V.
V.
Sásvár bég és Geszti Ferencz. Salánki: «A nádudvari török veszedeleim historiája.» – Kalajlihoz (Piperés) Ali basa és az «Icon vicissitudinis». Tard György éneke Rákóczi Zsigmond szikszói győzelméről. – Szerdahelyi Mihály hist. éneke a Báthori Zsigmond ellen szőtt Báthori Boldizsár-Kendi-féle összeesküvésről (1594.) – «Báthori Zsigmondnak 1595. esztendőben viselt hadai.» – Forrása. – Szőllősi István műve ugyanezen tárgyról. – Befejezés.
Geszti Ferencznek egy 1580-ban julius 19-én véghezvitt nevezetes hadi tettét énekelte meg még abban az évben Salánki György «Historia cladis turcicae ad Nadudvar». (A nádudvari török veszedelem története) czímmel.* A versszerző patronusának nevezi Gesztit s Borsodban a Bársonyos mellett lakott. Egyéb adatunk nincs is róla. Művének főhőse nem is Geszti, hanem a gonosz Sásvár bég,* a ki paraszt nemzetségből származott s renegát volt s az ilyeneket jellemző túlbuzgósággal kegyetlenkedett elhagyott honfitársain. Sok példa van erre a magyar történetben, Salánki a bibliából idéz rá példákat. De még ezeket is meghaladta Sásvár szolnoki bég dühöngésével, a ki a magyarokat el akarta törölni a föld színéről s nem egyszer mondta, hogy ha magyar vér csak egy csepp volna benne, kimetszené; nem kímélt sem hódoltat, sem hódolatlant. De a «végbeli hadnagyok» résen voltak és vigyáztak, sőt támadólag léptek föl. Ruber Károly tokaji kapitány, Kollonits Bertalan egri kapitány és Kátai Ferencz vezetése alatt, magyar «sárga» vitézek és vasas németek együttesen meglepték Hatvanban a törököket s kirabolták a várost. Balassa is ott vitézkedett, házakat, pénzes boltokat törött, gyermekeket, bullyákat fogott és sok törököt nyakon kötöztetett. Külön kiemeli még két németnek hősies viselkedését. Veiz [Vejsz vagy Kara Ovejsz] budai basa,* az egykori adószedő, a kit 1578-ban neveztek ki e tisztre és így Magyarország helytartójává, máskülönben épen olyan gonoszlelkű ember, mint Sásvár bég, nagy haragra lobbant ezen s a császár frigye megszegésével vádolta Rubert hozzáírt levelében. A vereség miatt állását féltvén, hadnagyait elküldte Győr felé «magyart dulni», de újabb kudarcz érte.
Egyetlen péld. Nemz. Muz. Szabó: RMK I. 181. sz. Már előbb ismertette Eötvös Lajos a Budapesti Közlöny 1870. 48. számában. A czímlapján e bejegyzés van: «G. S. Borsodba a Bársonyos mellett alias Salánki György irta Borsodba.» Más adatunk nincs is arra, hogy a czímlap belső oldalán levő hat latin distichon (Gesztihez intézett ajánlás) aláírása: «G. S.» Salánki György nevét rejti. Hogy az I. Rákóczi György hasonló nevű pártfogoltja, a ki 1627-ben egy Erasmus-fordítást adott ki, nem egy személy a mi irónkkal, már Szabó K. megjegyezte. A Salánki család egy Imre nevű tagjától, a ki Gönczön tartózkodott s Károli Gáspár kortársa volt, Sz. Molnár emlékezik meg. L. Sz. Molnár Naplója. Bp. 1898. 6. l. V. ö. a nádudvari harcznak egy német leírásával: Apponyi, Hungarica. I. 480. sz.
Sasvárnak és Szazovárnak is írják a nevét.
L. Takáts Sándor tárczáját (Vejsz basa) a Budapesti Hirlap 1909. jún. 17-iki (142.) számában.
111. GESZTI FERENCZ NÉVALÁÍRÁSA.*
Geszti Ferencz névaláírása. Az Országos Levéltárban őrzött eredeti levelévől vettük, melyet Déváról 1591. okt. 6-án Verebélyi Jánosnak írt. Olv.: Gest˙ Ferencz.
