Faludi Ferenc: PHYLLIS
A szép Phyllis elmerült.
Ime Amor jött azomban;
Loppal óldalához ült.
Egy nyilával utat nyit,
És kilopja Phyllis szivét,
Kit sebessen el is vitt.
Kárát s Amor nyilait,
Minden dolgát félre tészi
Sietteti inait.
Amor szivek között jár.
Szinte kettő van markában,
Ime, ugymond, itt kár!
Ha megloptál engemet,
Mondd meg, dévaj, hová tetted,
És add vissza szivemet.
Nagy cseppekkel könyve hull,
Amor gyengén mind letörli,
Mondván: Phylli, ne busull'.
Jó helyen van, el nem vész,
Több szivekkel elkevertem,
Mutass reá, tied lész.
Phylli, vigyázással légy,
Ki micsodás, megmutatom,
Szíved helett mást ne végy.
Ez pedig pompára vágy,
Ez együgyü, akaratos,
És ez mindenkihez lágy.
Ez udvari, ez paraszt,
Ez tudatlan halogató,
Sok sziveket elszalaszt.
Ez versengő béketlen,
Ez szemérmes, ez kérkedő,
Ez pityergő, izetlen.
Tetszik néki a kincses nép,
Emez böcsületet horgász,
Ennek a kell, a ki szép.
Százszor tükeréhez fut,
Ez más erkölcsében piszkál,
Emez büszke, noha rut.
Ezek között van szived.
Phylli, látam, nem isméred,
Mellyik légyen a tied.
Hamis, titkos, dévai sziv,
Ehhez nem fér senki kulcsa,
Se nem igaz, se nem hiv.
A te szived, emeld el,
Tartsd magadnak, semmi gondom,
Mert ez senkinek sem kell.