Az őskori régiségek. Hoernes Mórtól, fordította Boncz Ödön.
Az őskori régiségek.
Hoernes Mórtól, fordította Boncz Ödön.
Hoernes Mórtól, fordította Boncz Ödön.
Az országnak a római kor előtt volt művelődési állapota jóformán egyedűl az őskori emlékekből ismerhető meg. Ezek az újabb kőkorszaktól időszámításunk kezdetéig érő meghatározatlan számú évszázadokból származnak.
A régibb kőkorszakból, vagyis a föld történetének abból a régmúlt idejéből származó lelt tárgyakat, mikor az ember más éghajlat alatt egy egész sor részint kihalt, részint kivándorolt állattal élt együtt, valamint az egész Balkán félszigeten, úgy Bosznia-Herczegovinában sem lehet kimutatni. Mégis talán csak idő kérdése, hogy barlangokban ilyeneket is leljenek. Számot tesz ellenben az, a mi az újabb kőkorszak emberéről maradt fönn. Mellőzve az egyes lelt tárgyakat s azokat a vegyes rétegeket, a melyekben kőeszközök fémtárgyakkal együtt fordúlnak elő, van Boszniának több, tisztán újabb kőkorszakból való lelőhelye is, köztük egy példátlan bőségű is: Butmir, a Sarajevsko poljén levő szép fürdőhely, Ilidze mellett, közel a Boszna forrásaihoz és csak 13 kilométernyire nyugat felé az ország fővárosától.
A síkságnak alig észrevehető dombosodása itt attól a fekete kulturrétegtől van, mely a nagy kiterjedésű régi lakóhely közepén több méternyi vastag és a széle felé mindinkább vékonyodik. Egykor itten – eleintén az őstalajon, későbben a törmelékréteg növekedtével mind magasabb síkon – számos kunyhó állott. Alaprajzuk, mely a talaj sekély bemélyedéseiből fölismerhető, különféle alakú volt. A falakat vesszőből fonták vékony czölöpökre és agyaggal tapasztották be. Tetejük szalmából lehetett. Ezeket a kunyhókat alkalmasint már illyr törzsbéli kis népség lakta, mely nagy szorgalommal látott a kőnek fegyverré és szerszámmá való földolgozásához. Kész eszközök, mint balták, vésők, kaparók, nyilhegyek, fűrészek, kések, fúrók, továbbá félig kész, vagy csak megkezdett, végre nyers anyag és az eszközök előállítására szolgált szerszámok: dörzsölő kőlapok, csiszoló-kövek, kalapácsok roppant tömegben voltak ebben a kulturrétegben. A nyersanyagot ezekhez, úgy mint a szarukövet, jáspist, kvarczitot és egyebet a folyam görgetegéből, vagy a közeli hegyekből szerezték. A kisebb tárgyakat pusztán pattogtatás által idomították, a nagyobbakat, nevezetesen a baltákat és vésőket csiszolták is. A csorbúlt, vagy egyébként elromlott darabokat akként javítottak ki, hogy új élt tettek reájuk, vagy pedig tompa bunkókúl használták azokat. Egy szóval, gyár volt itten, a melyet, ha a fegyverek és szerszámok vasból volnának, nagy kovácsműhelynek nevezhetnénk. Itt azonban fémnek szorgos kutatással sem volt található semmi nyoma, sem vas, sem bronz, réz avagy arany sem.
Butmiri leletek: cserépedények, cserépfigurák és kőeszközök.
Charlemont Húgótól
A butmiri szorgalmas emberek hagyatéka más oldalról is figyelmet érdemel. Voltak nekik – bizonytalan, vajon maguk csinálták-e, avagy kereskedés útján szerezték-e – csodálatos cseréptárgyaik is, melyeknek számos, többnyire, töredezett darabja maradt fönn. Ezek két csoportra oszlanak: díszítményes cserépedényekre és apró szobrászati alakokra. Amazoknak díszítései gazdagok és sokfélék, a mi az újabb kőkorszakban nem épen példátlan ugyan, mégis némely butmiri cserépedény az újabb kőkorszak agyagművességének egyebütt el nem ért fejlettségét mutatja tekercses díszítése szépségével. Ezek a több sorban folyó, egymással összefont és részint bevájva, részint kiemelkedőleg alkalmazott tekercses-minták Görögország mykenei művelődési korszakának legjobb díszítő munkáihoz hasonlók. Ez a szép minta déli Európában egyiptomi, a jobban éjszakra eső tartományokban görög-aegei eredetű s a Balkán félsziget éjszaki és déli részének élénk közlekedésére mutat. Bizonyára ennek köszönheti keletkezését a butmiri agyagemlékeknek másik, apró szoboralakokból álló csoportja is. Újabb kőkorszaki lelőhelyekről ilyen tömegben cserép szobrocskák még sehol elő nem kerűltek. Kivétel nélkül női, részint mezitelen, részint hosszú ruházatba burkolt alakok ezek, melyeket bálványképeknek tarthatunk; fővonásaik, de egyes részleteik is a mykenei és aegei cserép- és kőalakokkal való rokonságra vallanak, habár itten is, miként a cserépedényeken, hiányzik a festés. Ha Butmir Bosznia helyett Görögországban feküdnék, csodálkoznunk kellene ugyan, hogy a fémnek itt nyoma sincsen, hanem azért senki sem tétováznék ezt a lelőhelyet határozottan a mykenei csoportba sorozni. A butmiri művelődési fokozat ebben az országban kétségtelenűl még többször is ki lesz mutatható. A Novi-Šeher melletti, még kevéssé kikutatott lelőhelyen is egészen hasonló kő tárgyakra és cserepekre találtak. Van azonban a boszniai újabb kőkorszaki lelőhelyeknek még egy másik, jellegre nézve elütő csoportja is, a mely újabb időből származhatik. Ennek a csoportnak legfőbb képviselője a Szerajevo nyugati szélén levő Debelo brdo nevű, körűlsánczolt meredek magaslat. Itt a kő tárgyak és cserepek részben egészen más formákat mutatnak, és más, még újabb technikai eszközökkel is előállított mintázatú a cserépedények díszítése. A Debelo brdón levő telep nem tisztán neolith korszaki, hanem ebben a korszakban alapíttatván, az őskor minden időszakán át a római korig ér. Hosszú fönnállását, mint a boszniai és herczegovinai őskori hegyi telepűlések egész csoportja is, védett helyzetének köszönheti, a mely azt a síkföldi Butmirtól feltűnően megkülönbözteti. Az e terűleten eddig kimutatott, többé-kevésbbé hasonló megerősített lakhelyek száma csaknem félezret tesz. Erősítésük egyenes, köralakú, tojásdadalakú vagy sokszögű sánczokból áll, a melyek néha több hektárnyi terűletet kerítenek be vagy zárnak el. A sánczok anyaga a talaj minőségéhez képest föld, kő, vagy e kettőnek a keveréke. Most 20-30 foknyi szögű a sánczok partja, de egykor kétségtelenűl sokkal meredekebbek voltak és gerinczükön palánk erősítésük is volt. A sánczok előtt gyakran árkok húzódtak, a bejáratok előtt védő elősánczok és itt-ott fa tornyoknak halomszerű alsó építményei is emelkednek. A hol a magaslat párkánya sziklaszakadék volt, ott a sánczvédelmet mellőzhették.
Ezek a sánczépítkezések Boszniára és Herczegovinára nézve nagyon jellemzetesek. A többi összes lelt tárgyaknál határozottabban mutatják ezek, hogy e terűletnek az őskori kulturája hegyi pásztor-műveltség volt. Mint tudjuk, ugyanez időben más, lapályosabb vidékeken a sík földön kunyhótetőket alkottak és egy ideig arra való terűleteken az ilyen falvakat czölöprácsozatra is építették. Hogy bizonyos körűlmények közt Boszniában is szokásos volt az építkezésnek e módja, mutatja az ország éjszaknyugati sarkában, Bihács mellett levő ripači czölöpépítmény. De ez tisztán helyi, viszonylag késő korú és rövid életű jelenség, mely a bronz- és első vaskorból való, s azon túl nem is terjedt. Körűlsánczolt magaslatokon azonban még sokkal később is szerettek lakni. Sokan római korbeli nyomok is vannak, vagy pedig ép ebben az időben, mint Debelobrdo is, új körítő falakat is kaptak.
Az első fémek itt is a réz és a bronz voltak. Tiszta rézkor ezen a terűleten lelt egyes, habár nem ritka rézkalapácsokból, kettős baltákból és csákányokból még meg nem állapitható. Mindamellett e tárgyak a legrégibb fémkorszaknak Szerbiából, Horvátországból, Magyarországból és Dalmácziából ismeretes jellegzetes formáit mutatják. Jogosan elismerhetjük tehát a tiszta réznek bizonyos korbeli elsőbbségét a bronznak ismert czin- és rézötvözet fölött.
A bronzkor Európa egész déli részén, sőt, mint látszik, föl a felső Dunáig, jóval rövidebb ideig tartott, mint közepén és éjszaki részein. Ezért tehát Boszniában is sokkal gyérebben van képviselve, mint az előbbi újabb kőkorszak és a következő első vaskorszak. Okát könnyen beláthatjuk. Mint Butmir mutatja, sokáig ragaszkodtak az újabb kőkorszaknak mélyen gyökeredző kulturájához, s mikor azután a közel eső déli vidékekkel való forgalom növekedvén, a fémek ismerete és használata elterjedt, viszonylagosan hamar, körűlbelűl a Krisztus előtti utolsó évezred kezdetéig, a vasra tértek át, holott Közép- és Éjszak-Európában a bronz-művelődésnek helye és ideje volt arra, hogy tartósabban meghonosodjék és későbben a vas benyomúlásának is sikeresen ellentálljon. E tekintetben Boszniához képest a közeli Magyarország is Éjszak-Európához tartozik és kifejlett bronzkora, mint az egybevágó formák tanúsítják, Bosznia első vaskorszakával egykorú. Hanem azért Bosznia és Herczegovina épen nem teljesen szegény a tiszta bronzkorból származó lelt tárgyakban sem. A Glasinacon levő legrégibb halomsírok ebbe a korszakba tartoznak, tehát bizonyára még a Krisztus előtti második évezredből valók. Ebből a korból származnak még különféle raktári leletek, vagyis a földbe rejtett fémnek fészkei és lakótelepek maradványai is. A legkiválóbb raktári leleteket a Cazin melletti Podzvizdben és a Szerajevo melletti Debelo brdón ásták ki. Sarlók, tokos balták, lapos vésők és egyéb öntött eszközök vannak ezekben, a melyeknek előfordúlta szoros vonatkozásban van a szomszédos éjszaknyugati tájak hasonló tárgyaival. Az akkor Európában útazgató vándor kereskedők és érczöntők tehát ide is eljártak és a külső művelődési egyenlőségnek ugyanazon nyomait hagyták maguk után.
Viszont ismét fénykorszakot alkot az első vaskorszak számos új, ez országra nézve jellemző formáival. Mint az újabb kőkorszakban Butmir, úgy most Glasinac tűnik ki, csakhogy sokkal számosabb ismert lelőhelye, kiterjedtebb lelő terűlete és sokkal több lelt tárgya van. Erről a korszakról való ismereteinket ezer meg ezer kő- és föld-sírhalomból meríthetjük, a melyekbe eleintén csak el nem hamvasztott, utóbb elhamvasztott és ismét később, a római korban, megint el nem hamvasztott halottakat temettek. E szokás a bronz-korban kezdődik, vége pedig a római császárság korába ér. A Glasinac tumulusainak roppant számát nem magyarázhatja meg az egykori lakosság nagy száma, hanem ennek a temetkezési módnak soká tartott divatozása és a föld sajátszerűsége. A Glasinacnak ugyanis kevés terméketlen szántóföldön kivűl jóformán csak erdő- és legelőterűlete van. A számtalan sírhalommal borított földszínnek e melancholikus színezetét másutt az eke már régen elhalványította s eltűntette, – itten az még teljes tisztaságában maradt napjainkig, úgy, a mint még csak Oroszországnak és Szibériának némely részeiben.
A glasinaci sírok legtöbbje abból az időből való, a melyet Ausztriában és egyebütt is hallstatti korszaknak neveznek. Ez a vas befogadásával, a bronzművesség újabb eljárásaival és nevezetesen új, délről származó formákkal meggazdagodott bronzkorszak, hogy úgy mondjuk, „bronz-vaskorszak.” A vasat egyre általánosabban s egyre sűrűbben használták fegyverek és szerszámok, kardok, tőrök, kések, balták, lándzsa-hegyek készítésére. De csaknem minden testi ékesség, minden védelmi fegyver, érczedény és dísztárgy bronzból van, a melynek most már nemcsak öntéséhez és véséséhez, hanem művészi trébeléséhez és aklázásához is értenek. Arany és ezüst aránylag nagyon gyéren fordúl elő.
A glasinaci bronzok jósága nagyon különböző. Kivitelükben könnyű két csoportot, jobban mondva két szélsőséget megkülönböztetni, a melyekbe a lelt tömegek sorozhatók. Az egyiket kitűnő készítésű és stílusú, nyilván külföldről kerűlt munkák alkotják. Ide tartoznak a nagyobb darabok közűl sisakok, mintázott lábszár-vértek, bütykös csészék, a kisebbek közűl pedig sok díszítő korong, fibula, tű, nyak- és karperecz. Ezeken öntés és kovácsolás, trébelt és vésett díszítés mind kitűnő minőségűek.
Ezekkel egyenesen ellentétes fajta sok kisebb tárgy, nevezetesen bizonyos fibulák, tűk és díszítő korongok. Öntésük durva, gyakran csak a fél forma használatával készültek, nagyjából vannak letisztogatva s vagy épen nincsenek díszítve, vagy csak néhány esetlen ráspolyvonás van rajtuk. Ilyesmi másutt is előfordúl, mindamellett az őskori tárgyak közönséges, többnyire szolid bronztechnikájával szemben mindig feltűnő. Itt valami gyárra mutat, a melynek bizonyára a keleti Alpesek szélén kellett lennie. Akár Boszniában, akár a szomszéd országok valamelyikében volt ez a gyár, készítményeire még a közép- és felső dunai terűlet határán is akadunk, példáúl Kőszegen.
Az első csoport szép bronzai bizonyosan az Adria partjairól kerűltek ide, mert görög és hellenizáló művészi formákat mutatnak. Ha már most a másik csoport bronzai éjszaki tájakról valók: akkor Glasinácon egymástól nagyon távol eső vidékek ipari tárgyai találkoztak a nélkül, hogy azért azt kellene föltennünk, hogy e vidék e különböző kereskedelmi árúknak átvonúló terűlete lett volna. De e kétféle hallstatti bronzok használata minden esetre azt mutatja, hogy Bosznia középállást foglalt el déli és közép Európa közt.
