Faludi Ferenc: A HAJNAL
Mindenek megujulnak,
A setétség gyorsan szalad,
Erdők megvidámulnak,
Rázogatják szárnyokot;
Éneklésre készülgetnek,
Próbálgatják torkokot.
Arany haja szálain;
S aranyhaját lobogtatja
Alabastrom vállain.
Kinyitják kebeleket,
Rozmarintok illatoznak,
Újítják leveleket.
Hállójokat sétálják,
Hol megszakadt, foltozgatják,
Legyek utját elállják.
Fúlánkokot készitnek;
Fia vagy, légy! a halálnak,
Ha hállóba keritnek.
Rakják készült fájokot;
Gunnyójokban mesterséggel
Fújják csalárd sípjokot.
Felzendül a tollas nép.
Mátyás kiált, oda farka;
Sok baglyokat fog a lép.
Felkeresni útnak megy;
Zokog, sírja árva sorsát,
Nyögésétül zeng a hegy,
Erdőt, bérczet megkerül,
Méglen himét feltalálja,
Zöld ágakra le nem ül.
Hinti hajnal gyöngyeit.
Siet pásztor, szakaszt álmat,
Hágja hegyek teteit.
A harmatos völgyeket;
A mezőköt beretválják
És nevelik tölgyöket.
Tavaszi vetésekbül,
A szarvasok ugrándoznak
A friss forrásvizekrül.
Husra feni fogait,
Barlangjában medve morog,
És szoptatja kölkeit.
Usznak a patakokon.
A parasztok hason másznak,
Vigyáznak a partokon.
Vigassággal megtérnek,
Napkeletkor tiszttartóhoz
Bátrabban bemehetnek.
A hajnali hívesben,
Izzadoznak a kovácsok
Homlokig a műhelyben.
Irnak, törik fejeket.
Félnek, netán preczeptorok
Megszegdelje bőröket.
Emelgeti szekerét.
A hajnal is az egekrül
Elinditja kerekét.
Fárasztják embereket.
Versirásban kik boldogok,
Megmondhatj ák ezeket.