Fazekas Mihály: [A csermelyhez]
[A csermelyhez]
Hová kis víz olyan sebessen,
A virágok, kik rád hajolnak,
Nem tartóztatnak egy cseppet is,
Apró cseppek! csillapodjatok,
Vagy tán ti is felhevültetek,
Mégis, hogy egymást felleljétek,
Ha ama kis malmot éritek,
Mátkátokat ott csókoljátok,
Amelyen midőn lerepűlnek,
Óh, ha ti is így kivánkoztok,
Kinek a legforróbb szerelem
Óh, miket bíznék én reátok,
Ti egymást hancúzva űzitek,
Könnycseppjeim, kiket még lelek,
Majd a malomnál megálljatok,
Ott várjátok meg kedvesemet,
S ha vizet merít korsójába:
S ha inni felviszen szájára:
Onnan lejjebb-lejjebb menjetek
S míg nyájason csiklándozzátok,
Hogy egy bájoló tekintete
S megfosztott legfőbb vagyonomtól
Mondjátok, hogy e nagy kincsemet
Tartson hivének annál fogva,
| Hová sietsz olyan szivessen? |
| S mintegy csókjaidér bókolnak, |
| Sőt még kerülgeted őket is. |
| Szörnyűség az, amint omlatok, |
| S velem egyformákká lettetek? |
| Nem szükség, hogy így kergessétek, |
| Ott egymást majd ölelhetitek, |
| S a zubogón úgy bocsássátok, |
| Sok apró ködöcskéket szűlnek. |
| Tudom, hogy engem sem átkoztok, |
| Egészen megfőzé kebelem. |
| De már elöllem elfutátok, |
| S panaszimat nem is értitek. |
| Menjetek el hát ti ővelek, |
| Kerekére le ne fussatok, |
| Ki öli s éleszti szivemet. |
| Fussatok bele hamarjába, |
| Csepegjetek szép ajakára. |
| S titkai közt enyelegjetek, |
| Szivébe ezeket sugjátok, |
| Minden nyúgodalmam elvette, |
| Elszakasztván szabadságomtól. |
| Se kérem vissza, csak engemet |
| S nézzen egyszer rám mosolyogva. |
