ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy ismét megintésben részesülök, de elnökként néhány tényt kell közölnöm. Az Országgyűlésnek az igazságügy-miniszter február 27-én nyújtotta be ezt a javaslatot. Március 3-án döntött a sürgős tárgyalásról a Ház, az általános vitát megkezdte március 24-én, folytatta a március 30-i, az április 7-i, a május 5-i és a május 11-i üléseken, amikor lezárta, majd részletes vitára bocsátotta a május 12-i ülésen, a részletes vita folyt a június 16-i ülésen, illetve ma.
Tehát a tények azért azt mutatják, hogy a vita keretei – mondjuk – nem mutatkoznak olyan rendkívül szűknek, mint ahogy ez az egyik felszólalásból mutatkozott.
Ezek után megadom a szót Gaál Gyulának, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének.
Felszólaló: Gaál Gyula (SZDSZ)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem