IV.
IV.
Páriz, mint doktorjelölt. Doktori értekezése. A vitagyűlés lefolyása. Doktorrá avatás. Doktori lakoma.
Egy év és négy hó telt már el folytonos tanulással s ekkor Páriz elérkezettnek látta az időt arra, hogy a doktori rangért folyamodjék.
1674 szeptember 6-án* délután két órakor «Isten nevének segítségül hívásával» felkereste Bauhint, az orvosi kar dékánját s közölte vele szándékát. A dékánnak nem volt semmi ellenvetése s a szokásos formaságok mellett nevét az orvosjelöltek névsorába bejegyezte. Ezzel megkezdődött a vizsgálatok sorozata. Előbb egy magánvizsgálatnak kellett magát alávetni, azután egy nyilvános vizsgálat következett és pedig az egész orvostanból. Két órahosszáig, reggel nyolcztól tízig, tartott ez, a kar összes szaktanárai jelenlétében. Ezt is sikeresen kiállotta s ekkor két feladatot kapott, egyiket az elméleti, másikat a gyakorlati orvostanból, hogy másnap nyolcz órakor azokról szabad előadást tartson. Rögtön ezután következett a szigorlat s mikor ezen is szerencsésen átesett, határidőt kapott a doktori disputatió megtartására.
Megjegyezzük, hogy Pápai Páriz Naplójában külföldi tartózkodása alatt az ó-naptárt használja.
Doktori értekezése, mely nyomtatásban is megjelent,* három o vosi tanács (De tribus consiliis medicis), mondhatnók három klinikai eset ismertetése, mind a három a nőgyógyászat köréből.** A feladat mindenik esetnél elmondja a beteg jelentkezésének idejét, életkorát, addigi életmódját s betegsége tüneteit s mindezekből a vizsgát tevőnek kellett megállapítani a betegséget, neki kellett gyógyszert rendelnie s megszabnia beteg életrendét. Az egyik beteg egy harminczéves «piros pozsgás», a másik egy idősebb elhízott, gyönge szervezetű asszony, harmadik egy negyven éves hystericus özvegy volt.
1674 márcz. 5., jún. 11., júl. 16.
SZABÓ-HELLEBRANT: R. M. Könyvtár, III. köt. 2643. sz. a.
68. PÁRIZ ORVOSDOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK CZÍMLAPJA.
Páriz dolgozatában a betegségek tárgyalása tíz-tíz pontba van foglalva.
Ez utóbbi betegségre nézve orvosi «tanácsa» a következő: Dicséri – úgymond – Pindaros az idejében megjelenő orvost és valóban az alkalomszerűség a gyógyítás éltető lelke. Ezután arra figyelmeztet, hogy nagy gondot kell fordítani az orvosi gyakorlat három szabályának* alkalmazására. E bevezetés után áttér a beteg vérmérsékletének vizsgálatára, az életkor, az arczszín, szervezet és életrend figyelembe vételével. Majd a betegség székhelyét s ezzel kapcsolatban magát a betegséget igyekszik megállapítani. Bőven foglalkozik a betegséget előidéző okokkal s megmagyarázza a baj kitörése előtt, alatt és után mutatkozó kórjeleket. A szennyes arczszín – úgymond – a rossz nedvektől és páráktól származik; közvetve ez az oka az érzékszervek eltompulásának, ásítozásnak, fuladozásnak. Ez az oka, hogy az érverés alig érezhető, mert ezek a szívet méregként járják át, valamint az agyat is s e miatt feküdt a beteg eszmélet nélkül, mozdulatlanul. Prognosisában a betegséget chronicusnak, a beteg állapotát nagyon veszélyesnek, de azért nem reménytelennek mondja s arra is figyelmeztet, hogy ha a beteg önkívületbe esnék s halottnak látszanék, a temetéssel ne siessenek; különösen az orvos nagyon óvatos legyen s huszonnégy óra eltelte előtt a bonczoláshoz ne fogjon, mivel az a túlságos kíváncsiság sem nem emberi, sem keresztyéni dolog.
A kórelőzmények kikutatása, a betegség felismerése s lefolyásának előre megmondása. (Anamnesis, Diagnosis, Prognosis.)
