Kazinczy Ferenc: ZELLIHEZ.
Érted fosztám meg a tavaszt; |
Vedd, kérlek, forró csókkal azt! |
Harmat gyanánt rá könnyemet, |
Körűled élnem éltemet, |
Most csak az ád vigasztalást, |
Esküszöl, hogy nem kedvelsz mást. |
Mindent a nyájas kikelet: |
Szivemben hordom a telet. |
És nem derül fel bánatom, |
Örökre enyém, nem mondhatom. |