ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság általános érvényű állásfoglalásával összhangban javaslom a tisztelt Országgyűlésnek az önálló indítvány napirendre tűzését. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Határozathozatal következik. Kérem, szavazzanak most! (Megtörténik.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés Kósáné dr. Kovács Magda javaslatát 237 szavazattal, 41 ellenében, 20 tartózkodás mellett magáévá tette. A szavazatok száma azért tért el a táblától, mert az államtitkári szavazatokat is beszámítottam.
Az önálló indítvány megtárgyalására felkérem az alkotmányügyi bizottságot.
Tisztelt Országgyűlés! Kósáné Kovács Magda képviselőtársunk az önálló indítványnak sürgős megtárgyalását is kérte, és benyújtotta az ehhez szükséges támogató aláírásokat. A sürgős tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül dönt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést tehát, egyetért-e a tárgyalás sürgősségének kimondásával. Határozathozatal következik. Most kérem a szavazatukat! (Megtörténik.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 170 "nem" szavazattal 106 "igen" ellenében és 24 tartózkodás mellett a sürgősséget nem mondta ki.
Tisztelt Országgyűlés! Dr. Kis Gyula képviselőtársunk a Magyar Demokrata Fórum részéről önálló indítványt nyújtott be a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetésének módosítására.
Megkérdezem Kis Gyula képviselőtársunkat, kíván-e szóbeli indoklást adni. (Igen.) Tessék!
Felszólaló: Dr. Kis Gyula József (MDF)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem