Kosztolányi Dezső: DE PROFUNDIS
DE PROFUNDIS
ord Alfred Douglas
Szeretek, ám nem úgy, ahogy a többi,
A hűs világ nem tudna csak gyülölni;
Homályos szók fekete függönyébe
az ajkaimon úgy vergődik égve,
pillant meg a sudár fák méla lombján.
Az északi szél künn dühöng mogorván,
s amint az észak fél a röpke déltül,
Álmom megöli, szómtól holtra rémül.
s nem bont vitorlát: árva ajkaimrul
lelkemben évekig halk, hosszu kín dúl,
s e dal fojtott, ijedt és sose pajzán
Átok reád, világ, te szörnyű lelkű!
| ki kérkedik a szívvel hevenyén. |
| ha dalt írok, rejtem szerelmem én. |
| fut a bús álom, s a szent gondolat |
| mint rabmadár, ha napsugárokat |
| Be jó, be jó, hogy nem jön egy se ki. |
| nyomuk jeges halálkín követi: |
| a kismadártól retteg a világ. |
| hajó vagyok, mely küzdve siklik át |
| zavart nyögés búg, sose tiszta hang, |
| csak néha hallasz fájó, tompa dalt |
| börtöndal a bús Félelemnek ajkán. |
| S mégis szeretnélek, csak ő legyen hű. |
