DR. TOKAJI FERENC
DR. TOKAJI FERENC
DR. TOKAJI FERENC (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Abban bízva, hogy majd a képviselő úr megérkezik, a hiányzó részt legfeljebb elolvassa - úgyis egy történelmi résszel kezdeném, és ezt talán már az iskolából úgyis ismeri.
Amikor az olimpiai bajnoki járadékról szóló törvényjavaslatot kézhez vettem, nem titkolt örömöt éreztem: mint a sportot szerető és korábban azt művelő, érte nem egyszer bizony sokat áldozó, egyfajta előrejelzésnek tartom ezt a tervezetet. Ugyanakkor e nemes és általam is támogatott cél mellett szeretném kifejteni azon aggályaimat, amelyek nemcsak a személyemet foglalkoztatják.
Az olimpia már az ókorban is fogalom volt. A görög városállamok, amelyek, mint köztudott, állandó és folyamatos harcban álltak egymással, az olimpiai játékok idejére fölfüggesztették ellenségeskedéseiket, ezáltal is biztosítva a játékok zavartalanságát. Az akkori viszonyok mellett nem mindennapi érdeklődéssel és megbecsüléssel követték az eseményeket, tisztelték a versenyzőket és tüntették ki a győzteseket. A győzelem és az azt követő megbecsülés az olimpiai versenyekre életformákat alakított ki, sőt a városállamok törvényhozói berendezkedéstől függően rendeleteket alkottak, amelyekben a dicsőséget szerzők megjutalmazására, illetve közmegbecsülésére törekedtek.
Az elismerések erkölcsi és anyagi vonzatúak voltak. Az akkori kultuszvilág a győzteseket, illetve azok neveit, tetteit ódába foglalta, szobrot állítottak, sőt olyan is előfordult, hogy a városvédő falba valóban külön bejáratot vágtak a bajnok tiszteletére. Egy-egy győztest szinte a város védőpajzsaként tiszteltek. Anyagi elismerésüket pedig egy életre szóló gondoskodás jelezte, amely a legkülönbözőbb formákban jelent meg.
A görög civilizáció bukásával a múlt század végéig e nagyszerű és nemes hagyomány sajnos feledésbe merült. Pierre de Coubertin báró újra visszahozta az emberiségnek az olimpia világát, ezzel megteremtve az újkori olimpiákat. Talán ő maga sem gondolta, hogy ezzel egy egész világot átfogó mozgalom lesz, még akkor is, ha az eredeti eszmei célkitűzéseket a XX. század végére részben megváltoztatták. Erre mondják: változnak a korok, változnak az emberek.
Az újkori olimpiák mind sikeresebbek lettek, leküzdve birodalmakat, politikai és hatalmi érdekeket; lásd a berlini olimpiát, amikor a harmadik birodalom nagyságrendjét, felsőbbségét lett volna hivatva hangsúlyozni - utólag elmondhatjuk: sikertelenül. Majd a második világháború után a nemzetek magukra találását segítette, pozitívan. Igaz, a katonai tömbök szembenállása a moszkvait és később a Los Angeles-it csonkává tette, de az olimpiai mozgalmat mégsem tudta a politika végérvényesen maga alá gyűrni - szerencsére és örömömre.
Az olimpiai versenyek ma a világ sporteseményeiben a legnagyobbnak és legrangosabbnak számítanak. Szinte minden számottevő sportág ma már megtalálható itt. Milliók készülnek arra, hogy ide eljussanak, és százmilliók követik, figyelik ilyenkor - hasonlóan, mint valamikor a görög világban, csak nyilván kisebb nagyságrendben - az eseményeket.
Ebben a nagy világversenyben bármilyen kis nép is vagyunk, igazi sportnagyhatalomnak számíthatunk. Méltán lehetünk büszkék eredményeinkre. Pedig a sportra jutó összegek rendkívül szerények. Versenyzőink anyagi megbecsülése sajnos messze elmarad a nemzetközi élvonaltól. A most tárgyalandó törvényjavaslat ezen kíván segíteni. Való igaz, hogy számos egykori olimpiai bajnok most, élete alkonyán nagyobb megbecsülésre szorul, ezért a törvényjavaslatot mindenképpen támogatom, hogy ezeknek az embereknek ne kelljen méltatlan helyzetbe kerülni. Ugyanis volt már erre épp elég példa a történelemben.
Véleményem szerint, aki legyőzött egy világot, annak a most tervezett juttatás jogos és indokolt. Ez ma 120 embert érint; négyévenként van olimpia - tehát soha nem lesz az állam szempontjából igazi kiadási tétel. (Dr. Kónya Imre az ülésterembe lép.)
Ezt a mondatot megismétlem - jegyzőkönyvön kívül - a képviselő úr kedvéért: aki legyőzött egy világot, annak a most tervezett juttatás szerintem jogos és indokolt. Ez ma 120 embert érint; négyévenként van olimpia - tehát soha nem lesz az állam szempontjából igazi kiadási tétel. Ezért itt nem támogatom az úgymond rászorultsági elvet. Aki nyer és betöltötte a 35. életévét, annál nincs helye mérlegelésnek. A teljesítményt kell elismerni, utólag. Rászorultsági rendszert alkalmazzunk? - kérdezem én. Akkor újabb szabályokat, procedúrákat teremtsünk? Akinek változik az életkörülménye, netán rászorult lesz, az - ismerve más terület bürokratikus gyakorlatait - kérelmezzen, könyörögjön? Vagy kérdem én saját jogi tapasztalatomból: egyszer majd eljussunk oda, hogy erre egy külön intézményt vagy hivatalt hozzunk létre? Úgy érzem, ez fölösleges.
Olimpiai bajnoknak lenni sokszor, tudjuk, csak millimétereken, illetve ezredmásodperceken múlik. Tudom, számosan veszítenek méltatlanul. Sokan odaadnák minden európai és világbajnoki címüket, de a versenyben vannak és lesznek győztesek és vesztesek. S mint tudjuk, sírni csak a győzteseknek szabad. Ne felejtse senki el: bármily csodálatosan küzd valaki, csak a győztes számára játsszák el a Himnuszt. A tévé, a rádió jóvoltából ezt hallja az egész világ, és szinte ezt tartja számon.
A sikeresen szereplők, de nem nyerők részére viszont javaslom, hogy a költségvetés - és itt már lehet rászorultsági alapon - növelje a Mező Ferenc Közalapítvány részére a támogatást, s erre felhívom és felkérem képviselőtársaimat. A lehetőség az ő kezükben van.
Nyitott kérdés az edzők és a szakvezetők helyzete. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ők ezért bért kapnak. Premizálásukra külön dolgozzanak ki elvet a sportszervezetek. Itt nem szabad elfelejteni, hogy egy edző, illetve egy versenyző pályafutása között az anyagi kondíció mellett lényeges időbeli eltérés is van. Például egy úszó huszonévesen abbahagyja a versenyt, ugyanakkor egy edző akár 60 évesen is tevékenykedhet.
Összegzésül: nem szabad e törvénytervezettől azt várni, hogy megoldja a sportot feszítő problémákat. Ez a javaslat egy lépés abba az irányba, hogy tiszta, átlátható viszonyok legyenek. A törvényjavaslat ezúttal kétségtelenül egy szűkebb kérdést szeretett volna rendezni; igaz, rögtön felvetette a sportélet egészének ellentmondásosságát. Mindezek ellenére és mindezek mellett a magam részéről az előterjesztő javaslatát a felvetett kérdések mellett teljes mértékben támogatom. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
