Dsida Jenő: Elégia
Elégia
Lázas napok kihamvadt parázsát
hordom magamban, az nyilaldos át.
Az elviharzott fájdalom, a kóbor
emlék, mit őrzök, olyan, mint az óbor.
Utam hideg. Vihart jelez a felhő,
mely holnapom sötét egére feljő.
hordom magamban, az nyilaldos át.
Az elviharzott fájdalom, a kóbor
emlék, mit őrzök, olyan, mint az óbor.
Utam hideg. Vihart jelez a felhő,
mely holnapom sötét egére feljő.
| De jaj, csak nem, csak nem meghalni, testvér! |
| Gondolni, fájni - élni vágy e rest vér: |
| tudom, a gyászban jő még tűzveres |
| öröm, a gazdag csók is fölkeres, |
| vidít összhangok zengő mesebokra, |
| könny is bugyog még gyűrött verslapokra, |
s ezüst fénnyel az élet zord határán
szerelem hinti búcsumosolyát rám.
szerelem hinti búcsumosolyát rám.
