VII. VÁGYAKOZÁS MÁS ÉLETRE. – 1714. szeptember–1715. április. –
VII.
VÁGYAKOZÁS MÁS ÉLETRE.
– 1714. szeptember–1715. április. –
VÁGYAKOZÁS MÁS ÉLETRE.
– 1714. szeptember–1715. április. –
GRÓF PÁLFFY (V.) MIKLÓS*
Gróf Pálffy (V.) Miklós nádor (1657–1732.) arczképe (396. l.) a Tört. Képcsarnok olajfestményéről id. Weinwurm Antal eredeti fényképfelvétele.
HÍRT hoztak német lapok 1714 őszén, hogy Magyarországban újabb összeesküvést fedeztek föl. Rákóczi egykori tisztjei közűl 36-ot csendben egymás után elfogtak és a kassai tömlöczbe csuktak. Köztük volt Czelder Orbán és Pongrácz János. Amaz a gyalogság, emez a lovasság parancsnoka lett volna.* Az elfogottakat Kassán kínozták s ugyanakkor gyorsan lejáratták a szép Korponay Jánosnénak felségárulási pörét is. Az agyongyötört szép asszonyt Győrött és Czelder Orbán brigadérost Kassán alkalmasint egy és ugyanazon napon: szeptember 25-én végezték ki.* Pongrácz szintén börtönbe került; a kínzások enyhítése reményében katholikus lett, de így sem kímélték és októberben már meghalt a tortura következtében. A halott fejét levágták, s testét fölnégyelték, hogy «a hozzá hasonló ficzkókban félelmet gerjeszszenek».* Mindezzel alkalmasint összefügg Esterházy Dánielnek Nagyczenken váratlanul történt halála.* Az országgyűlés, a melynek újabb ülésszakaszát a királyné megkoronázására s új nádorválasztásra híttak össze, szó nélkül hagyta a történteket,* sőt a szatmári béke beczikkelyezésének ellenségei újabb hadjáratot indítottak az általános amnesztia ellen. Pálffy, az új nádor, ez ügyben ötször, Károlyi háromszor ment föl a királyhoz. III. Károly tenyerébe csapott Károlyinak s úgy biztosította, hogy királyi szavának egyetlenegy pontját sem engedi megmásítani. Egy heti lárma után tehát a rendek sem ellenezték többé, hogy szóról-szóra törvénybe iktassák a szatmári békét.* Még sem iktatták be.
Eur. Fama, 1714. CLXII. 508–9.
Thaly a Századokban 1873. 109–113. 1909. 465–7.
Eur. Fama, 1715. CLXXVIII. 741–2.
Esterházy A. tábori könyve, XVI.
A szeptember 12.–október 29-i országgyűlési naplóban (a Magyar Nemz. Múzeum Forgách-levéltárában) semmi sincs a kuruczokról.
Károlyi önéletleírása, I. 107.
130. KORPONAINÉ, GÉCZI JULIÁNNA KEZEIRÁSA.*
Korponayné, Géczy Julianna kezeirása (397. l.) Pater Szmith piarista Schavnikról 1710. okt. 24-én kelt levele belsejében. Görgey-levéltár. M. N. Muz. Olv. Hasonmások szövege 724. l.
KORPONAYNÉ, GÉCZY JULIÁNNA LEVELE.
(397. lap.)
P. S. [Postscriptum.] nagyobtul fogva mint kisebbik enis igen Atyafiságos szivel igen szépen köszöntetem Kegyelmeteket: és istentül fris jo egeseget kivánok Kegyelmeteknek. |
isten ne agya igaz | légyen ugy halotam | szegény jánoki lászlo | pestisbe meg holt volna. | Gecý julianna m. p.
Ezek a szomorú hírek csak fokozták Rákóczi vágyát, hogy a magányba vonúljon. Október 19-én annak a hölgynek, a kit szeretett, az ifjú Conti herczegnének* az az ötlete támadt, hogy esteli ájtatosságukat a karmelitáknak alig 3–4 kilométerre levő kolostorában végezzék. Bourbon herczeg és a herczegnők kiséretében mentek oda. A templomba az esteli könyörgés után léptek be. A kitett oltáriszentség előtt Rákóczi térdre borúlt, s buzgó imádságában úgy elmerűlt, hogy észre sem vette társai távozását. A mint utánuk ment, dícsérte és magasztalta a karmelitákat, a kik szent és nyugodalmas életet élnek. Kinevették, mikor azt mondta, hogy ő is szeretne és tudna úgy élni. Tréfálkoztak, enyelegtek, gúnyolódtak vele, hogy térdre borúlva oly buzgón és hosszasan imádkozott. De nem zaklatták tovább, mikor azt felelte, hogy ha az alattvalónak így kell tennie királya előtt, a teremtmény hogyan tehetne másképp teremtője előtt?*
Rákóczi, önéletr, 268. és Sz. Király naplója, 331. Ennek a két adatnak egybevetése a legfontosabb adatok közé tartozik.
Rákóczi önéletr. 268.
Negyednap múlva, szeptember 23-án a fontainebleaui királynapok véget értek. A fejedelem, a ki Sibriket a hintóval és podgyászszal előre küldte Versaillesba, a Szajna valvinsi révéhez* kísérte özvegy Bourbonnét s leányát, az ifjú Continét, a ki áldott állapota miatt hajón akarta megtenni az útat. Rákóczi is a hajón maradt. Aznap Petitbourgig mentek, a hol D’Antin herczeg vendégei voltak. Berry és Orléans herczegek özvegyeivel másnap* este a király* hintóban érkezett oda Fontainebleauból, a melyet soha sem látott többé. A hely annyi embernek szűk lévén, Rákóczi az éjszakát a Szajna tulsó partján Bayeuxben töltötte Harlay Achilnál, a párisi parlament első elnökénél.* Kocsiját onnan Sz. Király Ádámmal előre küldte Párisba, de ő maga 25-én ebéd után Continé és ennek anyja társaságában hajón folytatta útját. Négy órakor megérkezvén, a herczegnők palotájukba mentek, ő pedig Versaillesba hajtatott, hogy jelen legyen a király megérkezésénél.
Fontainebleautól északkeletre.
Sz. Király, ki részletesebben szól erről (331–2.), 24-ét, St. Simon (X. 326.) 23-át mondja a megérkezés idejének.
Kedvéért az udvarias háziur kivágatta azt a gesztenyefasort, mely kilátását elvette.
Sz. Király, 332.
Egy hét mulva, november 2-án, a király Marlyba költözött át, hová Rákóczi Tessé tábornagygyal és Pompadour marquisval a maga hintaján követte. A vadászatok ott a szokott módon folytak; november 15-én már Berry herczegnő is részt vett bennök a bajor választóval együtt. «Az egész úri és asszonyi rend jelen volt lóháton és kocsin», s tizenöt hintón kergették a szarvast. Deczember elsején az udvar visszaköltözött Versaillesba, mire elkezdődtek a rambouilleti vadászatok, melyeken Rákóczin kívűl a bajor választó, az az özvegy és az ifjú Bourbonné, St.-Germainné és Charolais k. a. is részt vettek, összesen ötvenen. Egyik este a lansquenetet oly nagyban játszották, hogy egy kártyára 300, vagy több louisdort is föltettek. A fényes társaság deczember 7-én szétoszlott s másnap Rákóczi a versaillesi plébániatemplomban meggyónt és megáldozott. Advent idején rendesen hallgatta a király jelenlétében mondott szentbeszédeket és gyakrabban imádkozott, elmélkedett.* Legkedvesebb szórakozása a vadászat maradt. A zajosabb társaságokat, ha lehetett, kerűlte, de mikor soros volt, a király fölkelésén pontosan megjelent. Még a karácsonyi ünnepeket is magában töltötte Clagnyban; csak ünnepek után ment be Párisba. Hét jó napot töltött Courcillonéknál, néhány látogatást tett a városban s az Operában megnézte Telemaqueot. Fénelon, kinek regénye adott eszmét a dalműnek, másfél hét mulva már elhunyt.
Önéletrajz, 268. Sz. Király, 336.
131. AZ ORLÉANSI HERCZEG FELESÉGE.*
Az orleansi herczeg felesége (399. l.), a «Die Europäische Fama» CCLVI. füzetében közölt metszetekről.
Rákóczi otthon töltötte az újesztendőt, (1715.) csak este ment be Versaillesba. Ötödikén kezdődtek a chantillyi nagy vadászatok, a melyeken hetvenedmagával vett részt, mint a fiatal Bourbon herczeg és felesége vendége. A fényes társaságban a bajor választó, Toulouse gróf s az özvegy Bourbon herczegné is részt vett gyermekeivel, «Charolois úrfival és kisasszonynyal». Sőt eljött a fiatal orléansi herczegné is, a kinek három héttel azelőtt született leánykája. Nappal vadásztak, éjszaka színi előadásokban gyönyörködtek és kártyáztak. Közben még a házigazda gyógyszerészének lakodalmát is megűlték. A mulatságot csak özvegy Bourbon herczegné rosszúlléte és elutazása zavarta. Egy hét múlva mindenki hazament. Az udvarias fejedelem útközben Párisban meglátogatta a beteg herczegnőt s Courcillonékat, de fölhasználta az alkalmat, hogy megnézze egy festőnek két nagy képét is. Januárius 14-ike óta megint pontosan bejárt Versaillesba a király fölkelésére, s a mellett majdnem mindennapos volt Villeroi tábornagynál és Dangeaunál, kikkel a szász választófejedelem asztalánál is találkozott. Ő maga Clagnyban Dangeauékat, Courcillonékat, Villeroi herczeget, D’Elbeuf herczegnét s a magyarok közűl Ráttky György ezredest, Dessőffy Bálintot, Letenyeit látta szívesen.
Az udvari élet különben Versailleshoz kötötte. Valamikor szeretett volna a Szentlélek-rendhez (L’ordre da Saint Esprit) tartozni, a melyet 1607 óta külföldiek is elnyerhettek; de csak mint érdeklődő nézhette azt a körmenetet, a melyet XIV. Lajos király, mint a rend nagymestere, a rendhez tartozó fejedelmekkel és herczegekkel februárius 2-án, a rend ünnepén tartott. Később azonban, úgy látszik, a király fölvette a rendbe, vagy – ahogy Rákóczi keserűen tréfálkozott* – «segédpénzei hátralékát egy rosszúl szabott köntössel fizette ki.» Februárius 19-én már a bajor és a szász választókkal hivatalosan vett részt Mehemet Riza bég perzsa követ szemkápráztató, fényes fogadtatásán. A királyon csillogó gyémántokat 11 1/2 millió forintra becsűlték.* Milyen kívánt alkalom Montesquieunek, immár a bordeauxi parlament tanácsosának, hogy Üzbek és az ő Rikája perzsa leveleiben* kicsúfolja ezt a gazdagsággal kérkedő koldusállamot, a mely tele van ellentétekkel. Rákóczi élete is ilyen ellentétekből állott ki. A kihallgatás után azonnal Rambouilletbe ment vadászni Toulouse gróffal és Bourbon herczeggel; 21-én pedig elkezdődtek Marlyban a királynapok, a melyekből most sem vonhatta ki magát. Rambouilletben vadászott márczius 6-án is, a mikor a nagybőjt kezdődött. Megúnva ezt a zajos életet, Tessé tábornagygyal, kihez «Isten a szeretet fölbonthatatlan kötelékével fűzte», ettől a naptól kezdve az egész nagybőjt alatt csak főzelékkel élt, s az ebédre való sűrű meghívásokat, a mennyire lehetett, visszautasította.
