ELNÖK (Vörös Vince)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Vörös Vince)
ELNÖK (Vörös Vince): Köszönöm. Balogh János képviselőtársunk a miniszteri választ elfogadta. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Az Országgyűlés nem határozatképes.
Képviselőtársaim! Meg kell jegyeznem, sajnálatos, hogy az interpellációs időszakban nem tartja meg az Országgyűlés a határozatképességet. Az interpellációk az ország lakosságának érdekében történnek, tehát a választópolgárok elvárják a képviselők helytállását. Köszönöm azoknak a képviselőtársaimnak, akik ennek a kötelezettségnek a hőség ellenére is eleget tesznek. (Taps. – Az elnök csönget.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Megismételjük a szavazást. Újból kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, az Országgyűlés 168 "igen" szavazattal 9 ellenében, 35 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta.
Ráday Mihály, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője interpellálni kíván az ipari és kereskedelmi miniszterhez a Kelenföldi Hőerőmű rekonstrukciója tárgyában címmel. Ráday Mihály képviselőtársamat illeti a szó.
Interpelláció: Ráday Mihály (SZDSZ) – az ipari és kereskedelmi miniszterhez – "A kelenföldi hőerőmű rekonstrukciója tárgyában" címmel

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem