Kazinczy Ferenc: AZ ÚJÍTÓK.
AZ ÚJÍTÓK.
I
Midőn Erdősi az első distichont
Csinálni merte, Polyhymniánk
Fellépe a szent Olympba, s térdre hullván
A nagy Kronion széke előtt, kiálta:
«Áldásodat, nagy isten, kezdetemre!
Homerom lantja a földön újra zeng.
Hellas és Latium nem holt ki egészen.
Akard, és egy szabad nép, mellyet én
És Liber vettünk kedvezéseinkbe,
Letészi vad tüzét, s Romának és
Athénnek nyomdokán futásnak indúl,
Úgy a hogy új nép nem futand soha.
A kezdet még csekély: de én Virágot
Leczkéim alá veszem, s a Lethe szélein
Horácz csudálva hallja meg tulajdon
S még is különböző szép énekeit.
Keblembe zárom Tétnek áldozóját
S mint a midőn Aëdon tiszteli
Bájzengzetével a kelő napistent,
Ki a telek vad szörnyeit elveré,
S ismét felhozza a régen várt tavaszt,
S a Zircz Apollja akként dicsértetik meg.
Áldásodat nagy isten kezdetemre!»
Csinálni merte, Polyhymniánk
Fellépe a szent Olympba, s térdre hullván
A nagy Kronion széke előtt, kiálta:
«Áldásodat, nagy isten, kezdetemre!
Homerom lantja a földön újra zeng.
Hellas és Latium nem holt ki egészen.
Akard, és egy szabad nép, mellyet én
És Liber vettünk kedvezéseinkbe,
Letészi vad tüzét, s Romának és
Athénnek nyomdokán futásnak indúl,
Úgy a hogy új nép nem futand soha.
A kezdet még csekély: de én Virágot
Leczkéim alá veszem, s a Lethe szélein
Horácz csudálva hallja meg tulajdon
S még is különböző szép énekeit.
Keblembe zárom Tétnek áldozóját
S mint a midőn Aëdon tiszteli
Bájzengzetével a kelő napistent,
Ki a telek vad szörnyeit elveré,
S ismét felhozza a régen várt tavaszt,
S a Zircz Apollja akként dicsértetik meg.
Áldásodat nagy isten kezdetemre!»
| Zeüs int, s a szép kihallgatott' virágit |
II.
S beszélje a költő, mik történtek itt?
«A nóta szép - mond A. - de nem magyar;
Nekünk magyar kell, nem deák s görög. -
S ha kell külföldi, mért nem a tatár?»
«Mert a tatár rokonvér - monda B. -
S a syrus és zsidó s arabs velünk.»
«A nóta szép - mond A. - de nem magyar;
Nekünk magyar kell, nem deák s görög. -
S ha kell külföldi, mért nem a tatár?»
«Mert a tatár rokonvér - monda B. -
S a syrus és zsidó s arabs velünk.»
| «Erdősi servum pectus - így felel C.- |
Furdalja; ujakkal óhajt a seregben
Kimutattatni, hogy az az az ő.»
«Mit, - kérdi D. - ez új, ez a szokással
Ellenkezésben áll; s jó-e tehát?
Mert a szokás itt, mint mindenhol, úr.»
| «S ha jó is - úgy mond E. - ki bízta rá, |
S nem a tiéd, nem az enyém s övé.
Mindnyájan kezdjünk, hogyha kell, nem egy.»
| «Mindnyájan - monda most F. - semmiben |
Vagy csak kevés társ teszi. Ám tehát
Próbálja mit tud ő; de hozza előnkbe,
S mi fogjuk néki mondani, tud-e ő.»
| «S bár tudjon! tudni nem fog, hogyha mi, |
| «Itélni jussom nékem is vagyon - |
S kimondom: én nem értem. E szerint
Egyéb nincs hátra, mint hogy a kobozt
Engesztelésül áldozza a szokásnak,
Ha hív polgárnak óhajt nézetődni.
Ne szóljon a kit nem hall a - siket.»
III.
| Erdősi után egy vad csoport dühűlt |
Négy pontjain rímet kezde csattogatni.
Gonosz hexametert s pentametert
Gyártott nőstényke s hím, s tudós s tudatlan,
És a tudatlan még makacsb leve.
«Szép! oh igen szép! - mond Polhymniának
A kancsal isten - méltán kérkedel.
S ez-e az a te Romád s Athened?»
| «Sergemben - úgy mond Mómusnak komoly |
Jót s rosszat együtt úgy lelsz, mint az ég
Sergében leljük Amort és Silent,
És téged ormos, sánta, kancsal isten.
Mellyike a jó, mellyike a gonosz,
Azt értik a kik engemet szeretnek,
S epés gúnyoddal én nem gondolok.»
| Felszálla, s vitte a pártát kedvesének. |
