Fazekas Mihály: Ruszánda, moldvai szép
Ruszánda, moldvai szép
A nyúgodalomnak útján
A borzasztó csata után
A hadra feszült ereink
Tüzünktől felforrt véreink
Mégis mely gyenge mozgások,
Egy harc után nem szokások
Óh hányféle indúlattól
Most a hadi ábrázattól
Majd egy szép kép csillámjától
Melynek igaz bírásától
Most is a török puskája
Mint egy oláh kislyánykája
Nem láttam én még vad fának
Egy havason nőtt oláhnak
A Mahomed zord vitézze
Dühösségében csak nézze
Én is, ha magyar nem volnék,
Vagy halnék, vagy megbomolnék
Ha nem volnék, ami vagyok,
Hogy a Kárpátusok nagyok,
Oláhszűrt vennék magamra,
Fejszét vennék a vállamra,
Ha kimennék a juhokkal,
Talpig megraknám csókokkal,
Vess véget hazai hűség
A puhának gyönyörűség,
| Még nem is messze mentünk; |
| Még csak alig pihentünk; |
| Még jól se lankadtak; |
| Még el se csillapodtak: |
| Melyek bennem pezsegnek. |
| Igy verni sziveknek. |
| Hányódunk és vetődünk! |
| Talpig felhevitődünk: |
| Lobbant fel egy tekintet, |
| Márs vasbottal elintett. |
| Nem lőtt meg oly mérgessen, |
| Rám tekintvén édessen. |
| Soha ily szép gyümölcsét, |
| Ilyen nyájas erkölcsét. |
| Elfelejti vadságát, |
| E természet virágát. |
| Érte nevem letenném, |
| De Ruszándát elvenném. |
| Lábom azt is igérte, |
| Mégis megmászná érte. |
| Kérges bocskort kötöznék, |
| S a hegyekbe költöznék, |
| Ruszándát is kicsalnám, |
| Örömömbe befalnám. |
| E lágy gondolatoknak, |
| Pálma kell a bajnoknak. |
