Kazinczy Ferenc: TÖRTÉNET.
TÖRTÉNET.
Egy kis kör kivánságára.
Mondják, egy úr nagy gondba jött,
Látván, hogy kedves asszonykája
Gyakran elzárva űl a négy falak között;
És még inkább megütközött,
Midőn, a szép asszonyt felszöktetvén lármája,
Ez néki elébe fut s mind ujja, mind orczája
Elárulják, hogy írt. - «Mit írt? az ő hibája
Eddig nem volt titkolgatás;
Jót nem jelent a hallgatás.
Azt, a ki engem csal, nekem nem vétek csalni.
Hogy rajtam is kaczagjon más...
Nem, nem; készebb vagyok meghalni!
Az álnoktól nem vártam ezt.
Ah, a kaczér asszony a legnagyobb kereszt!»
Látván, hogy kedves asszonykája
Gyakran elzárva űl a négy falak között;
És még inkább megütközött,
Midőn, a szép asszonyt felszöktetvén lármája,
Ez néki elébe fut s mind ujja, mind orczája
Elárulják, hogy írt. - «Mit írt? az ő hibája
Eddig nem volt titkolgatás;
Jót nem jelent a hallgatás.
Azt, a ki engem csal, nekem nem vétek csalni.
Hogy rajtam is kaczagjon más...
Nem, nem; készebb vagyok meghalni!
Az álnoktól nem vártam ezt.
Ah, a kaczér asszony a legnagyobb kereszt!»
Nem szól s megyen. A szép leűl asztalkájához,
Örvend, hogy egyedűl maradt,
S hozzáfog újra munkájához.
De ah, ki bízhatik magához?
Ajtója a sietés miatt
Tátva áll, s a sullogó belép. Megrezzenéssel
Pislongunk (ha meglátta-e?
S egy mesterséges billentéssel
Az írás födve van) s kényetlen öleléssel
Repűlünk a nem várt Herr Ehgemahl felé.
Ez érti a gonoszt, s kékül belé;
De phlegmában marad, s szépjének példájára
Tüzet hazud, s felel fortélylyal fortélyára.
S míg a csak színlett csókokat
Boszúsan szórja orczájára,
S mindég igaznak lelt, de most hazug ajkára,
Lesegeti ujjain a tintafoltokat;
S lelkének nagy vidúlására
Ottan leli. - «Csak a levélkét
Lehetne megkapnom!» s asztalkájára
Tolvajszemmel tekint, s megsejti. «A levelkét!
Csak azt! hogy végre ismerjem a lelkét !»
Örvend, hogy egyedűl maradt,
S hozzáfog újra munkájához.
De ah, ki bízhatik magához?
Ajtója a sietés miatt
Tátva áll, s a sullogó belép. Megrezzenéssel
Pislongunk (ha meglátta-e?
S egy mesterséges billentéssel
Az írás födve van) s kényetlen öleléssel
Repűlünk a nem várt Herr Ehgemahl felé.
Ez érti a gonoszt, s kékül belé;
De phlegmában marad, s szépjének példájára
Tüzet hazud, s felel fortélylyal fortélyára.
S míg a csak színlett csókokat
Boszúsan szórja orczájára,
S mindég igaznak lelt, de most hazug ajkára,
Lesegeti ujjain a tintafoltokat;
S lelkének nagy vidúlására
Ottan leli. - «Csak a levélkét
Lehetne megkapnom!» s asztalkájára
Tolvajszemmel tekint, s megsejti. «A levelkét!
Csak azt! hogy végre ismerjem a lelkét !»
| Amor kaczag. «Oh esztelen! - |
S csald, a ki csalni akart.»
| A leczke hirtelen |
Munkába vétetik, s a szép hűségtelen
Visítva fut, s meg nem gyanítván a szándékot,
Férjének hagyja az ajándékot;
Ki most - a vad? - mint martalékot
Felkapja azt, s örvendez a jól elsűlt cselen.
S mi volt, az a mit lelt? Egy még nem kész kis ének,
Melyen a szép elzárkozott,
Tartván fulánkitól férjének
S szerény érzésivel nemének,
Gyakorlatlan kezekkel dolgozott;
És ő meséjévé lőn a megyének.
Visítva fut, s meg nem gyanítván a szándékot,
Férjének hagyja az ajándékot;
Ki most - a vad? - mint martalékot
Felkapja azt, s örvendez a jól elsűlt cselen.
S mi volt, az a mit lelt? Egy még nem kész kis ének,
Melyen a szép elzárkozott,
Tartván fulánkitól férjének
S szerény érzésivel nemének,
Gyakorlatlan kezekkel dolgozott;
És ő meséjévé lőn a megyének.
| * |
| .....ki veszte itt dalán? |
Ah, érzem, szánom a sohajtót.
Jó, másszor zárja be az ajtót,
S bátorságban lesznek irásai asztalán.
S bátorságban lesznek irásai asztalán.
