FODOR TAMÁS (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ) Én méltányolom államtitkár úr nyugalmát. Én azt gondolom, hogy természetesen a kezdeményezésnek és a szándéknak lehet örülni, itt ezt senki nem vitatja, azzal kezdtem. Sőt, minden olyan kezdeményezés kitűnő, amely eltávolítja az államtól, mint döntéshozótól a szakmát, a művészetet. A kérdés az, hogy ez megtörtént-e?
Nézzünk egy-két olyan dolgot, amire államtitkár úr felhívta a figyelmet. Az egyik az, hogy a kuratórium 21 tagú, és ezt a varázslatos számot mondta, hogy a 90%-nak meghatározó szerepe van.
Államtitkár úr, az lehetséges, hogy ez a számarány ilyen, de hogyha államtitkár úr megnézi a kormányrendeletnek azt a részét, hogy milyen jogosítványokat kap a két államtitkár, az egyik azt mondja, hogy az alapító vagyon 20%-on felüli csökkentéséhez az ő egyetértésük szükséges, a másik pedig azt, hogy az alapítvány további vállalkozásaira vonatkozó határozathozatalnál egyetértési joguk van – az egy vétójogot jelent. Ilyen fényben már egészen másképp látszik a 90% és a 10%. 10% vétójog nem azonos 90% egyéb jogosítvánnyal. És ha már itt tartunk: ez azért nagyon fontos, mert számos ilyen alapítvány lesz, ahol azzal a számbeli bűvészkedéssel tulajdonképpen azt a helyzetet állítjuk elő, hogy az állam vásárolt a kedvenc gyermekének egy villanyvasutat, és azzal ő maga játszik – tulajdonképpen erről van szó.
A lényeges vagyonmozgások tekintetében ez a vétójog nagyon sokat jelent. Pontosan a hédervári kastély esetében – a hédervári kastély 69 millió forintra van értékelve – van egy vagyonleltár, amelyet mellékeltek ehhez a dologhoz. A vagyonleltárnak egyéb furcsaságai is vannak. Úgy jön ki ez az 1,3 milliárd forint, hogy például a hédervári kastély az összes gazdasági épülettel együtt 69, de mondhatok mást: a szigligeti alkotóház – tessék végiggondolni, hogy ez mennyibe kerül – 14 millió forintra van értékelve.
Igaza van az államtitkárnak abban, hogy ez egy eszmei értékelés, nem biztos, hogy eladásra kerül. De elképzelhető. Elképzelhető az, hogy valamilyen más célra szeretné ez az alapítvány forgatni ezt a pénzt, éppen azért, hogy biztosítsa tagjainak a zsűrizési lehetőséget, biztosítsa a műteremhasználatot, biztosítson egypár olyan dolgot, amit csak az ingatlannak valamilyen vállalkozásba vitelével tud megtenni. Hogyha ez az 1,3 millió az a könyv szerinti érték – amit nem tudom, hogy miért nem végeztek el valóságos értékfelmérésen –, ennek a 20%-a már sokkal nagyobb beavatkozási lehetőséget jelent a két államtitkári funkcióban lévő alapító képviselőre.
(14.50)
Ilyen szempontból még inkább emelkedik ennek az értéke.
Még egyetlenegy, mert látom – bár rövidebb voltam a bevezetésnél, de azért letelt az idő. Lehetetlen az – és ezt nem gondolhatja államtitkár úr komolyan –, hogy van egypár olyan ingatlan – én csak néhányat mondok: Úri utca, Aulich utca, Bécsi utca, Haris köz, Kecskeméti utca, Kossuth Lajos utca, Andrássy út stb. – 24 ilyen ingatlan értéke 2,6 millió forint. (Derültség.) Lehetséges, hogy más lesz az értéke, amikor eladják, de azért – mondjuk – ez mégis csak túlzás!
Végestelen-végig lehetne venni ezeket a számokat, amelyeknek a világon semmi köze a valósághoz, és ilyen módon érthetővé válik, hogy más, kitüntetett szerepe lesz a kuratóriumban lévő államtitkároknak.
Ami pedig az utolsó kérdést illeti: kérdőívet kapott valóban minden tag, és ezek közül négyezren, tehát hatezer közül négyezren jelentkeztek vissza. Én nem is csodálom. Lehetetlen és ellene mond a józan észnek, ellene mond az igazságosságnak és ellene mond magának a törvénynek is – az egyesülési jogról szóló törvénynek –, amelynek kulcsszava az önkéntesség! Hogy az állam kijelöljön egy egyesületet, ez egyszerűen nonszensz, amelybe be kell lépni ahhoz, hogy a jogosítványait valaki gyakorolja!
Államtitkár Úr, ön hiába mondta nekem azt, hogy mindenkinek egyenlő joga van; választani csak az egyesületen belül lehet. Ezt a kuratóriumot ott választották, vagy nem ott választották az egyesületi keretekben? Ott választották! Négyezren választották – én nem akarok utána menni, hogy itt milyen jelölőgyűlések voltak. Arra érdemes lenne egy bizottságot összehozni, hogy egy cigarettaszünet után összehívták újra a második alakuló gyűlést, ahol már hárman határoztak, vagy nem tudom hányan határoztak.
Mindenesetre ilyen pletykák járnak, de azért érdemes lenne ezt megvizsgálni. Én azért kérem a tisztelt Házat, hogy tegye lehetővé – éppen azért, mert precedens értéke van ennek az alapítványnak, és nagyon szükségesnek tartjuk a jövőben ilyen alapítványok létrehozását, tehát a szándékkal nem ellenkezünk –, hogy vizsgálja meg a kulturális bizottság ezt a kormányrendeletet, és igyekezzen olyan határozatot hozni, amelynél ilyen anomáliák esetleg nem fordulhatnak elő.
Ezért a választ nem fogadom el, és kérem, hogy az Országgyűlés se fogadja el. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem