KOMOR SÁNDOR, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

KOMOR SÁNDOR, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
KOMOR SÁNDOR, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! A költségvetési bizottság megtárgyalta a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról benyújtott törvényjavaslatot. Ehhez ismertetném a bizottság előzetes állásfoglalását.
Az Alkotmány elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Ez a szabadság azonban nem párosulhat tisztességtelen, elvtelen magatartással.
Mint ahogy az előterjesztésében az államtitkár úr említést tett róla, a tisztességtelen gazdasági tevékenységről korábban már született törvény. Ez a törvény az 1984. évi IV. törvény. Ez már alapelvi szinten bizonyos tételeket rögzített, ugyanakkor adós maradt olyan tételek részletes kibontásával, amelyek közel hozták volna gazdasági tevékenységünk szabályozását a nemzetközi normákhoz. Ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, már átfogóan rendezi ezeket a kérdéseket.
Konkrétan három kérdést emelnék ki, amellyel a versenyjog kibővül az 1984. évi IV. törvényhez képest.
Ez: a versenykorlátozások jogával, ezen belül a kartelljoggal, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmi szabályaival, ezen túlmenően a szervezeti egyesülések ellenőrzésével, vagyis az úgynevezett fúzió-kontrollal. Ezen túlmenően védelmet biztosít a versenytársaknak, a nemzetgazdaságnak és nem utolsósorban a fogyasztóknak.
Tehát a törvényjavaslat meg kívánja teremteni a versenyzés tisztességes és a káros korlátozásoktól mentes gyakorlása feletti védelem jogi kereteit. Bizottságunk – mint ahogy mondottam – megtárgyalta a törvényjavaslatot. Egyértelmű "igen" szavazattal általános vitára javasoljuk a plenáris ülésnek.
Ezen túlmenően bizottságunk megtárgyalta az október 10-ig beérkezett módosító javaslatokat: majd a későbbiekben ezzel kapcsolatban ismertetni fogom a bizottság álláspontját. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem