ELNÖK(Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK(Szabad György)
ELNÖK(Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Szavazás. — Dr. Horváth József jegyző levelet ad át az elnöknek.)
Az Országgyűlés 208 szavazattal, 18 ellenében, 16 tartózkodás mellett az indítványt napirendjére tűzte.
Tisztelt Országgyűlés! Frakcióvezetői levelet kaptam most, hogy szoros technikai hiba miatt nem jutott el hozzám annak jelzése, hogy Bogárdi Zoltán a Magyar Demokrata Fórumból napirend előtti felszólalást kért. A frakció ezt megszavazta.
Kérem a Házat, hogy a valóban igazolt technikai tévedésre való tekintettel a mai napon hallgassa meg napirendi felszólalásként Bogárdi Zoltánt. Meg kell mondanom, hogy még hiba esetén sem szeretem a kivételes eljárást, és a frakció állásfoglalásától eltekintve is ajánlom, de kérem a Házat, hogy döntésemet határozathozatallal erősítse meg, azaz adja meg Bogárdi Zoltánnak a felszólalás lehetőségét.
(15.40)
Elnöki kérés tehát. Határozathozatal következik, most kérem állásfoglalásukat. (Zaj. — Közbeszólások: Miről akar beszélni? Téma!) Bekiabálást nem kértem. Kérem a Ház állásfoglalását. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 153 igen szavazattal, 21 nem ellenében, 21 tartózkodás mellett Bogárdi Zoltánnak a napirend előtti felszólalás lehetőségét megadta. Sajnálom, hogy sokan nem szavaztak. Bogárdi Zoltánt illeti a szó.
Napirend előtti felszólaló: Bogárdi Zoltán (MDF)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem