ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 117 szavazattal, 86 ellenében, 20 tartózkodás mellett az önálló indítványt napirendjére tűzte.
Döntés képviselői önálló indítvány sürgős tárgyalásáról
Az előterjesztők sürgős tárgyalásbavételt javasoltak. Most erről kell a Háznak szavaznia. Kérem kiírni az újabb határozathozatalt. Most kérem szavazatukat a sürgősség kimondása kérdésében. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 104 igen szavazatot, 91 nem szavazatot adott, 19-en tartózkodtak. Az indítvány nem kapta meg a sürgős tárgyaláshoz szükséges többséget.
Tisztelt Országgyűlés! Mostani ülésünk tárgysorozatán szerepel az 1993. évi II. törvény módosítására beadott módosító javaslatok tárgyalása.
Izsó Mihály független kisgazda képviselőtársunk kérte, jelentsem be, hogy ő a törvény módosításának támogatására 1200 aláírást nyújtott be, amit csatolunk a mai ülés jegyzőkönyvéhez. Köszönöm.
(15.50)
Tisztelt Országgyűlés! Kormányunk további előterjesztéseket is benyújtott.
Így a Nitrokémiai Ipartelepek állami alapjuttatás és állami kölcsön-visszafizetési kötelezettségeinek elengedését indítványozó határozati javaslatot a 9618-as számon;
a foglalkoztatáspolitikai tevékenységről, valamint a további foglalkoztatáspolitikai célkitűzésekről szóló kormánybeszámolót a 9501-es számon;
a társulási megállapodás végrehajtására és az európai integrációval kapcsolatos feladatok megoldására szolgáló kormányzati, szervezeti és felelősségi rendszerről az Országgyűlés határozata alapján kiadott tájékoztatót a 9503-as számon;
a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvény alapján a Vám- és Pénzügyőrségnél folyó, az azonnali vámkiszabás informatikai feltételeit megteremtő munkálatokról szóló beszámolót a 9476-os számon.
Az egyes előterjesztések bizottsági tárgyalási rendjéről a bizottsági elnökök holnap reggeli ülését követően tájékoztatom önöket.
Képviselőtársaim újabb interpellációkat és kérdéseket is benyújtottak. Megkérem Horváth József jegyzőt, ismertesse ezeknek rendjét.
Interpellációk és kérdések ismertetése: Dr. Horváth József jegyző

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem