A görögök és rómaiak kora. Patsch Károlytól, fordította Boncz Ödön.
A görögök és rómaiak kora.
Patsch Károlytól, fordította Boncz Ödön.
Patsch Károlytól, fordította Boncz Ödön.
A klasszikus művelődés körébe Boszniának és Herczegovinának illyr és illyr-kelta törzsei csak későn és lépésről-lépésre jutottak. Ennek oka az általuk megszállt terűletek földrajzi helyzetében és azokban a nehézségekben van, a melyek a Balkán-félsziget éjszaknyugati sarka, meg az antik művelődés középpontjai közt való közlekedésnek útját állották. Hellastól keletre és délre az amúgy is eléggé nagy távolságot a közbeeső országoknak hegyrendszere még nagyobbá tette, nyugat felé pedig az Adria veszedelmeivel sokáig elijeszthette az idegen telepűlőket, mindaddig tudniillik, a míg jobban fekvő és biztosabban elérhető parti vidékek kinálkoztak számukra. Keresetre vágyó phöniciai és görög kalmárok – emezek bizonyára már a kereszténységet megelőző VI. és V. évszázadban – megtelepedtek ugyan egyes dalmát parti helyeken és szigeteken, útjuk iránya azonban többnyire éjszaknak tartott, hová őket jövedelmezőbb kereskedés csalogatta. Az Adria legbelsőbb sarka felé törekedtek, a hol a borostyánkő-szállító útak egyike a tengerhez ért és a hol, kivált a venetek gazdag földjén, saját gyári termékeiknek jó kelendőség kinálkozott.
Római leletek: Apollo, Gorgon-fő, stb.
Charlemont Húgótól
Csak a IV. század első felében fordúlt jobbra a dolog, mikor görög gyarmatosok, a kik részben a távoli Parosból és Knidosból valók voltak, az Adrián kereskedelmileg, sőt politikailag is érdekelt syrakusai tyrannus, idősebb Dionysius védősége alatt Lessinában, Curzolán és Lissában állandóan megtelepedtek, mi által dél felé tartósabb forgalom létesűlt. Ez új gazdasági alakúlásból első sorban természetesen a partmenti törzsek láttak hasznot, a melyeknek ügyeibe az új törvények nem sokára politikailag is beavatkoztak. Különösen a hamar megerősödött Lissa volt az, melyet a maga terűlete és a szomszédos szigetek ki nem elégíthettek, hanem a spalatói öblöt körűlvevő szép hegyoldalon is megvetette a lábát. A görög hatás itt olyan hatalmas lett, hogy a benszülött népségeknek vallási fogalmait is megváltoztatta.
Hogy erejüknek ebben a teljességében sem hatoltak mélyebben az országba, abban őket a mai Dalmácziát falhoz hasonlóan elválasztó dinári Alpesek gátolták. Mindamellett az őskori temetők agyag- és fémtárgyai arra vallanak, hogy egyrészt a görög vállalkozó szellem, másrészt az áhítozás új ékszerek és eszközök után ezeket a korlátokat mégis legyőzte.
A déliebb lelő helyeket illetőleg azonban más útra kell gondolnunk, a melyen a bevitel történhetett. Herczegovinába, meg közép- és déli Bosznia felé az idegen békés és háborús hódításoknak egy nyugat felé nyilt kapun át, mindig szabad útja volt a Narenta völgye, mely egyedűl nyúlik be mélyebben a belföldre az Adria felől. Ezen az úton szereztek a parti hajósok már a IV. században bővebb ismereteket a Narenta középső részéről és a folyó felső medrétől messze délkeletre lakó népről, az autariatokról, kiket állandó harczvágyuk még Nagy Sándorral való harczba keveredéssel is fenyegetett.
Az autariatok állandó ellenfelei a Narenta jobb partján Vrgorac, Ljubuški és Mosztár körűl megtelepűlt ardiäok voltak, a kik ez ország népei közűl egyedűl jutottak nagyobb politikai egységre és fontosságra. Agron királyuk és utóda, Teuta királynő alatt a tengeren is oly hatalmasok voltak, hogy kalózkodásaikat Görögországig kiterjesztették, a dalmát parti görög városokkal állandó harczban állottak, sőt azokat részben hatalmuk alá is hajtották. Sok görög árú kerűlhetett e kalóz-harczokkal az otthoni hegyek közé s onnan csere útján tovább a belföldre. Gyakori érintkezésben lehetett a görögséggel egy harmadik, a narentai kapu közelében levő törzs, a Dél-Herczegovinában Neumtól Stolacig lakott daorsok törzse, a mely a Kr. e. II. század közepe táján görög fölíratú és Hermes képével ellátott érmeket is veretett.
A Narenta-menti kereskedés fontosságára leginkább az mutat, hogy a folyó torkolatától nem messzire, a mai Metković mellett, már a Kr. e. IV. században Narona nevű emporium virágozhatott föl, a melyet Pseudoskylax bizonysága szerint tengeri hajók is látogattak. Ezek nagyobb számban közlekedtek az epirota tengerparti városokkal, Apolloniával és Dyrrhachiummal, mert a korinthusi és korkyräi gyarmatok drachmáit egész Boszniában és Herczegovinában elterjedve találjuk. Lelő helyeik néhol olyképen sorakoznak egymás mellé, hogy a rómaiakat megelőző korbeli más kereskedelmi útak kinyomozását is megkisérelhetjük. Az egyik ilyen út a Narentától a Rama völgyén át a Vrbas gazdag síkságára, Skopljére vezetett. Sok éremlelet igazolja, hogy még félreeső és magasan fekvő helyek, mint a Bjelašnica erdő szélén levő Umoljáni, sem maradtak akkoriban érintetlenűl a forgalomtól.
A konjicai Mithras domború kép (római).
Charlemont Húgótól
A római kor előtti időből származó görög kőemlékek e tartományokban nem kerűltek elő; így semmiből sem következtethetünk arra, hogy a görögök itt valahol állandóan megtelepedtek volna. Római időkben a Srebrenica melletti Gradinában volt egy görög telep; ez volt az alsó mösiai thrák görögök legnyugatibb őrszeme. De ez már abban az időben, mikor az összes középtenger-melléki tartományoknak egy kézbe való egyesítése által a népesség sokféle cserélkezése s a nemzetiségeknek és fajoknak elegyedése és keveredése történhetett; olyan fejlődés, mely a kelták által részben már úgy is elborított illyrek ereibe még spanyol, gall, germán és ázsiai vért is vezethetett.
A római hódítás által Bosznia és Herczegovina belekerűlt a világforgalomba. Összeköttetéseik egyrészt Erdélyig, másrészt Algirig terjedtek. Itáliával nagyon élénk árúforgalmuk volt. Korán különböző származású keletiek költöztek ide, hogy a közállapotok biztosságából különféle hasznokat húzzanak.
Közigazgatásilag Bosznia, mintegy a Banjalukán átvonúló szélességi foktól kezdve, továbbá Herczegovina és Szerbia nyugati része, a novi-pazari szandzsákság és Montenegro a mai Dalmácziával együtt egy tartománynyá egyesíttetett, a melynek előbb Felső-Illyricum, azután Dalmatia volt a neve A Száva-menti keskeny lapály a két Pannoniához tartozott.
A legfőbb tartományi hatóságoknak (a helytartónak, pénzügyi igazgatóságnak, az aranybányák kezelőségének) székhelye Salona volt; ez volt a tartományi gyűlés helye is, a melyben boszniai városok, így Zenica (akko Bistua) szintén képviselve voltak. A legfőbb igazságszolgáltatás nem volt annyira központosítva; három bírósági kerűlet volt: a scardonai, salonai és naronai convent. A bihácsi kerűlet példáúl Scardona joghatósága alatt állott.
Mint a nagy illyr vámkerűletnek a Duna mentén az Inntől a Fekete tengerig fekvő minden tartománya: Dalmáczia is vámsorompókkal volt körűl véve. Krajinába példáúl a tengeren szállított árúkat a zenggi vámon át kellett bevinni, a szerb határ felé fekvő kerűletek vámvonala pedig Guberevcében volt.
Az ország maga számos járásra és városi kerűletre oszlott, melyeknek hatóságai az alájuk tartozó, gyakran igen nagy terűleten közigazgatási és bíráskodási joghatóságot gyakoroltak. Az első időben, a városok alakítására még alkalmatlan körűlmények között, sokkalta több volt a vidéki járás. Az ilyen civitas élén, mint a japodok járásában nem rég talált fölíratos kövekből megtudhattuk, rendszerint egy, az illető törzsből kiszemelt s a kormányhatalom által kinevezett járási főnök (praepositus) állott, a ki mellett benszülött nemesekből (principes) alkotott tanács működött. Más törzsek, így a daesitiatok és a maezaeók; a birodalmi hadsereg tisztjei alatt állottak.
Lassanként ez az ország is mind jobban elrómaisodott; a járási közönségek városi kerületekké alakúltak át, melyek csaknem kivétel nélkül benszülöttekből állottak, a kiknek latinságot vagy római polgárjogot adtak.
A legnagyobb, maig ismeretes municipiumok és czímzetes coloniák Bistua-Zenica, Delminium-Županjac, a Srebrenica melletti Domavia-Gradina a Zajec melletti Pelva-Sarići, stb. Számos másnak csak kiterjedt romhelyét ismerjük, nevük még ismeretlen. Mindezek az akkoriban szokásos községi berendezésekkel: fürdőkkel, basilikákkal, curiákkal, templomokkal, tiszteleti emlékekkel birtak. Urbs Romának Zenicában szentélye volt. Egyes városok, példáúl Ilidže és Stolac, nagy, gazdag színezetű mozaikokkal pompásan diszített magán- és középűleteikkel vetélkedtek a birodalom legfejlettebb tartományainak nagyobb helyeivel is.
A városok mellett számos kis község, mezőváros, falu, tanya és villa állott fönn. Bosznia és Herczegovina a római császárság idején nemcsak hasonló kezdetleges helyzetben nem tengett, a milyenben utóbb az 1878. év előtt volt, hanem ellenkezőleg még a Kr. utáni III. században is virágzott, mikor már a birodalom politikailag és gazdaságilag alá hanyatlott.
Kubin bán fölíratos köve a XIII. század elejéről.
Truhelka Cziriltől
Ezt a jóllétet Bosznia gazdag természeti kincsei is előmozdították, nevezetesen kiterjedt vas-, ólom-, ezüst- és aranytelepei. Ez utóbbiakról eddig csak irodalmi tudomásunk van, az előbbiekre sikerűlt itt-ott ráakadni. A legfontosabb bányahelyek voltak a Stari majdan melletti Briševo és kiváltképen a Srebrenica melletti Domavia, az összes dalmát és pannon ezüstbányászatnak székhelye. A régóta űzött bányamívelés már a kereszténység első századában annyira föllendűlt, hogy mikor Trajanus császár idejében az állam a dáciai aranyterűlet kiaknázásához fogott, e tartomány minden vidékéről igen sok bányász telepítvényest vittek át Erdélybe, a hol az egész bányászatot dalmát bányásztisztviselők rendezték be.
Az őslakosság elrómaiasodását és az antik művelődés áldásainak meghonosodását nem kevéssé elősegítette a római közigazgatás türelmes eljárása. Kimélte az itteni régi szokásokat, erkölcsöket, nézeteket és érzűletet, s a magasabb művelődés hatalmára, meg az egyengető időre bízta, hogy az illyreket és keltákat rómaiakká változtassák át. És elmondható, hogy azok a császári kor végén épen oly római érzelműek voltak, mint akár a britannok.
Hogy ez az átalakúlási folyamat miként ment végbe, hadd mondjuk el még záradékúl röviden, vallástörténeti fejezetűl.
Mikor a rómaiak bevonúltak, számos helyi istenséget találtak itten. Ezek korlátlan tiszteletét nemcsak a parasztoknál és polgároknál tűrték meg, de az ellen sem volt kifogásuk, hogy azok is tovább ragaszkodjanak hozzájuk, a kiket katonákúl és hivatalnokokúl az uralkodó nemzetbe fölvettek. Sőt sokistenhivő jószívűségükben annyira mentek, hogy maguk is nem ritkán alapítványokkal mutatták ki az ország istenségei iránt való tiszteletüket. Lassacskán a benszülöttek megismerték a görög-római olympust; abban a maguk isteneihez lényegükre hasonló alakokra találtak, s elkezdték azokat azonosítani és a régieket az új néven nevezni. Igy keletkezett többek között Bihács mellett Brindus és Neptunus egyenlősítése. Ha nem tudtak rokonságra ismerni, legalább a nevet latinosították el. Ilyen, az új körűlményekhez alkalmaztatott isten volt a Županjacban tisztelt Armatus. Ebből a különféle vallási tanok, hitregék és istentiszteleti szertartások nehezen kibontható szövevényének kellett támadnia. Az emberekkel együtt elrómaiasodott az Ég is. Lassanként hivatalos beavatkozás nélkül annyira rómaivá lett, hogy az öröklött istenségek nevei jórészt eltűntek és csak a bevittek maradtak meg. Tudjuk, hogy nem egy római néven nevezett pogány istennel, mint Silvanussal, Dianával, Liberrel, Liberával valamely belföldi istenség azonos; de hogy miképen hitták ezeket, hiába kérdezzük nagy számú emlékeiktől.
Ellenben kevés fölkarolásra találtak Boszniában a keleti istenségek: Mithras, Jupiter Dolichenus, Isis, Serapis és mások; azok az emlékek, a melyeket ebben az országban nekik szenteltek, beköltözöttektől származnak. Ez emlékek közt legfontosabb a konjicai Mithraeum, a mely a Mithras-hivők áldozásának és az egyes mithos fokozatokban való részvétel módjának ábrázolásával mindeddig az egész római birodalomban páratlanúl áll. Ez, bár mesteremberi munka, mint az itteni emlékek általában, mégis e titokzatos áldozat megismerését illetőleg mélyebb bepillantást enged, mint sok effajta, művészetileg a legmagasabb fokon álló emlék.
