VIII. Az illyefalvi Biális család.
VIII.
Az illyefalvi Biális család.
Az illyefalvi Biális család.
Még egy család igen rövid nemzedékrendét kivánom itt megismertetni, czáfolatául a napjainkban sokszor hangoztatott állitásnak, mintha a magyar társadalomnak itt Erdélyben asszimiláló ereje nem lett volna.
Ez az Illyefalvi Biális, máskép Olasz család, melynek törzse, genovai Biális Ferencz, valamikép Erdélybe kerül Olaszországból, Rákóczi, Kemény és Apaffi alatt vitézül harczol, miért 1680 márczius 10-én honfiusitják, s itt a somlyai vár kapitányságát s Belső-Szolnokmegye főispánságát viselve, miután végrendeletét 1689-ben megirta, 1693-ban meghal.
Tőle a következő család származott:
Genovai Bialis alias Olasz Ferencz belső-szolnoki főispán, Somlyó kapitánya honfiusit. 1680 végrend. 1689 † 1693; Jakab 1689 (Ribiczei Éva de ead.); Sándor 1689 (a) Boér N. a Gáspár leánya b) Balogh Zsuzsa); Ferencz 1697 de Illyefalva (Sepsi-sz.-iványi Henter Erzsébet); János 1689; N. leány (Szotyori András de ead.);N. leány (Sz.-katolnai Elekes Zsigmond); N. leány; N. leány †; Imre; Jakab; Ádám; Ferencz (Csicsó-kereszturi Torma Katalin); János (a) Csik-sz.-mihályi Sándor Kata b) Köröspataki Kálnoki Erzsébet); Borbára (M.-csesztvei Miske Zsigmond); a) László † 1784 (Kövendi Gál Mária); a) Elek (csik-vacsárcsii Fodor Klára); a) József †; a) János minorita-szerzetes †; b) Mihály †; b) Sándor; b) János; László (Kadicsfalvi Török Juliánna); Antal †; Zsuzsa (csik-amadéfalvi Zöld János); Anna (Pakot János); Bora (a) N.-váradi és Sepsi-sz.-györgyi Móricz Dénes b) Csik-sz.-simoni Endes József); Ferencz 1848 országgy. követ; Anna (Csik-sz.-mártoni Szabó Márton); László; Ágnes (Kabos Károly); Ferencz †; Akos †; Irma.
145II. TÁBLA.
Zeyk László 1697 (Nagyváradi Baló Mária); Miklós sz. 1686 † 1750 (Nagybarcsai Barcsai Zsuzsánna); Mózes 1719 † 1758 fehérmegyei főbiró 1740-ben (a) gr Pekri Zsófia 1721 b) Nagybarcsai Barcsai Ágnes c) n. váradi Horváth Krisztina 1755); István sz. 1695 † 1752 előtt (Nagybarcsai Barcsai Klára); János sz. 1705–1750 kapitány a Ghillányi ezredb. nőtlen †; Péter (Nagybarcsai Barcsai Sára) †; Sámuel hunyadm. főbiró 1752 nőtlen, 1763 nősült † 1775 (malomvizi Kendeffi Sára); Ágnes; János 1771 hunyadm. táblabiró, 1785 hunyad- és zarándmegyei alispán † 1785 (Naláczi Borbála de ead.); András sz. 1730 főhadnagy a gr. Gyulay-gyalogezredb. Olaszországb. † 1799 után (a) Kóji Komáromi Klára b) Nagyklopotivai Pogány Jozéfa) b)-től; András † 12 éves korában; Jozéfa (Naláczi János de ead.); Ágnes sz. 1765 (benedekfalvi Benedikti Lipót); István sz. 1766 1797 hadnagy a Benyovszky-ezredben † 1798 (Jeszenszky Rozália); Anna; Sámuel † kiskorb.; a) Mózes 1740–1778 (a) Nagyajtai Cserei Krisztina b) br. Bánffi Éva 1753 utóbb elváltak c) Sepsi-sz.-iványi Henter Borb. † 1765, d) M.-n.-zsombori Zsombori Kriszt.); a) Druzsa (a) Désfalvi Bánffi Sámuel b) Csolnakosi György de ead.); c) Dániel sz. 1737 † 1796 aug. 3. 