Kosztolányi Dezső: EGY ŐRÜLTHÖZ
EGY ŐRÜLTHÖZ
Előttem állsz s hadarsz: király vagy,
vért szomjazó, vad, gyilkos úr
s az őrület nagy koronája
nehéz fejedre ráborul.
vért szomjazó, vad, gyilkos úr
s az őrület nagy koronája
nehéz fejedre ráborul.
Megtörve fekszel a vaságyon,
parancsot osztogat kezed.
Sovány fejed magasba lendül,
királyi gőgöd élvezed.
parancsot osztogat kezed.
Sovány fejed magasba lendül,
királyi gőgöd élvezed.
A vajszivű könnyekre olvad,
a nagy, vasizmu szolga szán.
Szegény bolond nép. Egy se látja,
mint győz hadad véres csatán.
a nagy, vasizmu szolga szán.
Szegény bolond nép. Egy se látja,
mint győz hadad véres csatán.
Ott a napos, poros lapályon
száll egy dühös vas-förgeteg:
acél-sárkányok, zord vitézek
hódolni jönnek most neked...
száll egy dühös vas-förgeteg:
acél-sárkányok, zord vitézek
hódolni jönnek most neked...
Aztán csalódva feltekintesz
és szétfigyel csontos füled,
agyad a zord valóra eszmél
s nem részegít az őrület.
Kacagva hódolatra intesz,
kezed kaszál a légen át
s mi szívszorongva, mosolyogva,
könnyezve bámulunk reád...
és szétfigyel csontos füled,
agyad a zord valóra eszmél
s nem részegít az őrület.
Kacagva hódolatra intesz,
kezed kaszál a légen át
s mi szívszorongva, mosolyogva,
könnyezve bámulunk reád...
Nézlek soká, édes királyom,
sápadt, beteg nagy martirom.
Ágyad szemembe drága trón lesz
s legfájóbb könnyem elsirom.
sápadt, beteg nagy martirom.
Ágyad szemembe drága trón lesz
s legfájóbb könnyem elsirom.
Nősz, nősz, dagadsz gyúló szememben,
az őrület lángjainál
s megcsókolom rongyos sarúdat,
ártatlan képzelet-király.
az őrület lángjainál
s megcsókolom rongyos sarúdat,
ártatlan képzelet-király.
Hajrá, zenét, őrséget erre,
hátráljatok, ti sorfalak!
Parancsot oszt királyotok most,
e szenvedő, szegény alak...
hátráljatok, ti sorfalak!
Parancsot oszt királyotok most,
e szenvedő, szegény alak...
Ti a hírért véres csatában
rabolva nyúltok máshová, -
de ő hatalmát képzelemből
s roncsolt agyából alkotá.
rabolva nyúltok máshová, -
de ő hatalmát képzelemből
s roncsolt agyából alkotá.
Ti vértivó szörnyek, falánkul
oroztatok száz életet, -
te csak tüzes lázálmaidban
ölsz, győzöl, ó, sápadt beteg.
oroztatok száz életet, -
te csak tüzes lázálmaidban
ölsz, győzöl, ó, sápadt beteg.
A szenvedély arany varázsa
ragyogja be tar homlokod,
ó, képzelet dicső gigásza,
a porba néked hódolok.
ragyogja be tar homlokod,
ó, képzelet dicső gigásza,
a porba néked hódolok.
Te vagy királyom, én a szolgád,
ints, és ha kell, én meghalok!
Én, én a bölcs... én, én a költő...
a te első alattvalód.
ints, és ha kell, én meghalok!
Én, én a bölcs... én, én a költő...
a te első alattvalód.
1904
