ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Ennek a felvilágosításnak a birtokában javaslom, a házbizottság általános érvényű állásfoglalásának alapján, az önálló indítvány napirendre tűzését. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezzel a Ház nem vállal kötelezettséget a különböző javaslatok egybekapcsolására, vagy akár egyidejű tárgyalására.
Felteszem tehát a kérdést a tisztelt Országgyűlésnek: egyetért-e azzal, hogy az önálló indítványt napirendre tűzzük? Határozathozatal következik. Most kérem állásfoglalásukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége nem szavazta meg a törvényjavaslat napirendre tűzését. Mellette – öt államtitkári szavazattal – 145-en, ellene 94-en szavaztak, 64-en tartózkodtak. Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Eörsi Mátyás a Szabad Demokraták Szövetsége részéről önálló indítványt nyújtott be a földről szóló 1987. évi törvényt módosító egyes törvények hatályon kívül helyezéséről. Megkérdezem Eörsi Mátyást, kíván-e szóbeli indoklást tenni. Eörsi képviselő úré a szó.
Felszólaló: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem