Bartal Aurél: A Beleházi és Ethrekarchai Bartal család. Karcag. 1937. 8°. 310 l. + XXIII. 1. fénykép.
Bartal Aurél: A Beleházi és Ethrekarchai Bartal család. Karcag. 1937. 8°. 310 l. + XXIII. 1. fénykép.
Családtörténeti munka megjelenése ritkán számít irodalmi eseménynek. Ennek okát azonban nem szabad az érdeklődés hiányában keresnünk, hanem azt legtöbb esetben magukban a munkákban találjuk meg, melyek érdeklődést kelteni nem tudnak. Legtöbb ilyen irányú munkát csalódással tesznek le maguk a családtagok is, mert a maguk számára nem találják meg bennük amit kerestek, egy bensőségesebb, csak hozzájuk szóló hangot, a család magánéletét ismertető leírást, de haszon nélkül lapozgatják végig a történeti tudást keresők is, mert legtöbb esetben csak a család leszármazását minél távolabbi korokba visszavezetni kívánó adatok száraz felsorolását látják és az, ami érdeklődést tudna kelteni, a település rajza, a birtokok története, a családi élet és műveltségi állapot rajza, az egyes tagok családi és közéleti súlyának a meghatározása részben vagy egészben hiányzanak a családtörténeti munkákból.
A Bartal-család úgy települési területénél, mint mindenkori életviszonyainál fogva igen alkalmas arra, hogy a fenti főbb szempontok alkalmazásával megírt története általános történeti szempontból is érdeklődést tudjon kiváltani.
A pozsonymegyei Csallóköz vidékét várjobbágy eredetű, sűrű településben élő családok lakták, melyeknek harcos rétege korán felemelkedett az országos nemesség soraiba. Két ilyen az Etre várjobbágynemzetségből származó családnak, a Beleházi- és Bartal-családnak egybekapcsolódásából ered a Bartal-család. A Beleházi-család első kimutatható őse az 1243-ban szereplő Buzád comes volt, akinek több ágra szétváló utódainak leszármazása megszakitás nélkül levezethető az újkorba. A Bartal-család leszármazását csak a XV. században élő Etrekarcsai Bartal Pétertől tudja a szerző levezetni, noha a Bartal, Bertalan keresztnév az alsócsallóközi különböző jelzős Karcsai-családokban korán előfordul. A két család, a Beleházi és Bartal a XV. században első felében házasság révén egyesül és felveszi az ősi Etrekarcsai előnév mellé nőági elődeinek Beleházi előnevét is.
A család, mint a többi szomszédai és messze szétágazott vérrokonai és osztályos atyafiai, a Csallóköz többi családait is általánosságban annyira jellemző kisnemesi életet élt, anyagi helyzete és birtokviszonyai az egyes családok szaporasága, a házasságba hozott vagy elvitt vagyon nagysága szerint hullámzott. A török háborúk kihatása, a katonáskodással járó terhek, rossz gazdasági évek a Bartal-család életében a XV. század végétől kezdve erős gazdasági hanyatlásnak lettek megindítójává. Családját ebből a mélységből György (1785–1865) emelte ki, aki nemcsak az összes családi zálogos jószágokat váltotta ki, hanem összevásárolta az elődei által valaha bírt összes birtokokat. Ezzel, valamint többi szerzeményeivel, köztük a tolnamegyei faddi kiterjedt birtokkal, nemcsak családjának anyagi helyzetét fektette biztos alapokra, hanem rendkívüli tehetségével, érett tudásával mint államtanácsos, miniszteri osztályfőnök és mint tudós olyan előkelő állást biztosított magának, mely – mint a szerző is őszinte elismeréssel bevallja – utódai társadalmi elhelyezkedésére és jóhírnevére is eltörülhetetlenül kihatott. Leszármazottai a vármegyei, gazdasági életben a törvényhozásban előkelő szerepeket töltöttek be, hasonlónevű fia, György (1820–1875) pedig miniszterségig emelkedett. Ha az utódok minden anyagi örökséget és örökölt és szerzett kultúráját és társadalmi helyzetét nem is hozhatjuk minden ponton összefüggésbe György kiválóságával, az kétségtelen, hogy családjának háláját, mely ennek az emlékének szentelt, a faddi uradalom megszerzésének százados évfordulóján megjelent munkában is megnyilvánul, örökre kiérdemelte és kell, hogy az ő személye és alkotásai örök például szolgáljanak utódai számára.
Az olyan családtörténeti munkát, melyet családtag írt, a szakemberek rendszerint bizonyos előítélettel veszik a kezükbe, különösen, ha írója ezen felül még nem is képzett történetíró. Bartal munkájának elolvasása után ez az előítélet eloszlik, mert a családi elfogultságnak semmi nyomát sem találjuk munkájában, sőt a legtisztább tárgyilagosság vonul végig az egész köteten. Egyetlen korban sem csinál családjából nagyobbat, mint ami tényleg volt. Annak ellenére, hogy a Bartal keresztnév már korán előfordul a különböző Karcsa birtokokon, tiszteletreméltó módon nem erőszakolja a család eredetének minél távolabbi korba való kitolását, hanem a sok bekapcsolódási lehetőség mellett is a rideg tények alapján abból a korból keltezi a család eredetét, amelytől kezdve a leszármazás minden kétséget kizáró módon levezethető. A család sorsának, anyagi és műveltségi helyzetének nagyhullámzású változásait lelkiismeretesen rajzolja meg, nem hallgatva el a mélypontokat sem. Ennek a családtörténeti munkának másik nagy érdeme, hogy – ha nem is minden tekintetben megfelelő módon kiemelve – de alkalmazza mindazokat a szempontokat, melyek a családtörténetet általános történeti szempontból is felhasználhatóvá teszik. A kisnemesség életét, birtokviszonyait a csallóközi településben és családja történetében tanulságos módon ábrázolja. Ott, ahol nincs sok mondani valója, nem szélesíti az eseményeket a keret fölösleges rajzával. Az utolsó századok férfitagjainak életrajzát bővebb adatok birtokában színesen, hibáiknak és erényeiknek mérlege alapján teljes tárgyilagossággal írja le.
A család nevének és előneveinek eredete mellett tisztázza a Karcsay-családtól átvett családi címer eredetét is, mely a csallóközi családoknál szokásos griffmadarat ábrázolja. A munkát leszármazási táblák és függelékként iratok, köztük az Országos Levéltárban, az Akadémián és Faddon őrzött levéltárak rövid jegyzékei teszik teljesebbé. Több korai oklevélnek közlése a munka általános érdekét, az iratok jelzetének pontos feltüntetése, ami sajnos csak a munka gondos áttanulmányozása után állapítható meg, szakszerűségét még inkább fokozta volna. A különböző oklevélfényképek, épület- és tájfelvételek paleográfiai és építési szempontból 45jelentenek nyereséget a családtagok számára pedig még bensőségesebbé teszik a munkát.
A családtörténeti munkákkal szemben a szorosan vett szakszerűségen kívül még két követelményt állíthatunk fel: legyen az őszinte, a valóságot híven visszatükröző, általános történeti szempontok szerint igazodó, érdeklődést kelteni tudó munka, de azonkívül még olyan, mely a nem szakember családtagok figyelmét is le tudja kötni bensőségével a család belső életének, a felmenők és leszármazottak egymáshoz való viszonyának hű ábrázolásával. Bartal Aurél munkájában megtaláljuk mindkét követelmény teljesítését.
Fekete Nagy Antal.