Gyógyszerül természetesen e kor csaknem általános orvosi divata szerint első sorban az érvágást ajánlja, mert csak így lehet megszabadítani a beteget a mérges nedvektől és páráktól. Orvosságot ezenkivül bőven rendel: Bauhin-féle nehézkórelleni vizet, nehány csepp kámforral, gyantával vagy angelikagyökérrel; több receptet is ad a betegség különböző fokai szerint. Szigorúan megszabja az életrendet is: mérsékelt levegőben tartózkodjék a beteg, kerülje a hideg szeleket, ne mosdjék hideg vízben s szűk legyen a táplálkozása, savanyút ne egyék, bort ne igyék; hasznára válik a testgyakorlat és a munka, alvása legyen rövid, a haragtól és szomorúságtól óvja magát, mert az izgatottság szintén árt a betegnek.
KÓRHÁZ BELSEJE A XVII. SZÁZADBAN.*
A 17-ik századi kórház belsejét ábrázoló kép Bosse (1602–1676) metszete után készült.
Ugyanezen forma szerint tárgyalja a másik két betegséget is.
Páriz mindezeket írásban kidolgozta* s a vizsgálat napján előadta. A vizsgálat a dékán betegsége miatt Glaser helyettesdékán elnöklete alatt több tanár, doktor és tanuló jelenlétében tartatott. Ellenfelei egy bölcsészet- és orvosdoktor, intézeti felügyelő és egy lengyel deák voltak, a ki szinte folyamodott a doktori rangért. Ezek ellenvetéseire meg kellett felelnie s állításait velük szemben megvédelmeznie; természetesen a tanárok és ezeken kivül a többi orvostanhallgatók is beleszólhattak a vitába.
BOD említi, hogy Baselben léte alatt több értekezést is írt «De vacuo sublato», «Forma substantiali,» «occultis qualitatibus explosis» stb. Lit. Panno-Dacia. III. Páriz. 4. §.
A «VOTA SOLENNIA» CZÍMLAPJA.
A vitagyűlés ekkor élte virágkorát s a tanulók rendkivül nagy gyönyörűséget találtak az egymásnak «opponálásban»* s magánóráik egy részét is ilyen gyakorlatokkal töltötték el. Feltehetjük, hogy Páriz itt is jól megállta helyét és győztesen került ki a vitából. Maga ugyan bővebben nem tudósít, hogyan folyt le a gyűlés, de bizonyára, midőn arra készült, legalább nagyjában ő is azokat tartotta szem előtt, a miket egy tapasztalt apa adott erre nézve tanácsul külföldi egyetemre induló fiának s Párizunk egy későbbi jó barátjának:
«Intő utasítás akadémiákra induló ifju Nadányi János számára.» GÉRESI K. közleménye a RÉVÉSZ-féle Figyelmezőben. 1878. 489. l.
«Rá vigyázz, – úgymond – micsoda objectaiókat* hoznak elöl, mindgyárt vedd consideratióban,* ha megtudnál-é reá felelni, avagy nem, avagy olvastál-é valahol arról? Ha megtudnál reá felelni, vigyázz arra, ha a professor felelete edgyez-e az tieddel, vagy az kit te olvastál. Ha eggyez, confirmalódol* tudományodban, ha nem edgyez, vigyázz reá, miben különböz, és observald.* Ha penig meg nem tudtál volna felelni, mind az objectiot tanuld meg, mind az reá való feleletet.»*
Ellenvetés.
Meggondolás (itt: gondolóra).
Megerősödöl.
Vedd eszedbe.
RÉVÉSZ-féle Figyelmező, 1878. 488. l.
A vitagyűlés után tizenegy nap mulva az, ünnepélyes felavatás következett.* Ketten voltak felavatandók: Páriz és ellenfele a lengyel deák, ki öt nappal később tartotta doktori vitatkozását.
Erről Amman Pálhoz írt levelét (1674 nov. 1.) közli BOD id. kézírati művében III. könyv, Páriz. 4. §.
A felavatás napján a tanárok a rektorral élükön reggel hét órakor az Erasmusról nevezett collegiumban gyűltek össze s a templomba kísérték a jelölteket. Itt egy lelkész-tanár alkalmi beszédet mondott s imádkozott a jelöltek lelki üdvéért s azután ujra visszamentek a collegiumba, magukkal vivén a lelkészt is. Tíz órakor kezdődött a tulajdonképeni felavatás. A dékán nyitotta meg, bevezetésül beszédet tartva a valódi és álorvosokról. Ekkor a Páriz társához fordulva felolvasta életrajzát s felszólította egy rövid szakszerű előadás tartására. Ugyanígy tett ezután Párizzal is, a ki az orvosi tudomány keletkezéséről és fejlődéséről értekezett. Következett a barátok üdvözlete.*
Ez üdvözlőversek «Vota solennia» czímen nyomtatásban is megjelentek.
A versszerzők között a baseli, lipcsei, heidelbergi tanárok nevéivel találkozunk. A versek nagy része latin, de van német (SÜSSEBACH-tól), franczia (CONTE és D’APLES), román (HALICS) és magyar is. Ez utóbbi KÁLLAI KOPIS JÁNOS-tól, a ki az avatáson is jelen volt. Kezdete: «Jupiternek hajdan az álom szemében, Egész étzakákon nem esett édesden.» Aláírása: «Tiszteletes és tudós Pápai Páriz Ferencznek, Doctori Közönséges fényes pompáját Görög és Magyar nyelven, igen szivessen, Tiszteletes Buxtorfius János Jakab Urának, Gazdájának, Praeceptorának éppen a nap udvarában lévő hideg boltyában ekképpen ékesgeté, mint kedves bujdosó társának szolga jo akarója, Attjafia, Baráttja»; a román distichonok kezdete: «Kent szenetate, szeründ la voj, Rumanus Apollo, | La totz, ketz szvente ’n Emperecie sedetz!» D’APLES «quatrain»-e:
Paris, le beau Troyen, en fut le fatal flambeau,
Qui livra sa Patrie, a ses flammes en proye.
Ce Paris par un sort, contraire au sort de Troye,
Sauvera sa Patrie, et le siens au tombeau.
Qui livra sa Patrie, a ses flammes en proye.
Ce Paris par un sort, contraire au sort de Troye,
Sauvera sa Patrie, et le siens au tombeau.
Magyar gratulánsok a már említett Kopis Jánoson kivül: VERESEGYHÁZI TAMÁS (Varsóból az «Arany Kard»-ból), KOLOSVÁRI K. ISTVÁN (Leyden); BÉKÉS-HORVÁTI JÁNOS («Propridie ejus diei, quo pie in Domino obiit, cygneum hoc carmen cecinit. Bernae in lecto emortuali An. 1674. 18. Jul. St. Vet.»), RÁCZ BESZERMÉNYI ISTVÁN (Utrecht).
70. DOKTORRÁ AVATÁS A XVII. SZÁZADBAN.
Most az egyetemi szolga a vicekanczellárhoz vezette őket s itt előbb a jegyző megeskette s azután rövid beszéd kiséretében licentiatusi fokozatra léptette őket elő s egyszersmind felhatalmazta a dékánt a jelöltek doktorrá nyilvánítására.
Ekkor a szolga zeneszóval a dékán emelvényéhez vezette őket s itt többféle jelképes szertartás után, minő a bíborkalap feltevése, arany gyűrű, melyet a dékán húzott föl a jelölt újjára, egy könyv kinyitása és ismét becsukása stb.* véget ért a felavatás s a nap örömére az egész társaság gazdagon terített asztalhoz ült, melyen természetesen a jelöltek teljesítették a házi gazda tisztét. «A többit – a mi ezután következett – ki ne tudná?» jegyzi meg Párizunk naiv humorral.*
Mint több egyetemen, úgy látszik, itt is divatos volt, hogy a jelölt selyemtógát öltött. V. ö. mind e szertartásokról és azok jelentőségéről ITTER: De honoribus sive gradibus academicis (Frankfurt, 1698.) 318–322. lap.
Érdekes e doktori avatás költségjegyzéke. A pedellus kapott 4 bir. tallért, az egyetem jegyzője az oklevélért 4, a zenetanár 1, a dékán 10, az Erasmus-collegium növendékei 1/2 tallért kaptak, a selyemruháért 1, a doktori lakomáért, a könyvtár és gyűlésterem (prytaneum) számára 20, doktori értekezése, az üdvözlő-versek s a meghivó kinyomtatásáért 13, a könyvkötőnek 2 tallért fizetett.
