BÁRSONY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Különös jelentőséget ad ezen országgyűlési határozatijavaslat-tervezetnek az a tény, hogy ma kezdődött meg a Magyarország csatlakozásáról szóló érdemi tárgyalássorozat Brüsszelben.
Az elmúlt parlament szinte utolsó aktusaként tervbe volt véve egy hasonló tárgyú országgyűlési határozatijavaslat-tervezet benyújtása, amely akkor az integrációs bizottság előtt - talán az idő rövidsége miatt, talán az eltérő álláspontok miatt - végül is nem öntetett végső formába. Akkor két álláspont volt. Az egyik az akkori kormányzó pártoké, amely azt mondta, hogy talán nem kellene a következő parlament számára március közepén egy olyan megkötést jelentő országgyűlési határozatijavaslat-tervezetet elfogadni, amely nem biztos, hogy egy új összetételű parlamentben hasonlóképpen elfogadható lenne. Az akkor ellenzékben lévő pártok ugyanakkor benyújtottak egy határozatijavaslat-tervezetet.
Szeretném önöknek elmondani - akik esetleg nem emlékeznek rá -, hogy ez a most benyújtott határozattervezet szóról szóra megegyezik az akkor általuk benyújtott javaslattal. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ez a vicc!) Annak a bizottságnak Orbán Viktor miniszterelnök úr volt akkor az elnöke, aki akkor az ülésen azzal indokolta javaslatát - és nem fogok szó szerint idézni belőle, mert felhívták a figyelmemet arra, hogy egy zárt ülés jegyzőkönyvéből nem illik szó szerint idézni, ezért csak tartalmában idézem az ott elmondottakat -, tehát azzal indokolta javaslatát, hogy a határozatijavaslat-tervezet a tárgyalások tartama alatti kormány-parlament viszonyt is rögzíteni kívánja. Nos, ez az időpont most eljött! Akkor még ezek a tárgyalások nem kezdődtek el, ma viszont ezek a tárgyalások megkezdődtek Brüsszelben. Tegnap itt, a Házban napirend előtti felszólalások keretében mind Szájer frakcióvezető úr, mind pedig Németh államtitkár úr aláhúzták annak jelentőségét, hogy a csatlakozási tárgyalások nemcsak a kormány, hanem a parlament számára is nem egyszerűen feladatot, de kötelezettséget is jelentenek.
Áder házelnök úr a héten, pontosabban a múlt hét végén egy interjúban megjegyezte, hogy az előző parlamentnek talán az egyik legnagyobb gyengesége az volt, hogy éppen az ellenőrzési funkciót nem töltötte be hatékonyan. Hölgyeim és uraim, úgy gondolom, hogy az országgyűlési határozattervezet - ha önök elfogadják a tárgysorozatba-vételét, még akkor is, ha úgy gondolják, hogy ezen javítani kellene - pontosan ennek a funkciónak a beteljesítését szolgálja egy területen, az európai integráció területén.
Úgy gondolom, nincs vita köztünk, hiszen egy mai interjúban Szájer elnök úr a következő mondta - hadd idézzek ebből -: alapvető fontosságú, hogy az Országgyűlés, illetőleg az európai integrációs ügyekkel foglalkozó bizottság beleszólhasson az integrációs ügyekbe. Nos, ez az országgyűlési határozatijavaslat-tervezet, úgy gondolom, ezt a célt szolgálja.
Talán elhamarkodott volt az az értékelés, amely az európai integrációs bizottságban a napirendrevétel tárgyában lefolytatott vita során egy olyan mellékmondattal ütötte el végül is az elfogadástól ezt a javaslatot, hogy valószínűleg nincs a bizottságnak vagy a parlamentnek annyi ideje, hogy ezekkel a kérdésekkel ilyen mélyen foglalkozzon, mint ahogy mi, indítványozók ezt megtettük. Nos, én úgy gondolom, hogy biztosan lesz rá ennyi időnk, kell is hogy legyen, és engedjék meg, hogy indoklásképpen egyetlenegy területet már most jelezzek: nincs olyan sajtóorgánum, amelyben ne jelent volna meg, hány területen kért Magyarország eddig derogációt, ha úgy tetszik, kivételes eljárást. A négy terület között például a környezetvédelem nem szerepel. Márpedig ha nem szerepel, ez azt jelentené, hogy Magyarország 2001-ig tudná teljesíteni az ezzel kapcsolatos európai uniós elvárásokat és szabályokat - úgy gondolom, hogy ez maga a lehetetlen.
Éppen ezért meggyőződésem, hogy a magyar parlamentnek az ellenőrzési funkciót ezen a területen valóban be kell töltenie. Én kérem tehát ezért képviselőtársaimat, hogy ezt az országgyűlési határozattervezetet - amely valóban kimondja és hangsúlyossá teszi a parlament ellenőrző szerepét ebben a kérdésben - fogadják el.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem