ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök neki, hogy a Magyar Szocialista Párt elnöke és frakcióvezetője óriási jelentőséget tulajdonít annak, hogy sikerült megvédeniük azt a mandátumot, amit egyébként áprilisban is megszereztek. Persze, ennyi sikertelenség után a szocialistáknál elhiszem, hogy ebből származik az öröm, de azt hozzátenném, tisztelt frakcióvezető, tisztelt képviselőtársaim, ez mindösszesen annyit jelent, hogy minden marad a régiben úgy, ahogy azt a választók április 6-án eldöntötték. Az újpesti és az angyalföldi mandátum az önöké, a parlamenti többség, egyben a kétharmados többség pedig a kormánypártoké.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is érdemes hozzátenni, ahhoz is gratulálok külön a szocialista frakciónak, hogy közben stikában azon a héten Simon Gábornak azt a 100 millió forintot is sikerült befizetni az adóhivatalnak, ami korábban elmaradt. (Felzúdulás az MSZP frakciójában. - Közbeszólás az ellenzéki oldalon: Kósa miből ment Új-Zélandra?) Majd az ezzel kapcsolatos kérdéseket ráérünk tisztázni más esetekben is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az elmúlt hetekben előkerült fontos kérdések közül többet érintünk itt, a tisztelt Házban is. Gondolok itt például a költségvetés kapcsán az életpályaprogramokra. Érdemes talán kiemelnünk, tisztelt képviselőtársaim, hogy itt azért hozzáállás és hozzáállás között is óriási a különbség. Mi még emlékszünk arra, amikor a pedagógusoktól 2009-ben önök zokszó nélkül vettek el az IMF kérésére egyhavi bért, minden további nélkül. Most pedig, úgy látom, egy szót sem szólnak akkor, amikor egyébként az elmúlt évek költségvetési döntéseinek eredményeként pont a pedagógusok azok, vagy az a szakma, amelynek talán minden más szakmához képest a legjobban nőtt a jövedelme Magyarországon. Elkezdődött egy pedagógus-életpálya-program, ahol 30 százalékkal emelkedtek átlagban először a fizetések, és egyébként emelkedni fognak a következő esztendőben is, tisztelt képviselőtársaim. Hiszen a pedagógus-életpályaprogram folytatódik, azon belül a béremelések nagyobb mértékűek lesznek, mint az összes többi szakmában.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szerencsére tudnak folytatódni az életpályaprogramok más területen is, a rendvédelmi szervezeteknél, a katonaságnál, a rendőrségnél. És amennyiben végre sikerül visszafizetni azokat a hiteleket az EU-nak - az IMF-nek már nem, mert ott már megtettük, de az EU-nak -, amit önök vettek fel annak idején, akkor talán eljutunk odáig, hogy végre a szociális életpályaprogramot is be tudjuk vezetni Magyarországon a szociális szférában dolgozóknak, mert valóban ők is megérdemlik, tisztelt képviselőtársaim. Mi ezeken dolgoztunk, és ezt a munkát szeretnénk folytatni a továbbiakban is.
Ugyanúgy, ahogy azt a munkát is szeretnénk folytatni itt a tisztelt Házban, mert a döntés itt van előttünk, ha lehet, akkor lezárjuk a devizahitelesek ügyét Magyarországon, és eljussunk oda, hogy orvosoljuk azt az igazságtalanságot, ami azért következett be, mert önök belekényszerítették a devizahiteleseket a devizahitelekbe, és nem gondoskodtak arról, hogy meg is védjék őket akkor, amikor nehezebb idők jönnek, tisztelt képviselőtársaim. Mert ne felejtsük el, 2009-ben, amikor az önök kezében volt a döntés, önök a devizahitelek ügyében egyetlenegy valamit tettek, etikai kódexet fogadtak el, amit természetesen a bankoknak egyáltalán nem kellett betartani. (Közbeszólás az ellenzéki oldalon: Járai Zsigmond!) Ezt már csak azért is kiemelném, mert ha jól emlékszem, ennek az etikai kódexnek az elfogadásában kiemelt szerepe volt Tóbiás képviselő úrnak is.
Annak idején, 2009-ben, amikor önök voltak többségben, ennyire futotta a devizahitelesek védelmében. Ehhez képest most a tisztelt Háznak lehetősége nyílik arra, hogy befejezze a bankok elszámoltatását, amire még sehol nem volt példa egész Európában. A bankok elszámoltatásának eredményeként tudjuk csökkenteni 25-30 százalékkal a törlesztőrészleteket, és végre meg tudja szüntetni az árfolyamkockázatot azzal, hogy ezeket a lecsökkentett törlesztőrészletű kamathiteleket tudja úgy átváltani forinthitelekké, hogy a törlesztőrészletek alacsonyabbak maradnak, és hosszú éveken keresztül végre megszűnik az árfolyamkockázat, stabil helyzetbe kerülnek a hitelesek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ehhez különösen jó lenne, ha, ellentétben a Törvényalkotási bizottsággal, itt a parlamentben támogatnák azt a döntést, amelyik egyébként a forinthitelekre váltásnál az alacsony kamatú forinthiteleket helyezi előtérbe. Ugyanis a Fidesz-frakció kérésére és kezdeményezésére olyan döntést fogadott el a parlament Törvényalkotási bizottsága, amely minden eddiginél alacsonyabb kamatú hitelekre fogja átváltani a devizahiteleket a forintosításkor. Ez a kettő együtt, a bankok elszámoltatása és az alacsony kamatú forinthitelek fognak ahhoz vezetni, hogy Magyarországon a devizahitelesek az eddigiekhez képest 25-30 százalékkal alacsonyabb törlesztőrészleteket fognak fizetni úgy, hogy ezeket végre a bankok nem változtathatják meg, hiszen több mint öt évre stabilizáljuk a kamatok és a törlesztőrészletek nagyságát, és nem lesz többé árfolyamkockázat sem.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek a fontos kérdések a magyar családok számára, és bízom benne, hogy itt a parlamentben ehhez önök azért néha a támogató szavazataikat is adják. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem