Kosztolányi Dezső: CSÖND
CSÖND
Lebegj reám, ó csendes némaság,
véresre horzsolt szívemet kötözd be,
ontsd rám a holtak áldott balzsamát!
véresre horzsolt szívemet kötözd be,
ontsd rám a holtak áldott balzsamát!
A zagyva nyelv hangját zavarjad össze,
fullaszd el égő, száraz torkomat,
alélt fejem zsongó, nagy csend fürössze.
fullaszd el égő, száraz torkomat,
alélt fejem zsongó, nagy csend fürössze.
Aludjon el a kínzó gondolat,
ónsúlyod égőn nyomja vissza mellem,
végsóhajom szelídeden fogadd.
ónsúlyod égőn nyomja vissza mellem,
végsóhajom szelídeden fogadd.
Emlékezet, tudásnak kéje, szellem,
halk ájulatba nyögve vesszen el,
és szó ne keljen boldogságom ellen.
halk ájulatba nyögve vesszen el,
és szó ne keljen boldogságom ellen.
Szűnjön pihegni a beteg kebel,
tűnjön le róla a vér régi mocska,
míg boldogan nagyobb öröm emel.
tűnjön le róla a vér régi mocska,
míg boldogan nagyobb öröm emel.
Sártól szennyes valóm tisztára mosdva
lebegjen a felejtés bűvkörén,
s ne bántson a bűn, a sár és a rozsda.
lebegjen a felejtés bűvkörén,
s ne bántson a bűn, a sár és a rozsda.
Szent csönd, terítsd palástodat fölém,
fülembe kriptád hallgatása csöng,
s mélységeidből nem nézek föl én:
fülembe kriptád hallgatása csöng,
s mélységeidből nem nézek föl én:
Ó, én fehér sírboltom, tiszta csönd!...
1906
