Vérezve, s nem siethetsz védeni :
Örök léted örök keserv leend
S enyészetért fogsz csak könyörgeni.
Vérezve, s nem siethetsz védeni :
Örök léted örök keserv leend
S enyészetért fogsz csak könyörgeni.
