Eötvös József: SZÖRNYEN SZÉP.
SZÖRNYEN SZÉP.
Miként Vesuv virágtakart tövében
S tetőjén láng kitör s szilárd dühében
Ekkép remegsz te is, ha részegűlve
S a szenvedély, mint láva, elterűlve,
| Megrázva, most egyszerre ingadoz, |
| A bájvirányon széjjeláradoz: |
| Merész karom erősen átfogott, |
| Arczod felett pirosan elfutott. |
S miként a tenger kél, erős karával
S a sziklafalra csap hullámzatával,
Ekkép emelkedik melled dagadva,
Míg végre könnyü leplén áthaladva,
| Ha szélvész átkarolta árjait, |
| S fehér tajtékkal önti partjait: |
| Szélvész-hatalmú érzeményivel, |
| Mint hab kiárad a fehér kebel. |
S Vesuv ha áll lángoknak bíborában;
Bár térdre húll a nép bámúlatában,
Igy nézek én reád, ha szenvedélyek
Mit bánom én! oly szépek a veszélyek,
| Ha tenger kél, mert szélvész fölveré |
| Gyönyörrel néz a szép szörnyek felé: |
| Átdúlják lelkedet; ha veszni kell, |
| Gyönyör között ha veszhet e kebel. |
1837.
