A Széchényi-család származásának kérdéséhez.
A Széchényi-család származásának kérdéséhez.
1911-ben jelent meg a gróf Széchényi-család történetének első kötete. Azóta a Turul hasábjain ketten szóltak hozzá a kérdéshez: néhai Miskolczy-Simon János nógrádmegyei levéltárnok* és Iványi Béla szegedi egyetemi tanár.*
A Széchényi-Szabó család. Turul 1914, 62–70. l.
A gróf Széchényi család leszármazása. Turul 1927, 76–83. l.
Mindkét közlemény a nagy történeti multtal bíró család eredetét igyekezik tisztázni, s a tárgyhoz méltó buzgósággal és alapossággal szól az ügyhöz, ami a Széchényi-irodalomnak egyébként is jellemző sajátja. Viszont közös hibája a két közleménynek az, hogy:
1. Mindkettő különösen hitelt érdemlő munkának fogadja el Fraknói Vilmos Széchényi Ferencről írt életrajzát, «aki igen óvatos és a legközelebb jár a valósághoz». Az említett munkában Fraknói a származás kérdését éppen csak említi, arra vonatkozólag kutatást nem végzett, így tehát óvatossága indokolt, de forrásnak nem tekinthető.
2. A két közlemény szerzője saját adatait nem illeszti bele a már ismert és a tudományos genealógia szempontjából is elfogadható tények láncolatába. Ennek a következménye az, hogy a saját kutatásainak eredményét túlbecsűli.
Miskolczy-Simon János a kérdést tulajdonképpen azzal viszi előbbre, hogy rokonnak, azonos törzsből származónak fogadja el a gróf Széchényiek őseit azokkal a Széchényiekkel, akik a XVII–XVIII. században Gyöngyösön élnek, s akik közül Széchényi Szabó György városi főbíró a maga és fiai részére 1667 október 8-án címeres levelet szerez. Ebben az oklevélben nincsen benne a nemesítés, s Miskolczy-Simon erre szintén rámutat, de nem fogadja el a negativumot annak bizonyítására, hogy a család ezen ága már előbb is nemesi jogokat élvezett. Pedig a tárgyilagos kutató kell hogy észrevegye azt, hogy a család 1629-iki címeres levele után íme ez a második hiteles adat arra, hogy a család tagjai korrigálni akarják a nemesítőlevélben olvasható kitételt (a jobbágysorból való nemesítést), itt a szokásos formula kihagyásával, az 1697-iki grófosító oklevélben pedig a rendelkezésre állott származási adatok feltüntetésével.
A két család rokonságának elfogadása azonban az ő részéről, aki az egész megyei levéltári anyagot átnézte, kétségtelenül fontos körülmény, valamint a Szécsényke és Becske későbbi Széchényi nevű birtokosainak felderítésére végzett kutatásai is becsesek. Viszont jelentéktelennek kell minősíteni a Szabó ragadványnévvel kapcsolatosan felhozott nehézségeit, valamint a Szécsény községre vonatkozó részleteket is. Az utóbbiról mint városról beszél, ahol a lakosok «polgárjogokat» élveztek; azt mondja, «1600 körül a családnév még nem volt nagyon megszilárdulva», kiemeli azt, hogy Széchényi Mihály és Tamás utódai ha élnek, tiltakoztak volna 1590-ben a szécsénykei birtokok nádori eladományozása ellen, noha a beiktatás maga is – ob metum Turcarum – Zólyom várában történt jelképesen. Hogyan és hol kellett volna ez ellen eredményesen tiltakozni, ha ugyan tudomást szereztek róla.
Iványi Béla cikkének főértéke azon iratok közlésében van, amelyeket a pécsi püspöki székre áthelyezett Széchényi György származására (helyesebben születésére) nézve a kanonjognak megfelelően 1646-ban a bécsi pápai követségen bemutattak.
Megjegyzem, hogy a cikkben közölt okiratok 71egyike ellen sem lehet diplomatikai szempontból kifogást emelni, s ha Iványi megelégszik azon eredmény feltüntetésével, amit ezen iratok megismerése által nyerünk, figyelemreméltó munkát végez. Hogy a közölt adatokhoz fűzött következtetései mennyiben hibásak, egészen röviden a következőkben mutatom ki.*
A részletek indokolását más helyen terjesztem elő.
Az 1627 nov. 26-iki nyilatkozatban György püspök anyja (honestissima foemina) azt állítja a megye tanui jelenlétében, hogy férje Széchényi Szabó Lőrinc katona volt Szécsényben, fia tisztességes és törvényes házasságból született (Szécsényben), már ősei is katholikusok voltak (majorum ipsius in qua vixerant catholicae fidei integritate). Semmi egyebet. Nemességről, jobbágysorról egyetlen szó sincs benne, egyházjogi szempontból a bizonyítás ezekre nem is terjesztetett ki.
Újat kettőt mondanak az oklevelek: 1. hogy György püspök atyját Lőrincnek hívták (a fia Lőrinc azt írta feljegyzéseiben, hogy Mártonnak), 2. hogy a püspök Szécsényvárban született (ezt világosan az esztergomi káptalan 1646-iki okl. mondja). Ebből az következik, hogy Bán Sárának vagy két férjétől származtak a gyermekei, Széchényi Szabó Lőrinctől György püspök és Széchényi Szabó Mártontól Pál (a későbbi érsek) és Lőrinc a családfenntartó, vagy pedig az 1627-ik évi okirat Lőrince és a Széchényi Lőrinc feljegyzéseiben Mártonnak nevezett személy ugyanaz, s ebből az következik, hogy az illetőnek Lőrinc és Márton keresztneve volt. Feltenni mindkettőt lehet, s közvetett érveléssel mindkettő körülbelől egyformán támogatható.
Iványi az előbbit veszi ténynek. Azt mondja, Széchényi Lőrinc családi feljegyzésében a kérdéses helyen vakarás látható,* tehát hamisítás történt, szerinte atya helyett bátya olvasandó, s beiktat a családfára 1620 körül egy új családtagot, akiről sehol semmiféle nyom nem található, noha ekkor már az örökölt birtokok szétosztása végbement, s Széchényi Lőrinc feljegyzéseiben pl. aprólékos gondossággal azt is feltünteti, hány karót vett a gyöngyösi ácsoktól stb. Az általa ajánlott megoldási módot tehát nem találom elfogadhatónak.
A vakarást azonban csak a fényképmásolat után, az eredetit nem látva, véli fénforgónak.
Nem akarom szó nélkül hagyni itt azt sem, hogy Iványi Pál érseket, aki Lőrinc öccsének családi feljegyzéseit a maga részére lemásolta, nem egyenesen, de az esethez fűzött következtetésből kitűnő módon az ősök megjavítására irányuló törekvéssel, magyarul ősfahamisítással illeti. Bevallom azt, hogy én sokat tépelődtem magamban a kérdés felett, Széchényi Pál életét ebből a szempontból is megfigyeltem, s immár közel húszéves kutatás után mondhatom azt, hogy őt annyira igazságszerető s önzetlen, becsületes lelkű embernek ismertem meg, hogy tőle az effélének az árnya is távol áll. De tárgyi szempontból tekintve is érthetetlen a hamisítás. Mit nyert volna a család vele? Birtokokat nem. Díszt, tekintélyt nem. Széchényi Mihály veszprémi kapitány, úgy mint kortársai, – Túry György, Zrinyi és mások – vitéz katona volt, de zsold híjával rabolt, fosztogatott serege fenntartására és saját szükségletei kielégítésére. Amikor a hadvezetőség ezt megsokalja, őt is elcsapja. Ezzel tehát nem igen dicsekedhettek a király előtt. De mivel Istvánfy munkáján kívül más adata a családnak rendelkezésre nem állott, ezt mutatta be.
Még kevésbbé helytálló Iványi cikkének másik következtetése, amit semmivel meg nem indokol: «Szabó Lőrinc a szécsényi várőrség egyszerű, derék, vitéz katonája volt, kinek sem Széchényi Mihály veszprémi kapitányhoz stb. soha semmi köze nem volt, hiszen még csak nemes ember sem volt». Honnan veszi ez elismerő jelzőket? Ismeri ehhez kellőképpen az életét? Miért tartja közkatonának, holott György püspök egykorú levelében egyenesen tisztnek nevezi. Iványi sokat foglalkozott a katonai történettel. Kérdem tőle, abból, hogy valaki katona volt, – még ha csak közkatona is – szabad-e egyéb bizonyíték híján jogosan arra következtetni, hogy illető feltétlenül nem nemes származású!
Végül figyelmen kívül hagyja a cikkíró a közvetett adatokat (kik voltak a család budai rokonai, akikhez Bán Sára özvegysége idején menekül, kik a Gyöngyösön lakó Széchényiek, miért tartotta fenn Széchényi Ferenc gróf a szegény, Szécsénykén lakó Széchényiekkel a rokoni kapcsolatot stb.). Mindez a kérdést nem dönti el, de mindaddig, amíg közvetlen bizonyítékok elő nem kerülnek, – ami csak idő kérdése lehet – s amíg az ellenkező ki nem derül, elmellőznünk azokat a történeti igazság sérelme nélkül nem szabad.
Bártfai Szabó László.
