II. SZÍN.
Francziaország. Bordeaux előtt.
Talbot jő hadaival.
TALBOT.
Menj, trombitás, Bordeaux kapuihoz
És a falakra hívd vezéröket.
Trombita szól alkura, a falakon megjelenik a franczia hadak vezére és mások.
Az angol Talbot hívott, hadnagyok,
Henrik királynak fegyveres hive,
És ezt kivánja: nyissatok kaput,
Hajolhatok meg – s mint tieteknek – uramnak
Hódoljatok meg, hű alattvalók,
S véres hatalmam innen elvonúl;
De ha nincs a kínált béke inyetekre,
Három kisérőm feldühödik akkor,
Sujtó aczél, kúszó láng, száraz éh,
Kik égbe nyúló büszke tornyaitok’
Egy percz alatt lerontják, ha kegyök
Ajánlatát ti elmulasztanátok.
Menj, trombitás, Bordeaux kapuihoz
És a falakra hívd vezéröket.
Trombita szól alkura, a falakon megjelenik a franczia hadak vezére és mások.
Az angol Talbot hívott, hadnagyok,
Henrik királynak fegyveres hive,
És ezt kivánja: nyissatok kaput,
Hajolhatok meg – s mint tieteknek – uramnak
Hódoljatok meg, hű alattvalók,
S véres hatalmam innen elvonúl;
De ha nincs a kínált béke inyetekre,
Három kisérőm feldühödik akkor,
Sujtó aczél, kúszó láng, száraz éh,
Kik égbe nyúló büszke tornyaitok’
Egy percz alatt lerontják, ha kegyök
Ajánlatát ti elmulasztanátok.
VEZÉR.
Vészhirdető, rémes halálmadár,
Népünk ijedelme, véres ostora!
Kényuraságod vége közeleg;
Csak a halálon át törhetsz be hozzánk:
Mert tudd meg azt, szilárdak sánczaink,
S mi elég erősek harczra, kitörésre.
Ha elvonúlsz, már vár rád a dauphin,
Hogy bekerítsen harcz hálóival.
Mindkét felől hadoszlop táboroz,
Menekülésnek nyilt utát elállva:
Hijába fordulsz bárhová segélyért,
Vár a halál, s te biztos martaléka,
És szembe véled sápadt vész mered.
Tízezernyi frank had vőn szentséget arra,
Hogy nem sütik ki gyilkos fegyverök’
Más földi lényre, mint, Talbot, reád.
Im! ottan állsz még, élő hősi férfi,
Legyőzhetetlen, meg nem tört szivű:
Dicsőségednek vég csilláma ez,
Melyet reád most ellenséged áraszt:
Mert a pohárban, mely most folyni kezd,
Mielőtt lefut az óra fövenye,
E szem, mely élet színét látja rajtad,
Halld! a dauphinnak dobja, vészharang,
Aggó szivednek gyászzenéje az;
Az enyém kiséri majd szörnyű halálod’.
Vészhirdető, rémes halálmadár,
Népünk ijedelme, véres ostora!
Kényuraságod vége közeleg;
Csak a halálon át törhetsz be hozzánk:
Mert tudd meg azt, szilárdak sánczaink,
S mi elég erősek harczra, kitörésre.
Ha elvonúlsz, már vár rád a dauphin,
Hogy bekerítsen harcz hálóival.
Mindkét felől hadoszlop táboroz,
Menekülésnek nyilt utát elállva:
Hijába fordulsz bárhová segélyért,
Vár a halál, s te biztos martaléka,
És szembe véled sápadt vész mered.
Tízezernyi frank had vőn szentséget arra,
Hogy nem sütik ki gyilkos fegyverök’
Más földi lényre, mint, Talbot, reád.
Im! ottan állsz még, élő hősi férfi,
Legyőzhetetlen, meg nem tört szivű:
Dicsőségednek vég csilláma ez,
Melyet reád most ellenséged áraszt:
Mert a pohárban, mely most folyni kezd,
Mielőtt lefut az óra fövenye,
E szem, mely élet színét látja rajtad,
| Már halva lát csak, sápadt-véresen. | (Távol dobszó.) |
Aggó szivednek gyászzenéje az;
Az enyém kiséri majd szörnyű halálod’.
| (A vezér stb. el a falakról.) |
TALBOT.
És nem mesél ő, hallom már az ellent.
Könnyű lovasok kémleljék szárnyait!
Óh léha, óh gondatlan figyelem!
Hogy’ bekaróztak, hogy’ bekeritettek!
Egy remegő kis angol falka vad,
Körül csaholva frank kopósereg!
Ha vad vagyunk, hát szilajok legyünk:
Ne rogyjatok le tüstént, mint silány őz;
Kétségb’esett bősz szarvasok, szögezzünk
Vas homlokot a vérebekre, hogy
Döbbenve távol álljanak a gyávák.
Ugy adja éltét, mint én, mindegyik:
Bajtársak! akkor drága vad leszünk!
Talbot, igaz jog, Szent György, és te, Isten,
És nem mesél ő, hallom már az ellent.
Könnyű lovasok kémleljék szárnyait!
Óh léha, óh gondatlan figyelem!
Hogy’ bekaróztak, hogy’ bekeritettek!
Egy remegő kis angol falka vad,
Körül csaholva frank kopósereg!
Ha vad vagyunk, hát szilajok legyünk:
Ne rogyjatok le tüstént, mint silány őz;
Kétségb’esett bősz szarvasok, szögezzünk
Vas homlokot a vérebekre, hogy
Döbbenve távol álljanak a gyávák.
Ugy adja éltét, mint én, mindegyik:
Bajtársak! akkor drága vad leszünk!
Talbot, igaz jog, Szent György, és te, Isten,
| Védjétek zászlónk’ küzdő kezeinkben! | (Mind el.) |