1760 nemes testőr, 1770 kir. táblai számf. ülnök, 1777 itélőmester, 1781 kir. hivatalos, 1785 főkormsz. tanácsos, 1787 főpohárnokmester, 1791 udv. kanczell. tanácsos, 1795 kir. táblai elnök (gr. Teleki Borbála); c) László † kiskorb.; c) Ádám nőtlen †; c) Imre 1760 kadét a porosz háboruban a gr. Gyulay-ezredben, 1763 zászlótartó az oláh határőrezredb, 1778 a porosz háboruban főhadnagy, 1787 a török háb. kapitány, 1794 mint őrn. nyug.; c) Zsigmond sz. 1745 † 1799 1763 nemesi testőr, utóbb Olaszhonban Ferdinand főhg. kiséretében 1775 provinc. commissar., 1791 kir. hivatalos (Nagyváradi Horváth Klára); Borbála 1823 (gr. Tholdalagi Mihály); Mária (Zeykfalvi Zeyk János özv. 1820); Dániel sz. 1780 körül v. előtt 1804 kir. táblai ülnök, azután marosszéki főkirb., majd főkormánysz. tanácsos 1835-ig. 1837 a.-fehérm. országgy. köv. (br. Vay Katalin, József septemvir leánya); Eszter †; Krisztina †; Kata (Léczfalvi Gyárfás József); Zsuzsa sz. 1785 † 1865 (br. Bánffi Ferencz); Anna (Fricsi Fekete Lajos); Imre 1799 tanuló; József sz. 1805 nov. 30. † 1852 szept. 24. 1834-től országgy. köv. a) gr. Teleki Jozéfa b) gr. Thoroczkai Julia; Kata (Roffi Borbély József); Bora † 1848 január 21. (br. Kemény Domokos); Károly sz. 1810 † 1885 1837-től kolozsmegyeiországgy. köv., illetőleg képviselő, 1848 belügym. osztálytanácsos, 1870 belügyi államtitk., 1876 alsó-f.-megyei főispán (br. Kemény Judith); Domokos † mint honvédszázados 1849 jul. 30-án Segesvárnál (br. Kemény Juliánn; Johanna (zeykfalvi Zeyk Miklós); Dániel †; Miklós †; a) József 1866-tól aranyosszéki követ 1896 báró, főrendiházi tag (gr. Teleki Ágnes); b) Dániel (br. Bánffi Czeczilia); Gábor sz. 1848 1896 vizaknai orsz. képv. (Nagybarcsai Barcsai Matild); Sámuel 1787 kadét a br. Splényi-ezredben a török háboruban (Malomvizi Kendeffi Mária); János 1799-ben hallgató a göttingai egyetemen. Utóbb udv. kanczell. titkár 1814 (Zeykfalvi Zeyk Mária); Miklós 1799 tanuló a göttingai egyetemen, bölcsészettud. a magyar és berlini tudós társaságok tagja † 1850; Gabriell (Janka); Albert; József; Géza;Czeczilia; Dániel; József (br. Jósika Erzsébet); Eliz (gr. Tholdalagi László); Illa (hg. Odescalchi Livius); †; Ágnes; Károly 1875 miniszt. fogalm., 1888 kolosi orsz. képviselő, 1894 cs. k. kamarás (Boros-jenői tisza Etelka); Karolina (br. Kemény Gyula); Dániel 1888 a.-fm országos képv., 1893 ugyanottani főisp.; Anna †; Kálmán; János sz. 1798 kör. 1814 (gr. Teleki Krisztina); Klára †; Miklós † 1854 (Zeykfalvi Zeyk Johanna); Margit; Sándor sz. 1826 † 1882 febr. 6-án 1848/49-iki honvéd (Sárospataki Szabó Anna); N. fiu †; N. fiu †; N. fiu †; Ödön sz.1849 † 1878 május 9.; a) József 1762–74 katholikus ág 1763–67 nemes testőr él 1799 (br. Jósika Anna 1772) 1804-ben özvegy); b) Elek sz. 1748 † 1805 tordamegyei táblabiró (a) A-csernátoni Damokos Anna b) etfalvi Halmágyi Juliánna); b) Zsuzsa (Középajtai Benkő Izmael 1790); b) István 1768 mint őrnagy a Barco-ezredben a franczia háb. † 1796; c) Károly mint kadét az oláh határszéli ezredben a török háboruban Törcsvárnál † 1788; Anna (a) Jakab János b) Makfalvi Dósa Károly); Janka (Domáldi Felszegi Dezső); Jolán; István (Tóth Mária); Ilona Felsőbükki Horváth Bertalan); János; Lajos 1799 tanuló 1815 tordamegyei aljegyző, 1837 és 1846 kir. hivatalos, főkormsz. fogalmazó † 1848 (a) Érsekujvári Gyarmati Eszter b) Tindarisi Dindár Borbála c) Gloria Róza) a b c?; a) János, az iró sz. 1786 † 1860 február 9 (a) Zsögödi Mikó Klára 1805 b) Uzoni Béldi Johanna, egybek. 1817. elvált 1822 körül c) Apold Jozéfa? 1849 után, törvényesen egybekeltek-e, kétes); a) Rachel (Kisenyedi Pallos István); a) Klára (K.-fehérvári Balogh György 1811) † 1823 előtt; a) Éva sz. 1780 † 1840 (a) Csolnakosi Lajos de ead. egybek. 1810 b) Csolnakosi Elek de ead. egybek. 1819); Antal szül. 1810 alsófehérmegyei főszolgabiró † 1883 ápril 23. (Bo-bereki Fábián Anna); Ferencz sz. 1825 1848/49-ben honvédszázados a 11. zászlóaljban, 1875 honvéd-ker. hadbiztos † 1885 január 6-án (Losádi Zudor Kornélia); Jozsef konzul utóbb min. tanácsos † 1895 (a) N. N. külföldi nő, b) N. N. külföldi nő, c) br. Kemény Emma); a) Gyula † 1883 után (a) Csolnakosi N. de ead. b) Brádi Amália de ead.); a) László sz. 1809 † 1892 jan. 23. 1848/49-ben honvéd százados, utóbb kisküküllőm. árvaszéki elnök (a) Nagyváradi Inczedi Anna) b) Kis-sárosi Sinai Karolina); a) Juliánna sz. 1816 előtt † 1880 május 1-én (Fricsi Fekete Lajos); a) Izabella; Mária (Borbátvizi Csóka Miklós); a) Kata (Szentkatolnai Elekes Mihály); a) Ilona sz. 1840 † 1882 február 18 (Fricsi Fekete Albert); a) Lenke sz. 1843 † 1889 február 28 (Kadicsfalvi Török Albert); Irén (M.-koppándi Fosztó László 1885); Jolán (Bodoki Henter Ferencz 1885); Endre; Sarolta; a) Vilma (Balcziczán N. romániai bojár); a) Amália †; a) Etelka †; a) Róza †; a) Farkas †; a) István †; a) János † kis korukban elhaltak; b) Árpád (Brádi Brádi Ilona); b) Ágnes †; Szandrin; Anda.
146Láthatjuk ebből a Kadicsfalvi Török Pál nagy szorgalmu fiatal genealogustársam által a Biálisok levéltárának szorgos átkutatása után összeállitott nemzedékrendből, hogy e külföldi, merőben idegen férfiunak családja mily gyorsan és mily teljesen beleolvadt Erdély tőzsgyökeres magyar s kiválólag annak székely vérü családaiba, s maga is teljesen székelylyé vált, csak nevében tartván fenn idegen eredetének emlékét.
* * *
Mindezek után még egy pár szavunk volna.
Habár némelyek kicsinylőleg meddőnek nevezik a genealogiát, ez még azon értelemben sem áll, mintha e tudományszaknak ma már gyakorlati becse s használhatósága nem volna. A gondolkozó ember abból igen sok becses következtetést vonhat le, sok gyakorlati jelentőségü tanulságot szerezhet, sok tévedést kiküszöbölhet.
Mit tapasztalunk csak e szerény czikksorozatból is?
Azt, hogy a magyar előkelő osztálynak, a nélkül, hogy erre czélzatosan törekedett, vagy mesterséges eszközöket használt volna, megvolt itt Erdélyben is asszimiláló ereje és tevékenysége, s a kik vele érintkezésbe, jog- és érdekközösségbe jöttek, érezték annak hatását.
Tapasztaljuk azt, hogy a magyar társadalom faji tekintetben sem volt exclusiv, vagy miként ma mondani szokták, chauvinista. A tiszta magyar eredetüeken s a rokon székelyeken kivül olasz, német, oláh, horvát stb. törzseket tanulunk megismerni, melyek életüket és jövőjüket ez ország sorsához kötik, de javaiban is részesülnek; hazafiságuk utján, eredetükre való tekintet nélkül, a legmagasabb polczokig juthatnak s megalkotó elemei lesznek az ennyiféle vérből keletkezett, de egy nemzeti közszellemben összeforrott előkelő magyar társadalomnak.
S az idegen vérből származott, de már magyar családokat a modern nemzetiségi szenvedélytől elvakitott s a magyar ellen gyülölködő irók csak rövidlátásukban és igaztalanul nevezik renegátoknak; mert e családok őseit nem eredetüknek megtagadása, vérüknek szégyenlése – a régi korban ilyesmi ismeretlen volt – tette magyarokká: hanem magyarok voltak, mint e haza egyenjogu fiai, mely akkor a mai értelemben vett nemzetiségi különbségeket nem ismerte; magyarok, mint állásuknál, összeköttetéseiknél fogva az akkori egységes előkelő társadalom tagjai, melynek jellegét egyedül a magyar haza adta meg. «Membrum sacrć coronć» volt mindenik, elválaszthatatlanul összeforrva e hazával; tehát magyar!
Azért e családok ma se tekintsék árnyéknak családfájukon, ha a kutatásaiban részrehajlatlan s elfogulatlan genealogia föl is tárja eredetüket; mert voltak legyen németek, oláhok, tótok vagy olaszok, vagy bármi fajból valók, kettős dicsőségük az, hogy idegen vérük daczára e hazának ugy tudtak szolgálni, hogy nagyjai közé emelkedve, századokon át ott állották meg helyöket. Eredetüknek takargatása csökkentése volna érdemeiknek.
A történetirás pedig ne legyen elfogult; vizsgálja tárgyilagosan s a jelen politikai szenvedélyei és félszegségeire való tekintet nélkül a multat, s ne igyekezzék abból a ma talán nem tetszőket leokoskodni. Hiszen Magyarországra nézve nem kevesebb dicsőség, ha például oláhból tudott Hunyadiakat teremteni, mintha ezek tiszta magyar törzsüek lettek volna.
S ha felülemelkedünk az elfogultságokon, ha az ujabb kor szerencsétlen politikai viszonyai közt nagyra nőtt nemzetiségi szenvedélyek egy ilyenektől ment s talán ezért is oly hatalmas multnak tüzetesebb ismerete folytán csendesülni kezdenek; ha leszokjuk e hazában mi a megvetést, mások a gyülölködést, melyek a mohácsi vész utáni korban mindinkább elharapództak s hova-tovább mesterkélt módon is mind nagyobbra fejlesztve erőinket, bomlasztják; ha az idő és köz állapotok tovább vezetnek a gyászos emlékü közelmulttól, melynek sötét képe ma még elfedi előttünk a régmult magasztos hátterét, melyet mind együtt emeltünk oly nagygyá: akkor talán ismét lenni fog az a régi hatalmas, egy évezred viharaival is daczolni tudó Magyarország, melyben ha volt is széthuzás és pártoskodás, azt nem a fajok rivalitása okozta, s melyben a vér legkülönfélébb vegyüléke mellett is mindenki magyar hazafi volt.
Európa nyugati nagy nemzetei, az angolok, francziák szintén különböző népfajokból forrtak össze, hatalmas közszellemmel biró államokat 147alkotva. Nálunk az összeforrás a nyelvre ugyan nem terjedt ki általánosan, s ez egy sajátosságunk; de a mostani uj évezredben, midőn a kiváltságok megszüntével nemcsak mint hajdan, a magyar előkelő osztály képezi a bármi fajbeli előkelők összfoglalatát, hanem a magyar nemzet e haza bármi vérü, de egyenjogu összességét, – Magyarország is akkor lesz igazan nagy, mikor minden előitélet és féltékenykedés megszüntével, e hazában is a különböző eredet csak a családok tradicziója és történeti emlék fog lenni s mindenki, mint e hazának fia, boldogan magyarnak fogja érezni magát.
BACZKAMADARASI KIS BÁLINT.
