Dsida Jenő: Kánai menyegző
Vendégek közt üldögélünk zöldbefutott, tág verandán.
csillagot szór s zene-szűntén sír a tücsök lágy zenéje.
máskülönben nem tett volna érte ilyen hosszú sétát.
menjetek csak, fiacskáim, ne késsetek énmiattam!
A szegénység, bogárkáim, illatos és drága szégyen."
surranunk el lombfüzéres nászi szobánk ajtajához.
vizeskorsó bort zubogtat, bíborlángút, mint a vér.