Boglár. Csüngő. Gomb. Pityke.
Boglár. Csüngő. Gomb. Pityke.
(IV. tábla, A. – 10. és 16. tábla.)
Többféle változatban fordulnak elő a rendesen aranynyal futtatott ezüst boglárok, csüngők, gombok és pitykék, melyeknek hátsó fele két-három peczekkel van ellátva, annak bizonyságául, hogy bőrre voltak erősítve. Alakjuk különböző. Vannak kerek gombok s nagyobb fajta kerek boglárok, nagyobb szívidomu vagy kisebb kerek füles sallangok, paizs- vagy szívidomu három levelü virágszirmot ábrázoló és hatszögü pitykék, viráglevél- és növényinda alaku szíjdiszítmények, egyik oldalukon körívben végződő hosszukás négyszögü boglárok és szíjvégek, kerek gombból és szívidomu sallangból álló csüngők, ezenkívül a szeged-királyhalmi leletből ismerünk egy tulipánidomu csatot, a mely azonban Huszka J. szerint nem a tulipánnak, hanem a pávatollnak az utánzása. Diszítésük különböző; az egyszerübb kerek pitykéknél és gomboknál a diszítés abból áll, hogy középrészük kerek bemélyedést képez s aranynyal van futtatva (10. 9.; 16. 20.), másik változatnál épen ellenkezőleg közepük félgömb alakban kidudorodik s egy bevésett s aranynyal futtatott kör választja el a pityke szélétől; a díszesebb példányoknál a kidomborodó középrészt apró körök, négyszögek vagy sugarak környezik, úgy hogy a pityke 12–16 apró szirmu virághoz hasonló (10. 26., 27.). A növényornamentum különben a legkedveltebb ősmagyar diszítési motivum az ékszereknél is; a legjellemzőbbek s leggyakoribbak közé tartoznak a Szasszanidakori izlésben készült palmetták (tarczali, neszmélyi boglároknál), azután az előbbiből tovább stilizált indás ékítmény (pilini, szíjvég), mely csúcsán három levelü szárból indul ki s alján két felé ágazva csúcsa felé visszahajlik (IV. A. 16.), továbbá a nárczisz alaku négyszirmu virág, minő a nagy-teremiai, szeged-bojárhalmi, székesfejérvári, balkányi sat. rhombus idomu boglárokon fordul elő s végül a pilini, törteli, csornai, tolna-szántói sat. leletekből ismert három- vagy négyszirmu rózsa, mely az eddigi megfigyelések szerint a lószerszám boglárain szokott előfordulni (10. 6., 29., 16. 2., 9.). A csüngő diszítmények sallangja rendesen madárfejre emlékeztető idomot vagy ebből stilizált növényékítményt tüntet föl, míg a felső kerek gomb apró szirmu virághoz hasonló (10. 15., 16. 4., 6., 13., IV. A. 14., 15.). Állatalak csak kivételesen fordul elő; egy törteli szíjvégen gyöngysoros kerekben ugró szarvas találunk (IV. A. 6.), a bene-pusztai szíjvég pedig egyik oldalán griffet ábrázol viráglevélbe menő végtagokkal (IV. A. 21.), míg a másik oldala a népvándorláskori indadiszítést tünteti föl.
E boglárok, pitykék, csüngők, gombok sat. mint már föntebb említettük, részint az övre voltak erősítve, részint a ruha összegombolására szolgáltak, azok pedig, melyeket a férfisirokban találtak, jobbára a lószerszámot ékítették. A bezdédi és kecskeméti leleteknél történt megfigyelések szerint azonban még egyéb módon is alkalmazták a ruházatra. Egyik bezdédi sirban ugyanis 59 kerek és szívidomu pitykét találtak, részint a jobb és bal kézcsukló alatt, részint pedig harántosan egymástól egyenlő távolságban a czombok körül, alattuk és fölöttük, úgy hogy kétségkívül a bőrruha alsó szegélyzetének és a ruhaújjak végének diszítményei voltak. Egy másik (talán női) sirban a kerek pitykék a test közepe táján lelt több rétegű nemez darab külső felére s az alatta levő alsó rétegre, tehát úgy a felső, mint alsó ruhára voltak erősítve, (16. 20.), úgy hogy egy-egy pityke között meglehetős köz volt. Az elhelyezés szerint se segélydiszítmények, se a ruha összefoglalására szolgáló gombok nem lehettek, hanem az egész mellen szét voltak szórva, természetesen bizonyos rend szerint csoportosítva, a mit azonban a lelet fölásatásakor elmulasztottak megfigyelni. Népies viseletünkből felhozható erre nézve a pitykékkel dúsan megrakott mellény, a honfoglalás körüli időkből pedig a bolgár czári viselet, melynél a térden alul érő hosszu felöltőnek nemcsak a galléra és szegélye volt ellátva apró kerek diszítményekkel, gyöngyökkel vagy pitykékkel, hanem oldalt a térd körül is, két- vagy háromsoros kört képező alakzatban (18. 5.). Nyilván hasonló czélból alkalmazták az átfurt ezüst érmeket is, melyekből a mellen Vereben 12-őt, Bene-pusztán pedig valami 30–40 darabot találtak. A szeged-bojárhalmi, székesfejérvári, nagyváradi, tolna-szántói, nagy-kürüi, kecskeméti sat. leletekből ismert csüngők (16. 4, 6, 13.–IV. A. 14., 15.) alkalmazását Kada Elek megfigyelése után ismerjük. Két sirban s mindig párosával talált ilyen csüngőt, az egyik női, másik gyermeksir volt; a szeged-bojárhalmi és székesfejérvári is női sirnak látszik. Az egyik kecskeméti sirban a csüngőt a nyak tájékán a jobb kulcs-csont belső végénél, párját lent, a kinyújtott jobb kar alsó végén levő karperecz mellett találta; a másik sirban egyik csüngő a koponya jobb oldalán volt, párja pedig alább, a jobb könyöknél; a csüngő diszítménynek csak felső kerek gombja volt a ruhára erősítve, szívidomu sallangja pedig szabadon fityegett. A tagi-bosztani sziklaképen II. Koszru (591–628) perzsa királynak egész dolmánya tele van ilyen sallangos csüngővel.*
Hampel, A honfogl. eml. 186 s köv. ll. Huszka J. Magyar ornamentika. 5. l. V.kép, 1. sz. – Jósa A. A bezdédi temető. Arch. Ért. XVI. 1896. 392–394 és 408. l. – Kada E. A kecskeméti ásatások. Arch. Ért. XvI. 1896, 41–42 s 43–46. – Ethnographia. IX. 1898. 56.