Igy járt a Kaproncza felé rabolni küldött pozsgai bég, kit a horvát urak vertek meg. 1580-ban, mikor a hideg tél melegre fordult, mikor a lovakat fűre bocsátották, s a mikor rendesen mind a két fél meg szokott szűnni a harcztól, a bégek alattomban összegyűltek s vádolólevelet küldtek a császárnak, hogy a budai basa volt az oka ennek szerencsétlenségnek s a császár erre megparancsolta, hogy Budáról vessék ki, s parancsára «igen hamar kihányák» s egy sajkában aláküldték Duna vizén császárnak«. Most nem volt császári helytartó s Sásvár bég érdemeket akart szerezni, s egyszersmind megtorolni a hatvani rablást, ezért a hatvani mezőre egybehívta a bégeket s elindultak gyilkolni, pusztítani. Junius 20-án délben a nagy hévségben Eger alá érkeztek s a hegyekben a maklári polgárokat összefogdosták, sokaknak fejöket véve. Eger városába nem hatolhattak be s visszavonultak foglyaikkal Hatvanba. A siker Sásvár béget még gőgösebbé tette. Ujabb rablást tervezett bégtársaival, a kiknek a gyülekezésre «hagyott helyül» Szolnokot tűzte ki. Faluk kirablását, Tokajból, Kállóból «katonafogást» határoztak el. Julius 16-án indultak el: útjokba esett Nagyfalu, Rakamaz és «rabot, barmot előttek hajtnak vala» s az aratókat is összefogdosták a mezőn. Sásvár bég Nánáson várta meg a rablócsapatot. Isten miként egykor a zsidók könyörgését, úgy most meghallgatta a magyarokét s más országból haza hozta Geszti Ferenczet, a ki mihelyt meghallotta a török dolgát, kihozatta veres zászlóját s elindította Diósgyőrből szép hadát. Még aznap átkelt Kisfaludnál a Tiszán s Szentmargit közelében hált meg. Másnap sok magyar és német vitéz gyült hozzá, a kik felszólították őt, hogy szabadítsa ki a szegény rabokat. Örömmel ajánlkozott rá s megköszönte, hogy hadnagyokúl választották. Ezután felsorolja a jelesebb főembereket és «főlegényeket» s elmondja, hogyan «rendelte» vagyis állította csatasorba seregét. Már útközben találkoztak egy török csapattal s elvették tőle a rablott jószágot. Ujvároson egyesült Geszti hada a Ruberéval. Kedden reggel (jul. 19.) Nádudvarnál elérték Sásvár béget, a ki már hozzákészült a viadalhoz. A magyar sereg azonnal megrohanta s csakhamar megfutamította. Azután a futók űzéséhez láttak és sok főembert fogtak el, mint Kurt vajdát, Ali vajdát, a gazdag Bali agát, Cseki csaúzt, Amhad agát és 600 magyar rabot szabadítottak ki. Maga a bég is öccsével* lóháton menekült, s «azok mondták, kik jól látták szemekkel, hogy sáros volt mind ruhástól, lovastól» s «negyven magával» sírva mendegélt a Kunságon hazafelé. Könyörög azután Istennek az író, hogy még otthon is ítélje meg ezt az új Sennacheribet. Az elesettek és foglyok számának megemlítésével s Istennek magasztalásával végződik az ének. Arról már természetesen nem tud semmit, hogy Geszti a következő évben Erdélybe ment s mint Déva várának ura különösen Báthori Zsigmond alatt, tekintélyes helyet foglalt el az ország sorsának intézői között.*
Talán a szolnoki Baba Haszán.
Geszti vitézi pálafutásáról l. Istvánffy és Bethlen Farkas műveit. Újabb életrajza Veress Endrétől a dévai áll. főreálisk. 1897/8. évi értesítőjében. Különnyomatban is megjelent. Végrendeletét kiadta b. Radvánszky Béla «A magyar családélet és háztartás» Bp. 1879. cz. műve Adatgyüjteményében (III. köt. 145–152. l.).
Salánki műve a históriás énekek java közé tartozik. Alighanem maga is ott volt a harczban, ezért olyan élénk az előadása s a miket a harcz hevében láthatott, hallomásból egészítette ki.*
Pl. a sáros Sárvár bég meneküléséről, kinek a ladányi bíró mutatta meg az utat.
Említettük, hogy Salánki művét Sásvár bég történetének lehetne nevezni,* mert ez a nagyravágyó renegát az elbeszélés főhőse. Rajta kívül még egy másik török főembert is érdemesnek tartotta arra, hogy külön históriás énekben foglalkozzanak tetteivel t. i. Kalajlikoz Ali budai basát. Tragikus sorsa meghatotta az énekszerzőt s így akarta nevét megörökíteni. De a magáét elhallgatta. Toldy Ihász névtelené-nek nevezte el, talán helyesebb lett volna a Nádasdi vagy Ujhelyi névtelen elnevezés, mert mind maga mondja «Nádasdnak faluján» kezdte el s [Sátoralja]-Ujhely városának alsó végén [Sáros-]patak felőli utczáján végezte el. Kész művét a Jász-Apátiból való Kaszás Bálintnak ajánlotta, a ki Egerben lakott, török rabságban is volt. Ettől is hallhatott egyet mást a törökök dolga felől. Másik forrása Szattay Kristóf értesítése lehetett, kit Homonnay István Ungvárról azzal az izenettel küldött Alihoz kevéssel halála előtt, hogy a sok csatáért ne pusztítsa Hevest. De azonkívül 1587 körül maga is megfordult Budán s ott főemberekkel érintkezett, kik titkon megmondták neki Ali basa öngyilkosságát. Gyorsan dolgozó író volt, mert szintén saját bevallása szerint ez már a hatodik históriája volt, de a többi, úgy látszik, mind elveszett. Ha verselése és előadási módja fogyatékos is, mégis sajnáljuk azt, mert e fentmaradt műve a török történetben jártasnak s a török szokásokkal ismerősnek mutatja a szerzőt s a török-magyar érintkezések történetéhez becses adalékokkal szolgálhattak volna.
Egy névtelen összefoglaló török krónikáját már fentebb a 49. lapon említettük.
Czime Icon vicissitudinis vitae humanae (Az emberi élet viszontagságának képe) vagy Ali Pasa historiája lehetett.* Ez a basa 1587. febr. 22-én halt meg s ebből valószínű, hogy a róla szóló ének sem készült sokkal később.
Czímlapja nem maradt fent, ez a latin czím a vers kezdete előtt áll. Legrégibb kiadása, mely Ihász Gábor ajándékából a M. Tud. Akadémia könyvtárában van (ezért Ihász Névtelene), Szabó K. szerint (RMK. I. 320. sz.) bártfai XVI. századi nyomtatvány. Ráth György ezt nem tartotta valószínünek. A csonka példány (4° A ív) csak 54 versszakot foglal magában. 2. Egy későbbi kiadást id. Szinnyei József ajándékozott Szilády Áronnak, melyet ő lőcsei későbbi kiadásnak tart, 1629 tájáról. Ez is csak az A ív töredéke, csakhogy sürűbb nyomás (8–9 versszakot közöl egy lapon) s a felírat elhagyásával az egész versezetet magában foglalta. E töredékből kiegészíthető az előbbi kiadás csonkasága, csak a lapszéli latin tartalommutatóban maradnak hézagok. 3. példány a lőcsei ev. egyház könyvtárából került elő egy 1659-iki nyomtatvány fedeléből. Pekár szerint mindkettőnél teljesebb s valószínüen az előbbivel egyező kiadása. Ha ez így van, akkor ki lehetne belőle egészíteni a csonka tartalommutatót, a mit Pekár elmulasztott. Bevezetéssel kiadta Szilády Irodalomtört. Közl. 1893. 79–87. l. Megjegyzéseket tett rá s a 3. példányt ismertette Pekár K. Irodalomtört. Közl. 1903. 374–7. l.
112. KERESZTYÉN RABOK ELHAJTÁSA.*
Keresztyén rabok elhajtása. Az Ernst-Múzeumban lévő régi metszet után. A kép felírása: Wegführung der Christen von den Türcken vnd Tartar[en].
Kalajlikoz [Piperés] Ali basa* – mint Névtelenünk leírja – híres volt szép temérdek veres szakálláról; jó nyilas és pályafuttató, szerette és elő is mozdította a vitézi játékokat. A mezőn Ó-Buda felől egy magas fa tetejére gombot csináltatott s «ló folytában» azaz futtában meglőtte azt. A budakeszi útnál pedig egy ilyen czélba lőtt nyilát még később is látni lehetett. Egy magas gyantáros sima fenyő hegyébe egy kupát tétetett fel, hogy «annak adja, ki felmászsza az nagy fát». Ennek a basának híre Törökországba is eljutott s mikor a szultán nénjének Aszma [Eszma] szultánának férjét, Ibreim vezér basát* egy bolond török leszúrta, az őt kívánta magának férjűl s kívánságának engedni kellett. Elbocsátotta tehát feleségét s fiaival együtt egy sajkán útnak eresztette s ő is útra kelt, hogy feleségével menyegzőjét megülje. Feleségének kívánságára a császár másodszor is kinevezte budai basává,* de a kinevezés után az asszony nemsokára meghalt s mivel új férjétől nem maradt gyermeke, az összes kincseket vissza kellett a császárnak küldeni. Razainkadin a meghalt szultánleány «vénasszonya» vagyis udvarhölgye egyszersmind haszonkadárja vagy «kéncstartója», azt az ajánlatot tette Alinak, hogy ha őt feleségül veszi, ellopja a kincsek közül a császári leány «isztifant»-ját,* vagy koronáját számára. Ali ráállott az alkura s azután elutazott Budára. Razainkadin utánaküldte a koronát, de hiába sürgette, hogy most már őt is vitesse Budára. Boszújában feljelentette a császárnak a lopásért s a basa getthi azaz kegyvesztett lett s mikor erről értesült, megmérgezte magát. Azután a Bibliából, a hazai és világtörténetből számos példát hoz fel az asszonyok csalárdságáról.
Takáts S. levéltári adatok alapján tárczát írt róla a Budapesti Hirlap 1908. okt. 27-iki (257.) számában «Vezir Kalajlikoz Ali» czímen, de ezt a históriás éneket nem említi.
Szilády sz., Szokolli Mohammedet Irod. Közl. 1893. 80. l.
1586. máj. Első ízben 1580. máj.–1583. okt. 9-ig volt budai basa. Gévay «A budai pasák. Bécs 1841.» és Sziládynál is id. h.
(= στεφανος
113. RÁKÓCZI ZSIGMOND PECSÉTJE.*
Rákóczi Zsigmond pecsétje. Az Országos Levéltárban őrzött eredeti példányról készült. Körírata: SIGISMVNDVS RAKOCY PRINceps TRANsilvaniae PARtium Regni Dominus SICulorum COmes.
Rákóczi Zsigmondnak szikszói győzelmét énekelte meg «Historia Szikszoiensis»* czím alatt Liszkán «az Bodrognak möntében» 1588-ban, tehát még a nevezetes esemény évében, Tardi György,* a kit egy személynek vehetünk azzal a szántai pappal és abauji-tornai esperessel, a ki 1616–8 körül viselte ezt a tisztet.* Deák vagy rektoriára ment ifju ember lehetett ekkor, erre mutat különösen az első ének bőbeszédű vallásos elmélkedése, melybe protestáns éneksorok is vannak beszőve.*
Nyomtatásban nem maradt fent, talán meg sem jelent. Csonkán maradt fent a M. Tud. Akadémia Decsy-codexében. Onnan adta ki Thaly K. a Századok 1871. 104–130. lapjain. Érdekes összevetni e művet Frenzel Salamonnak Prágában 1588-ban megjelent művével: «Victoria pusilli christianorum exercitus contra legionem Turcicam obtenta ad oppidum Szixo in Ungaria anno Chr. MDLXXXVIII. Rövid ism. l. Sz. Molnár Naplója Bp. 1898. 7. l. Apponyi: Hungarica I. k. 1900. 525. sz.
Szerző neve a versfejekbe van foglalva. GEORGIVS TARDI.
Szabó-Hellebrant: Régi m. könyvtár III./I. 1711. 1199. 1225. sz.
Pl. 12. v. sz. Drága dolog az Ur Istent dicsérni, Bártfai Énekeskönyv 322. l. Saul előtt Dávid is hogy fut vala, Szegedi G. Énekeskönyve 25. l.
A két énekre osztott elbeszélés azzal indul meg, hogy az emberek hálátlanok Istennek jótéteményeiért, nem különb «kedves Magyarország» sem, ezért támad gyakran ellene «nagy hörtelen» a pogány ellenség. Kiváltképpen így volt ez 1588-ban, a mikor nagy sok török titkon összegyült Budán s elhatározta, hogy a felföldön fog rabolni. Kurkut füleki bég a fejérvári szécséni stb. béggel együtt Fülekből indítá el a rabló kalandozásra seregét, útjokban elhaladva Putnok mellett, honnan a vitézek «régi magyar vitéz módra» kiizentek:
Ebek vattok! Nem félönk Kurkut-béktül,
Nem ijedünk, higyjétök meg árnyéktúl.
Nem ijedünk, higyjétök meg árnyéktúl.
Egerrel sem mertek kikötni, mivel tudták, hogy másfélezer vitéz harczra készen várakozik reájuk. Igy került a sor Szikszó városára (szept. 29.),* melyet felgyujtottak s lakosait levágták vagy rablánczra fűzték.
Az ütközet okt. 8-án volt.
Szikszó feldulása hírére nagy «revadás» és futamodás lőn a felföldön, melynek ez a város volt «anyja», fiai, ezek között a szerző is, a merre tudtak menekültek.
114. SZIKSZÓ KÖRNYÉKE.*
Szikszó környéke. Angyal: «Tököly Imre» cz. művéből vétetett. Dörre Tivadar festőművész rajza.
Nagy keserves bucsuvétlen elváltunk,
Keves jókkal házonkból kifutottunk,
Nagy jajszóval mindenöket elhattunk,
Az volt gondunk: miképpen szaladhassunk.
Keves jókkal házonkból kifutottunk,
Nagy jajszóval mindenöket elhattunk,
Az volt gondunk: miképpen szaladhassunk.
A második énekben elmondja, hogy mikor ilyen iszonyú félelembe estek, az Úr Isten megszánta «jó kedvében» őket s angyalainak parancsolt, hogy
Menjetök el Egörben, Rákóczinak,
Mondjátok meg, mint az én hű szolgámnak,
Üljön hamar hátára főlovának.
Mondjátok meg, mint az én hű szolgámnak,
Üljön hamar hátára főlovának.
Rákóczi Zsigmond egri kapitány azonnal felkészült: «Zöng a rézdob, harsog a sok trombita» s elizen régi lakóhelyébe, a «hirös Szöndörőbe», továbbá Diós-Győrbe és más végekbe segítségért. Azonnal jöttek fővitézek mindenfelől, kik között különösen Homonnay István megérkezésének örült meg. A két sereg szembeáll, a magyar zászlóját «szépön megbocsátá». «Mind benyeljök!» törökök az állíták. De mikor a «száguldók» az egri zászlót kiismerték a hadból s megvitték a hírt róla a bégeknek: vagy két bégen mindjárt kitütt a «félsz-szeplő». A viadal megkezdődött. Balázsdeák István, Balassa Ferencz, kinek szava hasonlatos volt a trombitához és Homonnay különösen serénykedtek. Ezt, mikor két főtöröknek fejét vette, nyolcz ember rohanta meg s megkötözve rabbá tette. A pánczélkeztyűjében lévő nagy szép kövekről, melyek «az sötétben csoda szépön fénlöttek», nagyon gazdag főurat sejtettek benne s nagy váltságdíj reményében a szőlőgyepün át Fülek felé hurczolták. A fogoly eltitkolta nevét s Homonnay szolgájának mondta magát. Majd nagy kiáltást hallanak s ekkor elhiteti kisérőivel, hogy a török győzött, levágták Homonnayt és Rákóczit is. Ezzel akarta visszatéríteni a tábor felé ellenségeit. Számítása bevált, sőt csakhamar három magyar vitézzel találkoztak s ekkor Homonnay kötelékéből kezét kiszabadítva, ezek segítségével levágta a nyolcz törököt. Újra a csatába vegyült s folytatta az öldöklést. Az egriek Szikszó felől való oldaltámadása a magyarok javára döntötte el az ütközetet. Azután felsorolja mindkét táborból a foglyokat, sebesülteket és elesetteket. Még egy «vitézlő tanuságot» mond el egy hatvani Tepegyűz nevű törökről, a ki a csata előtt a Szikszó és Vadász között gondtalanul lakmározó török katonákat figyelmeztette, hogy a magyar vitézek nemsokára megjelennek a szép kenyérért, borért és abrakért. Árulónak kiáltották s a bég elé vitték, de már ekkor feltüntek a Tepegyűz óvatosságát igazoló magyar katonák. Tepegyüztől a magyar vitézek is tanulhattak józanságot és vigyázást.
115. RÁKÓCZI ZSIGMOND NÉVALÁÍRÁSA.*
Rákóczi Zsigmond névaláírása. Rákóczi Ferenczhez 1601. márcz. 12-én Munkácsról keltezett leveléről vettük. Olv.: S[ervi]tor et fratter | Sigi | mundus Rakoc˙ m[anu]p[ropri]a.
116. KENDI SÁNDOR NÉVALÁÍRÁSA.*
Kendi Sándor névaláírása. A budapesti egyetemi könyvtárban őrzött eredeti leveléről vettük, melyet 1592. decz. 27-én Lónáról Kovacsóczy Farkasnak írt. Olv.: Kendj Sandor manu propria.
A tárgy elrendezésében nyilvánuló meglepő leleményesség, élénk és lelkes előadás, ha olykor talán túlságosan bőbeszédű és terjengős is, kora egyik legjobb históriás énekévé avatják a Tardi György művét. Azonkívül becses adatai miatt történeti forrásmű gyanánt is használható.
Irodalomtörténeti szempontból kisebb jelentőséggel bír, verselésre és előadásra nézve messze mögötte marad egy ugyancsak a Decsy-codexben fentmaradt «Igen szép historia: miképpen az árulók el akarták az erdélyi vajdát árulni és egész Erdélyországot pogán kézben ejteni, azoknak az uraknak veszödelmökről».*A hosszú czím az egész tartalmát elmondja: még csak azzal kell kiegészíteni, hogy az említett «erdélyi vajda» Báthori Zsigmond s az árulók Kendi Sándor, Ferencz, Gábor, Báthori Boldizsár, Kovacsóczi Farkas cancellarius stb. voltak. Ezeket egyenkint bemutatja, azután ismerteti az árulási tervet, majd a Báthori hű tanácsosait s az «urak előtt tött szép oratióját». Élénkebbé ott válik az előadás, midőn az árulást leleplezik (1594. aug. 26.); Bocskai vonja kérdőre Kendi Sándort: «Azt hallom, hogy vagy urunknak árulója» s Báthori Boldizsár erre «melyben* ragadá ott erdélyi vajdát» és kivonta zsebéből puskáját, de a vajda kiütötte kezéből, kiáltott a kék garabontoknak vagyis testőröknek s elfogatta és megkötöztette az árulókat. Ezután megint sorra elmondja hogyan hajtották végre a büntetést az egyes elítélteken, végül a fejedelemhez való hívségre inti a vitézeket.
A Decsy-codexben (Akad.) 24. sz. a. Innen adta ki Thaly K. a Századok 1871. évf. 257–271. l.
A. m. mell.
117. BÁTHORI BOLDIZSÁR NÉVALÁÍRÁSA.*
Báthori Boldizsár névaláírása. Az Országos Levéltárban őrzött eredeti leveléről, melyet Bögözi Farkas Ferencz gyulai praefectusnak írt. A levél kelte: Lóna, 1592. júl. 1. Olvasása: B[althasarus] Bathorj [manu] p[ro]p[ri]a.
Szerdahelyi Mihály Kolozsvárott 1594-ben Szent Mihály havának (szept.) végső hetében «egy gondolatjában szörzé versökben» verses historiáját. Báró Tököly Istvánnak ilyen nevű nevelője 1596. szept. 17-én íratkozott be a heidelbergi egyetemre s valószínűen egy személy ez ének írójával.*
Sz. Molnár A. Naplója. 20, 21, 24, 26, 104. l. Szerző a versfejekben nevezi meg magát: S(z)ERDAHELI MIHALI. Megemlítjük, hogy 1620-ban Albisi Zólyomi Erzsébet mint Szerdahelyi Imrefi Mihály özvegye szerepel, de ez bizonyára más család sarja volt.
Báthori Zsigmond uralkodásának egy dicsőségesebb eseményét dolgozta fel s adta ki Kolozsvárt 1596-ban egy névtelen iró «Historia, melyben az felséges Báthori Zsigmondnak erdélyi fejedelemnek 1595. esztendőben való viselt hadai irattattanak meg».*
Egyetlen csonka példánya (7 levél) az Erd. Muzeum könyvtárában. Szabó K. RMK. I. 283. sz. Erről a hadjáratról van egy prózai tudósítás is Pelerdi Pétertől: «Bathori Sigmondnak Erdelyorzagh feidelmenek gyoezhetetlen nyereségéroel. Nemet Vyvarat 1596.» Azt hisszük, ezen mű révén került bele több bibliografiába az a tévedés, hogy verses historiánk 1595-ben vagy 1596-ban Németujváron is megjelent. Ez unicummal, mely Prónay Sylvester Gábor könyvtárában van, nem vethettem össze histénekünket.
Azzal kezdődik az elbeszélés, hogy a király gyakran gondolkozott azon, mint öregbíthetné népét s mint hozhatná vissza azokat, kik régen a pogány fogságban sinlődnek. «Azért nem mulata, seregét inditá Vég Temesvár felé az Törökországra», vezérévé pedig Barbély Györgyöt* tette, a ki serényen dolgához látott és hamarosan elfoglal két török bástyát. Ekkor a magyar hadat Báthori Jófűtől Gyulafehérvárhoz rendeli s a török kap a jó alkalmon s elpusztítja a védtelenül maradt helyet. A király feleletül «Tót-Váradjának romlására» küldé «szép seregét». Barbély ezzel hamarosan végzett s Fadsat alá vonult s népének a vár feladásáért a szabad elvonulást megengedte. A közelgő segítség hirére a sereg újra fegyvert fogott s ekkor a «törököket egy lábig mind levágták vala». Vitézül szembeszállott a temesvári basa, lippai, gyulai, csanádi és jenei bég egyesült felmentő seregével is és győzelme hírére Eperjes, Solymos, rövid ostrom után Lippa és még több vár őrsége részint meghódolt, részint megszökött. «Mikoron mindezek Alfölden volnának», Szinán basa nagy haddal átkelt a Dunán s elindult «Havasel ország» ellen, hogy Mihály vajdát elfogja. A vajda a Dunától nem messze Erdély felől egy eres, ingoványos helyen vonta meg magát, hol csak «egy szoros út vagyon a sok selymékektől» s a törökökéhez képest csekély hadával megfutamította az ellenséget. A magyarok kezébe jutott a próféta zöld szerencsezászlója is. Szinán basát is a sárba taszították a hídról s alig tudták kiragadni és sárosan a «táboran iktatni». Mihály vajda jól tudta, hogy Szinán megmaradt hadával igyekszik majd megboszúlni e csúfos vereséget s figyelmeztette Báthorit az őt is fenyegető veszedelemre. A király azonnal írt a székelyeknek s a Barcza mezején várta meg, míg a «temérdeki sok nép» hozzá gyűlt. István vajdának is írt Moldvába, hogy ő is siessen melléje Mihály vajdának. «Ezt hallván a vajda semmit sem mulata», de Erdély felé indított seregének előbb még erős harczot kellett vívni az útját álló lengyelekkel. Itt megszakad a csonkán maradt elbeszélés, mely Gyirgyónál vívott harczot s abban Szinán basa végleges csúfos kudarczát mondta el.*
Mindig így írja a Borbély György nevét.
A magyar történetírókon kívül külföldiek is foglalkoztak Báthori Zs. győzelmével. L. kül. Apponyi: Hungarica, I. köt. (Bp. 1900) 562. sz. a. ismertetett művet.
118. BÁTHORI ZSIGMOND ARCZKÉPE.*
Báthori Zsigmond arczképe. Az Erdélyi Nemz. Múzeumi levéltár gróf Lázár-féle arczképgyüjteménye egykorú német metszetéről készült. Aláírása: IN UTRUMQUE PARATUS. | SIGISMUNDUS BATHORI FURST | IN SIBENBÜRGEN. |
119. SZINÁN BASA.*
Szinán basa. Egykorú metszet az Ernst-Múzeumban. Felírata: Wahre Ubconterfentung deß Vnmenschli- | chen Wuterichs und Inrannen Sinan Basse, so ein Un- | fänger und Vrsacher ist alles dieses jeßigeb erbärmlichen | und verderblichen kriegßwesen in Vngarn | und Siebenburgen.
120. SZINÁN BASA FUTÁSA.*
Szinán basa futása. Részlet az egykorú rézmetszetből.
Forrása Jacobinus Jánosnak, kolozsvári notariusnak és Báthori Zs. titkárának, ki maga is részt vett a hadjáratban, «Brevis enarratio» (Rövid elbeszélés) cz. prózai munkája, melyet 1596-ban Kolozsvárott adott ki, Báthorinak ajánlva.*
Az ajánlás kelte 1596. márcz. 25. tehát a magyar fordítás jóval később jelenhetett meg. Ebből a kiadásból nem maradt fent egy példány sem. (Szabó RMK. II. 262. l.) Ujra kiadta Bongars: Rerum Hungaricarum scriptores varii historici… Francof. 1600. XIV. 536–547. l. Syndromus rerum Turcico–Pannonicarum… Francof. 1627. XXV. 211–227. l. Schwandtner, Scriptores rerum Hung. I. Vindob. 1746. fol. XVI. 742–756. l.
121. JACOBINUS JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*
Jacobinus János névaláírása. Báthori András Kolozsvár, 1599. júl. 3-án kelt okleveléről vettük, mely a M. Nemz. Múzeum levéltárában őriztetik. Olv.: Joannes Jacobinus Secretarius m[anu] p[ro]p[ri]a.
Báthori Zsigmond győzelmének egy másik énekese is akadt a XVII. században Szőllősi István személyében, a ki az esemény után 40 évvel (1635) adta ki ugyancsak Kolozsváron «Rövid Historiá»-ját.* Ebben a négy részre osztott történeti énekben ő is Jacobinus művét szedte magyar versekbe. Ugy látszik, nem volt tudomása arról, hogy e munkát már előtte más is elvégezte. Szőllősi verselése és nyelve mögötte marad a Névtelenének; azonkívül előadása is áradozó, míg ezé inkább száraz, krónikaszerű; amaz hívebb az eredetihez, ez rövidít rajta, kihagyogat belőle.*
Szőllősi művét, mely két példányban maradt fent, (Akad. Erd. Muz.) l. Szabó K. RMK. I. 647. sz. a.
Rimaynak külön is kiadott művét: «Az Nagysagos Gyarmathi Balassa Balintnac Esztergam ala valo keszueleti»-ről (Bártfa XVI. sz.) s Gyulai Mártonnak 1599-ben írt s 1619-ben Debreczenben kiadott «Epiniciá»-ját Pálfi Miklósnak és Svarczenburgnak «jeles diadalmokról», nem sorozhatjuk a historiás énekek közé, ezért itt nem is ismertetjük.
A XVII. században tovább él a historiás ének s a nevezetesebb hadi események, egy-egy győzelem vagy diadalmas hadjárat ekkor is megkapta krónikását. Zrinyi és Gyöngyösi megmutatták, hogyan kell történeti eseményt költőileg alakítani, de azért az ő műveik megjelenése után sem szünik meg a Tinódi modorában írt verses krónika. A kuruczkorszakban úgy látszik, mintha másodvirágzását élné, sőt még a XVIII. században is próbát tesz vele egy-egy elkésett utód.
122. TÖRÖK-MAGYAR FEGYVEREK.*
Török-magyar fegyverek. Cserna Károly rajzolta.
