PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A fogyasztói társadalom egyre több hulladékot termel, s ez sajnálatos tény. S ennek többek között az egyik oka, hogy egyre növekvő mennyiségben állítunk elő rövid életű, úgynevezett egyszer használatos vagy eldobható árukat. Ez a tény két gondot vet föl. Az egyik az újra- és újra-előállításhoz rengeteg nyersanyag, energia kell, és a gyártási folyamat szintén szennyezéssel jár. A másik: a megtermelt hulladékkal is kell valamit tenni, ami ismét munkát, energiát, helyet igényel, és szintén szennyezéssel jár.
Elfogadott az a külföldi statisztika, mely szerint a háztartásokban keletkező összes hulladéknak súlyban 30%-a, térfogatban körülbelül a fele a csomagolóanyag. Az ital csomagolását ezen belül 10%-ra teszik. Míg a hulladékok súlya kismértékben nő, addig térfogata hatványozottan. Jelentős rész jut a súlyra könnyű, ám nagy térfogatú eldobható palackoknak, dobozoknak. Miközben külföldön ezt súlyos problémának érzik, addig nálunk ezt a pazarló technológiát terjedni hagyják.
Ismert, hogy Magyarországon 1996-ig felére csökken az ország szemétlerakó kapacitása. Fölmerül a kérdés, hol itt az ésszerű környezet- és hulladékpolitika? Például kvótakorlátozási, betétdíj-, visszagyűjtési- és újrahasznosítási kötelezettségekről a mai napig nem tudunk.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Mindezek után a következő válaszokra várjuk a válaszát. (Közbeszólás: Kérdésekre.) Rosszat mondtam? Kérdésekre várjuk a válaszát.
Miért szüntetik meg fokozatosan az üvegbetétrendszert? Ennek egyik formáját éppen a közelmúltban tapasztalhattuk: az öblösüvegek betétdíját 1992. szeptember 10-ével megszüntették.
Másodszor: Milyen mértékben növeli a hulladék mennyiségét az üveget kiváltó csomagolóanyag bevezetése?
Harmadszor: Bevonták-e az engedélyezési procedúrába a KPM-et? Kiszámították-e, hogy a Tetrapack forgalmazása mennyivel növeli a hulladék mennyiségét?
Negyedszer: Tervezik-e a termékadó bevezetését a környezetre káros csomagolóanyagoknál?
Miért a kereskedelem rövid távú érdeke kerül előtérbe a környezetvédelem hosszú távú érdeke helyett?
És végezetül: Végeztek-e gazdasági számításokat az üvegbetétrendszer felszámolásának anyagi következményeiről?
Várjuk szíves válaszát. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem