II.
II.
Danika tanár lett. Tanár lett egy kis vidéki falu-városban. Danika tovább olvasott, de sokat szenvedett.
Pufók jókedvét rajta legeltette a falu s tanítványai bűnbakja lett. És milyen kegyetlenek a kicsinyek, mikor szívtelenek a nagyok. Danika tűrt és olvasott. A szemei fényesek maradtak s ajakán ott volt a mosolygás, mely nem a tapintott világnak mosolyog.
Egyszer Danika dolgozatot íratott a harmadik osztályban. A fiúk írták s ő mély, gyökereket eresztő lemerüléssel olvasta Kantot. Egy kegyetlen kis szekunda-pecér, ki régen üldözte Danikát, tintás dugóval nekicélzott Danikának. A golyó Danika homlokáról a könyvre esett s hosszú fekete csíkot csúfolt rá. Danika a szentséget védő pap haragjával zúdult fel.
Odarohant a gyermekhez, hogy megüsse. De felemelt kezét megállította betűktől őrzött gyermek-jósága. Fáradtan lihegte: – Itt fogsz maradni két óráig.
12 órakor bezárta az üres osztályba a gyermeket. Ő maga a tanári szobába ment, tovább olvasott, de énje mélyén, mint az esős idő füstje, nagy szomorúság terjengett.
Belopózott az osztályba, hogy megnézze tanítványát. A gyermek buzgó előrehajlással ült az ablaknál s nem vette észre Danikát. Danika mögéje állt: a gyermek Gullivert olvasta.
A kisfiú felrezzent, de kitágult szeméből még nem ragadt ki az édes csodálkozás: jaj, de szép! És Danikára felmelegedett anyja ölelte gyermek önmaga, átölelte a kisfiút és sírást féltő nevetéssel kérdezte: Hogyan lehetsz rossz, hiszen te is szeretsz olvasni?
