Mileki János czimerlevele 1418-ból. (Szines czimerképpel.)
Mileki János czimerlevele 1418-ból.
(Szines czimerképpel.)
(Szines czimerképpel.)
MILEKI JÁNOS CZÍMERE 1418-BÓL.
Zsigmond király a czimerleveleket sohasem osztogatta bővebben, mint az 1418-ik esztendőben. A sok ünnepély, tornajáték kitünő alkalmul szolgált arra, hogy az udvarban megforduló nemesek közül azok, a kik még czimerrel nem birtak, ékes jelvény adományozását kérjék az uralkodótól. A magyarok közül leginkább a király környezetében szolgáló ifju urak járultak Zsigmond elé czimerkérő folyamodásaikkal s az ajándékozásra mindig hajlandó uralkodó szivesen megadta nekik azt a jelvényt, a mely nemességük tökéletessé tételére, ha itthon nem is, de külföldön mindig elengedhetetlennek tartatott.
Ezek a czimerek rendszerint békés, nem ritkán épen tréfás tárgyuak, mutatva, hogy nem hadi érdemek, hősiesség, sebek, vérontás, hanem inkább a király mulatságai közben tett szolgálatok jutalmazására szolgáltak. Volt köztük nyársra tüzött halas, vadászhálóban megfogott, avagy nyillal meglőtt szarvasos, gimen lovagló hölgyes, papagályos, sólymos apródsüveges, sőt főtt-rákos czimer, de talán valamennyi közt a legkülönösebb az volt, a melyet Mileki János kapott, a ki is egy kádba ültetett örvesnyaku medvét választott nemzetsége czimeréül.
Az oklevél, amely erről a furcsa czimer adományozásáról szól, Passauban, az 1418-ik évi Szent András napján (november 30-ikán) kelt. Szokott módon hártyára van irva s egyszerü festésben, magyar szokás szerint, az oklevél élén mutatja a czimert, a melyet Mileki László fia János, az oklevél szavai szerint, eszébe juttatván a király urnak szolgálatait és érdemeit, maga és rokonai: Mileki Miklós fia Andranus és Torródfalvi Péter fia Gál számára kért. Mik voltak a királynak emlékezetébe hozott érdemek, nem mondja el az oklevél, amiből bizton következtethetjük, hogy nem voltak valami nagyon nevezetesek.
Az oklevél a szokásos rövidebb formula szerint van szerkesztve s nem tartalmazza a czimerleirását. Hangzik pedig a következőképen:
Sigismundus Dei gratia Romanorum rex, semper augustus ac Hungarie, Dalmatie, Croatie etc. rex, omnibus Christi fidelibus tam presentibus quam futuris presentium (notitiam)* habituris salutem in eo, qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. A claro lumine troni, velut e sole radii, nobilitates legittimo iure procedunt et omnium nobilitatum insignia a regia dignitate sic dependent, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat regie claritatis. Sane ad universorum tam presentium quam futurorum notitam harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster dilectus Johannes filius Ladislai de Milek coram nostra maiestate personaliter constitutus, propositis et in nostri memoriam reductis suis fidelibus servitiis et fidelium obsequiorum gratuitis meritis sincerisque atque acceptis et laudandis complacentiis; quibus ipse nobis et sacro nostro regio diademati a longinquis temporibus in nostris diversis et predicti regni nostri Hungarie agendis prosperis scilicet et adversis persone et rebus suis non parcendo claritati nostre indefesse et laudabiliter studuit famulari et in antea studebit se gratum reddere et acceptum, arma seu nobilitatis insignia, in presentium nostrarum litterarum capite depicta, maiestati nostre exhibendo, ipsa ab eadem nostra maiestate sibi et per eum Andrani filio Nicolai de eadem, Gallo filio Petri de Thorudfalw, fratribus suis condivisionalibus atque consanguineis item heredibus et posteritatibus umversis dari et conferri humilime et devote suplicavit. Unde nos prefati Johannis gratis affectibus [intuentes] obsequiorum merita, quibus studiis diligentibus et indefessis actenus erga nostram claruit maiestatem cotidieque claret et in antea eo studiosius clarere poterit et debebit, quanto se et suos singularioribus honorum gratiis sentiet decoratos, animo deliberato et ex certa nostre maiestatis scientia prefato Johanni et per eum antedictis fratribus et consanguineis ipsorumque heredibus et posteritatibus universis ad ipsius Johannis indefessibilis suplicationis instantiam prescripta arma seu nobilitatis insignia hic, ut prefertur, depicta ac pictoris magisterio distincte descripta virtute presentium conferimus, imo de abundantiori plenitudine specialis nostre gratie, ad maiorem prelibati Johannis et aliorum supradictorum nobilitatis gloriam, damus et elargimur et iidem Johannes et alii supradicti ipsorumque heredes et posteritas universa nata et nascitura hec arma seu nobilitatis insignia, prout presentibus litteris circa principium appropriatis colonbus diversis inserta pictura denotat et declarat, amodo in antea in preliis, hastiludiis, torneamentis et in omni exercitio militari et clientari gestare valeant pariter et deferre; gaudeant igitur favore regio et de tanto munere singularis gratie antefatus Johannes nec non alii supradicti eorumque posteritates merito exultent, tantoque fideliori studio ad honorem regium eorundem is antea solidetur intentio, quanto ampliori favore preventos se conspiciunt munere gratiarum. Presentes autem ad premissorum memoriam perpetuam cum pendente secreto nostro regio sigillo, quo ut rex Hungarie utimur, prelibato Johanni ac aliis supradictis ipsorumque heredibus et posteritatibus universis duximus gratiose concedendum. Datum Patavie cis Danubium, in festo beati Andree apostoli, anno domini millésimo quadringentesimo decimo octavo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. tricesimo secundo, Romanorum vero nono.
1 A szövegből kimaradt.
186Az oklevél a vasvár-szombathelyi káptalan levéltárában Lad. 1. fasc. 4. no. 26. szám alatt őriztetik. Az élére festett czimerkép alapja barna, fekete és vörös vonallal van keritve, alapszine már ki nem vehető, nagysága 140 x 104 miliméter. A czimer: körives kék paizsban ezüst kádban guggoló, nyakán lánczos ezüst örvet viselő természetes szinü medve; a paizson kék-ezüst takarós ezüst sisak van, melyen aranykoronára helyezve a paizsbeli alak látható. Arányait s kivitelét tekintve a czimer a leghibátlanabbak közül való.
A czimerszerző családjáról nagyon keveset tudunk. Milek község, amelyről János ur magát nevezte, Vasvármegyében fekszik. Régi telep lehetett; már 1217-ben van róla szó egy oklevélben,* a mely mint a vasvári káptalan birtokát emlegeti. 1350-ben már más birtokosairól is van tudomásunk: Nagy-Lajos király egy Rómában 1350-ben, a Szent Mihály napja előtti vasárnapon kelt okleveléből, a melylyel Koltai János fiait, Jakabot, Éliást és Jánost megerősitette Mylek és Gyanonfalu birtokában.* A Milekiekről, a kik úgylehet, vérségi összeköttetésben voltak ezekkel a Koltaiakkal, 1353-tól kezdve van szó az oklevelekben. A vasvár-szombathelyi káptalan levéltárában egész sorozat a családot illető oklevél van,* amelyekhez azonban ez idő szerint hozzá nem férhettünk. Ezen oklevelek legutolsója 1478-ból való; innen kezdve nyoma vesz a Milekieknek.. A török hóditás idejében még a falu is, a melyről nevüket vették, elpusztult.
1 Hazai okmánytár. IV. k. 9. l.
2 Fejér. Cod. Dipl. IX. k. 1. 117. l.
3 Csánki, Magyarország földrajza.
Jóval többet tudunk a czimerlevélben Mileki Jánossal és Andrással együtt szereplő Torródfalvi Gál családjáról. Torródfalva vagy Tarodfa Mylektől nincs messze s ép úgy, mint ez, Vasvármegyéhez tartozik. A róla elnevezett nemzetség legelső ismert tagja azon Péter, a kiről a fentebb közölt armális, mint a társczimerszerző Tarródfalvi Gál apjáról tesz emlitést. 1418-ból Gálon kívül még Torródfalvi László fia Jánosról tudunk, egy a vasvári káptalan által kiadott határjáró levél révén, a mely Jánost, mint tanúként meghivott szomszédot emliti.* Ezután 1455-ig nincs adatunk a családról; ezen évben, mint azt Nádasdi Darabos László és Wysi Gál vasvármegyei alispánok egy április 18-ikán kelt okleveléből tudjuk,* Torródfalvi György fiai, Dénes, Bálint és Miklós zálogba vettek Septhei Pázmán Pétertől négy és fél aranyforinton egy Köveskúton fekvő darab földet, a melyet a nevezett Baloghfalvi Terjék Mihálytól birt volt zálogban. Egy másik, egy évvel később kelt oklevélből más Tarródfalviakat ismerünk meg: V. László király 1456 április 18-ikán megerősitette Tharródfalvi Imrét, Lászlót és Pétert Lapsa nevü birtokukban, a mely ősi földjüket az időben a hollósi nemesek tartották megszállva.* Torrodfalvi György fia Miklósról még egyszer van szó, 1457 augusztus 1-én jelen van egy a vasvári káptalan által végzett beigtatáson.* 1471-ben bizonyos peresügyben tanácskodik Thorródfalvi Thorród Péter és Thorródfalvi Bagó Demeter.* 1497-ből bizonyos Csákányi Thoródy Péter nevét ismerjük;* egy a Dalnoki család leszármazását mutató táblázatról* pedig 1500-ból Tharródy Mihályét, a kinek neje volt özv. Darázsy Andrásné, született Dalmady Zsófia.
4 Országos Levéltár, Dl. 10,719.
5 Országos Levéltár, Dl. 14,944.
1 Teleki, Hunyadiak kora, X. k. 504. 1.
2 Országos Levéltár, Dl. 15, 173.
3 Magyar Nemzeti Múzeum, Békássy család levéltára.
4 Csánki, Magyarország Földrajza, II, k. 854. l.
5 Turul, 1889. évf. 92. l.
Mindezek közt azonban lehetetlen a kapcsolatot feltalálni. Hihető, hogy valamennyien ugyanazon törzs leszármazói voltak, bár az az eshetőség sem tekinthető kizártnak, hogy több, egymással vérségi összeköttetésben nem álló Tarródfalván birtokos nemest emlegetnek az idézett oklevelek.
Nagy Iván* a XVI. század közepétől fogva már összefüggő leszármazási tábláját adja a családnak. A genealógiát a XVI. század első felében élt Német-Szecsődi Taródi Bertalan nyitja meg. A családfán ezen Bertalan fiaiként szereplő Péter és Benedek 1546-ban I. Ferdinánd királytól a magvaszakadt Bükyek birtokait, névszerint Mankó-, Tyvánfalva-, Egyházas-, Sándorfalva- és Viszlófalva-Bük sopronvármegyei birtokokat nyerték adományul.* Péter és Benedek testvérének Benedeknek nem, mint Nagy Iván irja, Nagy-Ujvári, hanem Nagy-Unyomi Loránt Borbála volt a felesége.* Azt is tévesen irja Nagy Iván, hogy Taródy Andrásnak († 1628 előtt) neje Földváry Orsolya, mert valójában Gereczi Bertalan kanizsai kapitány leánya, Borbála volt, a ki atyjával és testvéreivel együtt II. Ferdinándtól 1300 forintban zálogba kapta a Bessei Farkas Tamás, Ferencz és Mihály magvaszakadtával gazdátlanná lett pozsonymegyei uzori, cséllyei, bári, szentmihályfalvai és opáczai, valamint a nyitramegyei farkasdi birtokrészeket.* 1699-ből Tarródy Mihály és neje Péter Éva, nyertek I. Lipóttól összes halastói (Vasmegye), hegyháti, büki, ságodi és alibánfai (Sopron 187megye) birtokaikra s egy a Zala folyón fekvő malmukra új adományt.*
6 Magyarország Családai, XI. k. 66–67. 1.
7 Liber Regius.
8 Magyar Nemzeti Múzeum kézirattára. 3703. fol. lat. III.
9 Liber Regius, Anno 1628. fol. 117.
1 Liber Regius, Anno 1699. fol. 522.
Ennyivel tudjuk megpótolni a Nagy Iván közlötte adatokat. A család ujabb időbeli genealógiájáról nincsenek adataink; csupán azt lehet kétségtelenül megállapitani, hogy a Taródiak még a XIX. század elején is birtokosok voltak több dunántuli megyében. Valószinüleg ma is él a család.
A Nagy Ivánnál található hontmegyei ág aligha volt rokonságban a vasmegyei Taródiakkal: kapcsolatot a két hasonló nevü család közt nem lehet találni.
Meg kell még emlitenünk, hogy a Taródiaknak a XVI. század óta használt czimere attól, a melyet Taródfalvi Gál 1418-ban Zsigmond királytól kapott, merőben különbözik. A Siebmacher* Taródi András XVI. századi pecsétje és az 1623-ban Lakompaknál elesett Taródi Mátyás sirköve után a következő czimert tulajdonitja a családnak: kékben, zöld talajból előtörő s a paizs jobb széléhez támaszkodó sziklafalra kapaszkodó fekete kecskebak; sisakdisz koronából kinövő fekete kecskebak, takaró kék-arany.
2 Wappenbuch des Adels von Ungarn. Supplementband. 116. l.
E leirásban csupán az a feltünő, hogy a szinek egy XVI. századi pecsét s egy sirkő után, a melyek szineket a legritkább esetben adnak, vannak megállapitva.
VARJU ELEMÉR.