Az átlag 900 méter magas, hatalmas sziklafakkal körűlvett glasinaci fensík és a vele keleten és délen határos terűlet egykor kétségtelenűl illyr néptörzsnek, alkalmasint a däsitiatoknak volt birtokában, akik évszázadokon át laktak és tanyáztak ezen a vidéken bennszülött fejedelmeiknek engedelmeskedve, szomszédaikkal gyakran viszálykodva, de a mellett legelőiknek, tűzhelyüknek és ingó jószáguknak általában nyugodt, zavartalan birtokában. A sírokban találtakból vonható további következtetésekből ítélve, művelődési eszközeik nem voltak épen csekélyek, bár nagyon magasra sem becsűlhetők. Vert pénzök nem volt, hanem annál bőségesebb fizetési eszközzel bírtak barmaikban. A gazdagoknak szép fegyvereik és vértezetük, csillogó, dús ékszereik, továbbá alkalmasint voltak szövetből, nemezből, bőrből, fából szép díszmunkáik. A szegényeknek kevés volt ezekből, vagy épen semmi, sok sír ezt is mutatja. Abból, a mit mostanában kiásnak, nem kevés bizonyára csak vásárolt holmi volt a pásztornépek tunya természetéhez képest, mert az állattenyésztés, a régi illyrek egyedűli életmódja, igen kevéssé nevel szorgalomra; inkább lustaságra szoktat, mert a nyájak maguktól szaporodnak, és a pásztornak egyedűl azokon csüng a szíve, a földmívelést megveti, és ha ismeri is, a szintén kevésre becsűlt asszonyokra bízza.
A pásztorélet állhatatlansága nem engedi a földhöz való szorosabb ragaszkodást és azon művészetek föllendűlését, a melyek nagyobb ápolásra csak ott találnak, a hol a röghöz jobban ragaszkodnak, milyenek az építőművészet, de még az agyagművesség is. Csodálatos, milyen kevés és mily silány cserépedényt találtak a Glasinacon. Butmirral, meg Ausztria és Dél-Németország hallstatti agyagművességével összehasonlítva, csak silány portéka az, a mit fönt, e gyepes fensíkon formáltak és égettek. Itt-ott ugyan egy-egy kis görög cserépedény is akad, de az is idegenből kerűlt és csak annál fölismerhetőbbé teszi, mennyire el volt maradva Bosznia ebben az ipari ágban. Van ugyan a Glasinacon számos kőépítkezés is, de ez mind csak durva, többé-kevésbbé köralakú kőhányás, a melylyel a domb egy darabját elkerítették. Ezek a körfalak az egyes nagy családoknak, a melyekből a törzs állott, menedékvárai, ítélkező helyei, vagy gyülekező terei voltak. Nagyon különböző nagyságukból a csoportok különböző nagyságára vonhatunk következtetést, a melyek között bizonyára voltak szegények és gyöngék, nagyok és tekintélyesek is. Mozgalmas időben legelőbb a marhát hajthatták e körűlsánczolt magaslatokra. A föld kétségtelenűl az egyes társadalmi csoport összes tagjainak közös birtoka volt; de a nyájak egyéni tulajdonok és a jóllét legértékesebb tárgyai voltak. A jóllét egyenlőtlen megoszlásának, a mi a sírok különféle kiállításából is fölismerhető, egyik oka kétségtelenűl a törzsek gyakori viszálykodása lehetett, a melyekben a harczra termett ember barmot és rabszolgákat szerzett zsákmányúl a tehetetlenebbtől. A régi illyrek fegyverforgató, zsákmányra vágyó nép voltak, de rablónépnek semmi esetre sem mondhatók. Külső hódításokat nem tettek, mert számos főnök alatt politikailag szétbomlottan éltek, mit a pásztoréletnek ziláltságra hajló természete okozott.
Nem így a kelták, a kik a Krisztus előtti utolsó évezred közepe után éjszakról nyomúltak Boszniába s az illyrek politikai tehetetlenségét fölhasználva, ott új rendet alapítottak. Szántóvetők voltak és termékeny földek szerzésére törekedtek, melyeket a leigázott benszülöttekkel megmunkáltathattak. Ezért az illyreket a mívelésre kevésbbé alkalmas fensíkok és hegyi vidékek birtokában meghagyták és az ország keleti részének képét nem változtatták meg. Ellenben a nyugat egy részét kiragadták a benszülöttek birtokából, a kiket dél felé szorítottak s ott más illyr törzsekkel való harczban elzülleni engedtek. A kelták beköltözésével kezdődik Boszniában a földmívelés korszaka. Mindamellett ez a terűlet természeti alkotásához képest máig főképen pásztorföld maradt.
Jezerinei sír-leletek: cserépedények, bronz- és vastárgyak.
Charlemont Húgótól
Harczias szántóvető népnél, a milyen a kelta volt, rendesen nem az egész nép foglalkozik a földmíveléssel. Egy része harczi főnökökből és henye fegyveres nemességből áll, mely maga helyett az alárendelt munkásokat, többnyire valamely meghódított népség maradványait dolgoztatja. A föld a nemesi nemzetségeké. Alkalmasint itten is így a kelta hódítók a földmívelésre szoktatták az ott maradt és szolgai sorsba jutott illyr őslakókat és már akkor megalkották azt a szervezetet, a mely annyi évszázadon át a mai napig fönnállott.
A kelta uralom korszakának legkiválóbb lelőhelye éjszaki Boszniában két síkföldi temető: az egyik Sanskimost, a másik Jezerine mellett. Mindkettő egy „kelta-illyr” keveréknépnek, Strabo szerint a japodoknak kerűletében feküdt, mely népnek a magva kétségtelenűl illyr volt. A sanskimosti temető régibb és kisebb, és csak rövid ideig volt használatban. Nem egészen 200 sírjában számos vasfegyver és sok cserépedény volt; az agyagművességet és vasipart nagyban űzték ottan. A vidék gazdag vasérczekben, melyeket kezdetlegesen bányásztak és olvasztottak. Ez a fémbányászat a kelta időkből ered, mert a temetkezőhely közelében fekvő telep rétegeiben olvasztó kemenczék, nyersanyag, eszközök és egyéb effélék képében a rómaiakat megelőző korból való vastermelésnek és kovácsolásnak számos nyomára találtak.
A jezerinei temető jóval terjedelmesebb volt; közel 600 sírja volt, és hosszabb időn át használták, mert a lelt tárgyak az első vaskorszak (mintegy 400 körűl Kr. e.) végétől kezdve a Krisztus utáni első évszázadba érnek. Ezek a tárgyak tömeges cserépedények és bronzok, vasfegyverek, borostyánkő- és olvasztott gyöngyök, valamint ezüst holmik. Legnagyobb részük egészen másféle, mint a glasinaci régiségek. Igen nevezetes egy itt talált kőlap, a melyen egy fegyveres vitéznek a velenczei domború művű bronz munkák régies stilusában tartott rajza van. Egy másik ilyen lapnak a töredékét a temető mellett találták. Az ilyen faragott kövek őskori emlékek közt rendkivűl ritkák.
Sanskimost és Jezerine, valamint az utóbbihoz közel rokon horvátországi, Ottočac melletti prozori temető csodálatos helyi művelődési fokozatot képviselnek, a mely alkalmasint éjszaknyugati Illyriára szorítkozott. A hallstatti művelődésben gyökerezik és mély nyomai vannak rajta a La Tčne művelődésnek, de azért sem az egyikkel, sem a másikkal nem azonos. Sajátságos továbbképződése ez az előbbinek és épen ebben különbözik a jellemzetes La Tčne kulturától, a mely Közép-Európában a hallstatti formákat rögtönösen fölváltja. Itten a sajátos keltaságnak ilyen hatása nem volt. Ez az éjszaki illyr csoport, a melytől úgy Bosznia keleti részét, mint a Szávától éjszakra fekvő vidékeket is teljesen eltérő ismertető jelek választják el, tanúlságos jelenség, a mely mutatja, hogy e terűlet határain az akkori idők általános európai művelődési fejlődése részben fönnakadt. Itt kelta és illyr művelődés küzködött egymással, s ennek eredménye úgy ethikai, mint művelődési tekintetben vegyes alkotás volt, a melyben mindamellett az illyr sajátosság maradt uralkodó.
