IV.
IV.
A «Cancio militaris» a gyulai vitézek harczi kalandjáról. – A végbeli vitézek életmódja. – Kerecsényi László. – «A Turi György vitézségéről és haláláról való szép historia.»
Az ilyen rímes krónikáknál sokkal értékesebbek az olyan történeti énekek, melyek koruk egy-egy nevezetesebb hadi eseményét örökítették meg. Ezeknek történeti becse is van, mint Tinódi énekeinek s azonkívül mivel nyomtatott szöveg nem köti szerzőiket, sokkal szabadabban bánnak a tárgygyal; továbbá egy-egy győzelem vagy vitézi tett szülte lelkesedés őket is magával ragadja, előadásuk élénkebb, nyelvük ékesenszólóbb, versük kevésbbé darabos: egész énekük költőibb lesz.
Ilyen a «Cantio de militibus pulchra» (Szép ének a vitézekről) czímű verses mű, melyben egy névtelen énekes a gyulai végvári vitézek egy harczi kalandját beszéli el. A szép vitézi élet nyomorúságai közé tartozott, hogy a vitézek sokszor hónapokon keresztül nem kaptak fizetést. Tinódi is eleget panaszkodott e miatt.* Ennek sok oka volt, nevezetesen vagy az adóból fizették s az nem folyt be idejében s elegendő mennyiségben, vagy a király fizette s ő is csak sok sürgetésre küldte meg a kívánt összeget, de sokszor a kapitány kezén sikkadt el a katonák fizetése s míg azok meggazdagodtak, a szegény vitézek éheztek és lerongyolódtak.
Pl. «A Varkucs Tamás» stb. 43. kk. v. s.
A békésmegyei Vég-Gyula vára különösen szomorú hírre vergődött e tekintetben. Már Mágócsi alatt megtörtént, hogy a katonák 15 hónapig nem kaptak zsoldot.* Kányaföldi Kerecsényi László sem sokkal különb elődeinél. 1560. decz. 8-án nevezték őt ki az alsó részek főkapitányának s gyulai várkormányzónak, de tisztét csak a következő évben (márcz. 6.) foglalta el s viselte az 1566. aug. 30-áig, a mikor a várat dicstelenül átadta a töröknek.* Ez se katonái jóllétét hordta szívén, hanem mint kapzsi, harácsoló ember magának igyekezett minél többet megtakarítani. Azonkívül gőgös és korlátolt eszű ember s nem volt méltó e tisztre, habár ellenségei talán méltatlanul illették a gyávaság vádjával.* Már Szigetvárnál megmutatta a várkapitányságra alkalmatlan voltát.* Némiképen az itt elbeszélt esemény is arra szolgál bizonyságúl. Mikor történt ez, nincs feljegyezve, valószínűen 1561 körül. Karácsonyi Kerecsényi egy levele alapján írja, hogy ez évben ápril előtt 101 lovas Szegedig kalandozva, szembeszállt a szegedi bég 300 főnyi csapatával s 66 törököt s a sereg vezérét Ferhát agát is megölte, a többit pedig megszalasztotta. Azután 37 török fogolylyal és zsákmánynyal tértek vissza (ápr. 30.) Gyulába. S még ugyanazon évben több ilyen kalandjuk akadt.* Itt is egy ilyen kalandot énekelt meg egy gyulai lantos. A kalandban részt vett egynehány gyulai vitéz «megszámlálása» vagy név szerint megemlítése és az élénk előadás azt mutatja, hogy az énekbe foglalás az esemény után nem váratott soká magára.
Karácsonyi János: Békésvármegye tört. I. köt. (Gyula, 1896.) 142. l. Az utána következett Bornemissza Benedekről Csánki Dezső értekezett a Békésvármegyei rég. és művelődéstört. Egyl. Évk. VIII. kötetében.
U. o. 145., ill. 174. l.
L. Istvánffi Hist. lib. XXIII. Verancsics és Forgách F. műveit és Kossutány I. «A Kányaföldi Kerechényiek a XVI. században. Századok 1882. 457–77. l. Kül. Karácsonyi János id. műve 127–161. l. «A végvárkori évek 1552–1566-ig.»
Németh Béla: Szigetvár tört. 1903. 120–128. l. Bornemissza Péter (IV. része stb. 599b lev.) így jellemzi őt «Kereczeni Laslo mint egy Sarkan ollyan vala Keuelysege miat, es azert socfele ßegyennel veße el, Gyulat Toeroeknec meg ada, mind az altal Toeroec miat igen nyomorultul meg hala. Gyermeki mind meg halanac es minden ioßagi idegenre ßallanac igen hamar.»
Békés vármegye tört. I. köt. 146. l.
104. KERECSÉNYI LÁSZLÓ CZÍMERE.*
Kerecsényi László czímere. Az Országos Levéltárban őrzött eredetiekről Malachovszky Nándor rajzolta. Először Karácsonyi Jánosnak «Békésvármegye története. Gyula 1896» cz. művében (I. köt. 145. lapján) jelentek meg.
A gyulai vitézek – így szól a «szép ének» – már hat hónapja nem kaptak hópénzt s e miatt békétlenkedtek. Egy vitéz Hegedűs János beszédet intéz hozzájuk s azt tanácsolja, hogy mind fejenként menjenek Kerecsényi László kapitányra s kérjék szépen tőle s ha megtagadja
105. KERECSÉNYI LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.
Mind fejenként kapitánra ökleljünk,
Mert lovastul az fát meg nem ehetjük.
Mert lovastul az fát meg nem ehetjük.
A kapitány zordan mordul rájok, hogy ne feledkezzenek el a köteles tiszteletről, sőt még ki is gúnyolja, hogy «sok ideig hogy hejában eszik Vég-Gyulában az királynak czipóját», török foglyot rég nem fogtak, török fejet karóba rég nem huztak. Erre hangosan «haza oszlának». Beke Pál* ekkor azt ajánlja társainak, hogy próbáljanak szerencsét a törökkel. A tanácsot tett követte. Gyorsan nyergeltek, «dobot ütének, trombitát fúatának» és másfélszázan szépen megeresztett lobogókkal kivonultak a várból. Azután általmentek a Tiszán s napkeltére elérték a kecskeméti Bogacz-homokot. Itt a homok tetején őrt állítottak fel, a ki csakhamar jelentette, hogy veres zászló alatt fekete sereget, törököket lát közeledni. Beke Pál a tömeget öt- vagy hatszázra becsüli s nem ajánlja, hogy csekély erejükkel megtámadják. Hegedűs János erre gunyolni kezdte:
Beke Pál neve előfordul a «Regesta decimarum comitatus Békés»-ben. L. Karácsonyi id. m. I. köt. 146.l.
Vég-Gyulából minem azért kijöttél,
Hogy te mostan török előtt elbujnál?
Hogy te mostan török előtt elbujnál?
106. GYULA VÁRA.*
Gyula vára. Baranski Emil László festőművész rajza.
Míg egymással versengett a két vitéz, a török sereg elközelgetett s a két sereg «Allá» és «Jézus» kiáltással összeroppan. Reggeltől estig harczoltak s végre is a túlerő előtt a magyarok «megfutamodának». A török sereg távol földön ekkor egy falka barmot pillantott meg, azt hiszi, hogy a magyaroknak segítségére jönnek s megrémül. A magyarok ezt látva, új erőre kapnak s visszafordulva most ők ütik a törököt. Beke Pál a viadalhelyre «szágódva» kiáltozta a Hegedűs János nevét s a testek közül megszólalt egy hang «Im még élek, de már csak alig vagyok». A magyar csapat felére olvadt le, a török seregből 300 ember elmenekült, a többi halva maradt vagy fogságba esett. Ezek között volt egy vajda is, a kit visszatérve Gyulába, a kapitánynak ajándékoztak. Azután az elesteket magyar módon szépen eltemették, fejükhöz kópiákat ásván. A karókat megrakták török fejjel. «Akkor az vitézek így jártak vala»: így végződik az ének, mely élénk, lendületes előadásával kiválik a históriás énekek közül, csak az a kár, hogy a verselésre kevés gondot fordít, sőt a sorokat sok helyen egyáltalában nem is rímelteti.*
Szövege a Kuun-codexben maradt fent, melyet gr. Kuun Géza ajándékozott M. Tud. Akadémiának. Kiadása, Szilády: Régi m. költők tára VII. kötetében (1912.) 175–180. l.
107. MAGYAR KATONÁK A XVI. SZÁZADBAN.*
Magyar katonák a XVI. században. Képünket Brawn «Urbium praecipuarum mundi theatrum» cz. mű metszetéről Richter Aurél rajzolta.
)
A nürnbergi Zündt Mátyásnak a müncheni nemz. múzeumban őrzött 1566-ik évi metszete után, mely Karácsonyi János «Békésvármegye története» cz. művében jelent meg először. Aláírása: Ware Conterseit derstat Giula mit sampt | der bevestigung des Schloss mit aller seiner zu- | gehörig. Darin der Oberst, General war | Kereczthini Laslav. Diss 1566 von dem Thürcken mit grosser macht belegert wurt. | Nurmberg Mathis Zündt.
Az vitéz Túri* György haláláról is maradt fent egy ének.* Léva, Palota, majd Kanizsa kapitányának nemcsak halála, de egész élete a magyar vitézség csodaszerű példája. A leghiresebb bajvívó volt, a kit győzhetetlennek tartottak.* A félelmet nem ismerte, az életét számtalanszor, szinte akarattal tette koczkára, halálát is egy ilyen vakmerő kísérlete okozta. Ha életrajzát írnók, sok ilyen kalandjáról beszélhetnénk. Pl. hogyan itatta le Gyöngyösön a drégelyi török hadnagyot Jusufot. A részeg török ebéd után lóra ülve addig hadonászott a Túritól ajándékba kapott kopjával, míg halálra nem sebezte magát. Ezért bajtársai Túri életét követelték s alig lehetett őket visszatartani. A Miksa és neje koronázásakor Pozsonyban adott lakoma után (1563. szept. 9.) vitézi bajvívásra hívta ki Gyulaffy Lászlót, hadd lássa a király, milyen vitézei vannak, de úgy belemelegedtek és olyan tüzesen verték egymást, hogy a jó öreg Ferdinánd király abba hagyatta, mert attól félt, hogy az egyik éltét hagyja ott a porondon. Ekkor már hosszú vitézi múlt volt mögötte, hiszen már 1544-ben ott volt azok között a sági a «jó legínyök» között, a kik a lévai támadás után (1544.) Balassi Menyhérttel a török üldözésére indultak, ott vitézkedett a palásti mezőn is (1552); csuda, hogy Tinódi név szerint fel nem említi.* De annál szebb emléket állított neki Zrínyi a Szigeti Veszedelem második énekében. Elmondja, hogyan kérkedett Arszlán bég azzal, hogy «el vágja Túri Györgynek vitéz nyakát». Azután az erős oroszlánhoz hasonlítja, melyet a vadászok fektében lepnek meg barlangjában s onnan haraggal kiugorva «vadászt halomban mar..» és «valamerre fordul, piros vért sokat ont». Meg is esküdött Arszlán Mahomed prófétának, hogy őt megnyúzatja.* Éneke is, melyet «vér szomjúzásában énekelt», hozzá méltó:
Nevét Thúrynak is írják.
Egyetlen nyomtatott kiadása ismeretes. XVI. századi, valószínüen debreczeni nyomtatvány. (Akad. könyvt.) Megvan a Lugossy-codexben is: 155a–161b. Itt a czíme: AZ VITEZ TVRI GYOeRGNEK | VITESSEGEROeL ES Halalaról valo ßep | HISTORIA. | Ad Notaja (!) Laknak vala | Regoenten Ćgyptomban &c.
Takáts Sándor: A török-magyar bajviadalok. Bp. 1913. 41, 42, 80, 81. l. Lásd még Istvánffi, Forgách tört. műveit, Budai F. Polg. Lex. III. köt. stb.
Istvánffinál. V. ö. Tinódi: Szalkai mezőn stb. 85. kk. Budai Ali basa 253. kk., 281. kk.
A Szig. Vesz. kézíratában még külön három versszakban magasztalja ezt a «bátor vitéz»-t, «jó gondos kapitán»-t, a melyek a nyomtatott szövegbe nem kerültek bele. Lásd Széchy-Badics kiad. 1906. 38. l.
)
Kanizsa Ortelius krónikájában. Egykorú metszet Ortelius krónikájában. Aláírása: WAHRE CONTRAFACTVR DER BELEGERVNG DER VOESTVNG CANISCHA IN NIDERVNGERN. ANNO CHRisti 1601.
Zöldítsétek Egek hamar az Erdőket,
Hogy próbálhassuk már nyugott Fegyvereinket.*
Hogy próbálhassuk már nyugott Fegyvereinket.*
A M. Nemz. Muz. «Quart. Hung. 236.» jelzésű kézíratában («Énekek a’ XIV–XVII. századból»). Ez ének aláírása: «Talaltatik a XVII. századbeli Hős Enekek Gyüjteményennyeben W. Jankowich Miklós kezirataiban. | Jankovich Miklós gyüjtemény.» Thaly Kálmán ismerte fel, hogy az ének utolsó előtti sora, tollhibából mondja 1648-nak a szerzés évét. Ugyancsak ő adta ki először a «Régi m. vitézi énekek» I. kötetében 31–3. l. V. ö. u. o. a 154–6. lapon közölt énekkel.
Ennek a hősnek egy halálos kimenetelű vállalkozását mondja el a névtelen énekes. Azzal kezdi énekét, hogy «szörtelen veszedelem» szállott reánk Túri György halálával. Ennek oka a király és az ő «fizetetlensége» t. i. hogy nem tudja fizetni vitézeit; nemkülönben az urak, kik fizetni vitézeiknek nem akarnak; vegyenek példát a végekben lakó töröktől, ennek hadi népe mindig megkapja fizetését, ezért «hivön» is szolgálnak és «az hová mennek, vígan nyargalnak.» A törökkel szemben Túri volt az egyetlen, a kiben Isten után remélettünk, ez se lehetett soká közöttünk. A török jól látta ezt és sokféle fortélyt gondolt ki elvesztésére. Egyszer kópia törni álltak ki vele, de sokan ott vesztek és semmit sem nyertek; másodszor tettették, hogy ütközetre jönnek, meg is izenték Túrinak, de másfelől rablani készültek. Túri ütközetre és «fejönként sebös kópiatörésre» készíté vitézeit és kivonult velök az elvégezett helyre, de hiába várta ellenfeleit s azok nem mutatkozván, hazavezette embereit. Mikor a végbeli törökök meghallották, hogy «vitézök vannak hazamenésben», háromszáz embert rablani küldtek Kapornak felé, a derékerő pedig lesbe állott. Midőn Túri a rablócsapatra akadt, megfutamította azt s a rabokat kiszabadította. Majd a derékerőhöz ért, s itt is számtalan nyomorult rabot látva, megesik a szíve rajtuk. Bár látja, hogy túlnyomó erővel áll szemben, mégis előbb Istenhez fohászkodva, rájuk rohan kicsiny csapatával. A heves küzdelemben lovát kiszúrják alóla, Györgynek deák lovára akar újra felkapni, Vida nevű hű vitéze a gallérnál fogva segít neki s féllábával már a kengyelben volt, mikor az ellenség körülfogja s megadásra szólítja fel. «Ebek engem pórázon nem hordoztok» rá a felelet s éles pallosával jobbra-balra osztogatja a halálos csapást. Mindenáron élve akarják elfogni, azért csak lábait «sebösétik» és inát öklöldözik, de Túri észrevette tervüket s egyik kezébe fogva fegyverét, másikkal ledobta sisakját s így addig harczolt, míg Ie nem szúrták. A rettegett kanizsai kapitány fejét a bég Konstantinápolyba küldte a török császárnak. Vitézei is vagy elhullottak vagy fogságba estek, csak kevés menekült el. Elmondja még, hogyan siratják Túrit özvegye, fiai, szép leányai, szolgái, kiket gyermekségtül fogva tartott, a városbeliek, a környül való község, valamint vitéz öccsei. Azután rajzolja lelki és testi tulajdonságait (nem volt benne kevélység, «tisztes öreg és vastag embör vala», azt is megemlítve róla, hogy fejedelme annyira szerette, hogy az ő képét is kinyomatta; merészségére jellemző eseteket hoz fel, pl. mikor ő volt Palota kapitánya, a budai vezér basa hogyan ostromolta hiába a várat. A király ekkor egy pohárszékkel tüntette ki; mikor a király tábora körül leselkedő fehérvári béget elfogta, az aranylánczát akasztotta a nyakába «egészségemért viseld – úgymond – azt akarom». Sziget eleste után a Zalaságot rabló és égető törököket Török Ferenczczel együtt megtámadta és legyőzte. De nem tudja vitézségét előszámlálni. Még felemlíti, hogy a felséges király könnyezett, mikor olvasta hű vitézének halálát s kincse egy részét érette adta volna, ha vele megválthatta volna.
109. TÚRI GYÖRGY KARDJA.*
(Ő Felsége fegyvergyűjteményében.)
Túri György kardja. Ő Felsége fegyvergyüjteményében. Fénykép után.
110. MIKSA MAGYAR KIRÁLY.*
Miksa magyar király. A bécsi műtörténelmi múzeum ambrasi arczképgyüjteményében őrzött eredetiről Tury Gyula festőművész rajzolta. Felírata: MAXIMILIANus II. ROManorum IMPerator.
Az itt elbeszélt esemény 1571-ben történt s az elbeszélés élénksége mutatja, hogy Túri halála után csakhamar elkészült ez a kesergő ének. Szerzője valószínüen Túri egyik embere, íródeákja vagy lantosa volt, a ki olykor urával elment a hadi kirándulásokra és talán ezen az utolsón is ott volt, mert azt mondja, hogy mikor a vitézek felkészültek az ütközetre, «Túri Györg’ jöve ki közinkben». Két vitéz deákot Györgyöt és Vinczét névszerint felemlít, talán ő volt a harmadik. Versét felolvasásra szánta, a mint maga utal reá e szavaival:
Én nem vagyok elég, hogy megmondhassam,
az hallgatóknak eleiben adhassam.
az hallgatóknak eleiben adhassam.
Hogy sietve készítette el, azt akkor is észrevennénk, ha nem vallaná be («az idő az menire engedte»), az előadás pongyolasága, de kivált a verselés gyengesége elárulná ezt, arra azonban jut ideje, hogy egyszer imádságot, másszor meg beszédet adjon Túri szájába.
