Dsida Jenő: Emlékezések városában
csobog, susog a hallgatag hab.
Jaj-szavak búgnak itt is, ott is,
de tompa mind és fátyolos
és egyre halkabb, egyre halkabb.
tejszínű, ködös, sűrü pára
száll be a házak ablakán
s álmosan készül el a város
a reménytelen éjszakára.
lépése álom, mese, múlt -
Egyre fáradtabb, csöndesebb lesz
s aztán egyszerre nem is látszik,
ködbe merült, álomba hullt.
mosolyai egy-egy betegnek -
zsibbadtan, ólmosan szétfolynak
s mint titokzatos boszorkányfüst,
réveteg-lágyan ellebegnek.
és vissza nem tér már soha...
Tengerrel, köddel, éjszakával
összecsitulva elmerült az
emlékezések városa.