Rákóczi végrendelete 1732-ből. Rákóczi eml. 311.
Sz. Király, 345–6. St. Simon, XI. 88–92. Eur. Fama, 1715. CLXX. 125–7. Eur. Fama, 1715. CLXVIII. 1027–1041. Bildersaal, VIII. 139–143.
Lettres persannes. Páris, 1721.
132. MEHEMET RIZA BÉG, PERZSA KÖVET.*
Mehemet Riza bég perzsa követ (401. l.) a «Die Europaische Fama» CLXXIX. füzetében közölt metszetekről.
A magányos életet már fiatal korában szerette. Később a körülmények is sürgették, hogy azt keresse. A bajor választó most, márczius 22-ikén, mikor elbúcsúzott a királytól, ettől félmillió livret kapott, hogy adósságait kifizesse s illően vonúljon be visszanyert országába. Ellenben ő nagyon rendetlenűl kapta meg évdíját. Az ígért összegnek csak felével, a bújdosók részére megajánlott 90,000 livre helyett 20,000-rel kellett beérnie. Ennyit fizetett ki Van der Hulst bankár. Ebből Bercsényi, Forgách, Esterházy 8–8000, Csáky Mihály 6000, Vay 5000, Gerhardt 2000, Pápay és Krucsay fejenkint 1500 livret kapott. A hiányt a magáéból pótolta.* Már büszkesége, állásának, nevének tekintélye sem engedte meg, hogy az udvar árnyékában inségre és szegénységre jusson. A királyt nagyon szerette és még mindig nagyon bízott benne; de nem akarta, hogy halála után koldúsbotra juttassák s e miatt ellenségei és a bécsiek kicsúfolják.
Februárius 15. Vayhoz; Erdélyi Nemz. Múzeum, Kemény-gyűjt.
Valamelyik hű magyarjával egy kolostorba akart vonúlni. Eleinte az ágostonrendieknek st. germain-en-layei kis kolostorára gondolt, a hol egy kis szobája volt, hogy a Bourbon herczeggel ott gyakran tartott vadászatokon átöltözhessék. Ez a hely nagyon tetszett neki, mert magányosan állott; de nem volt vize s így állandó lakásra nem tartotta alkalmasnak. Csak Tessének s néhány legbizalmasabb barátjának vallotta meg a magányos élet után való vágyakozását. Az a két út, a melyet Vaudemont herczeg meghívására Tessé társaságában ismételve* tett, hogy részt vegyen a saint-severi vadászatokon,* egyúttal a remetelak keresésével állt összefüggésben. Ott, Páristól északra, talán mégis azért nem akart letelepedni, hogy igen messze ne legyen az udvartól, a mely végső szükségében mégis segíthette. Második útjából visszajövet tehát április 15-én ahhoz közelebb nézett egy udvarházat, 27-én pedig a Szajna balpartján haladó fontainebleaui úton Grosboisba hajtatott. Tulajdonképpen nem is falu volt az, hanem a Brunoy község határában épűlt Yerres falunak a templom mögött levő része, a Kamaldoli-útcza, vagy inkább lombos út, mely kivezet Boissy-Saint-Léger erdőségeibe. Park közepén ott van az a XVI. századbeli kis vadászkastély, a hova vonzotta szíve, mely valahol mostan is ott porladozik a parkban.*
Márczius 25–30. és április 8–13.
Saint Sever voltaképpen Rouen külvárosa. Páristól való távolságát Sz. Király (márczius 25., 348. l.) elég pontosan teszi 14 mfdre.
Raoul Chélard szép és lelkes czikkei a Budapesti Hirlapban 1904 június 3. és 1906 október 6.
133. A SZENTLÉLEK-REND NAGYMESTERÉNEK PALÁSTJA.
(A párisi «musée de Cluny»-ban.)*
A Szentlélek-rend nagymesterének palástja (403. l.). A párisi «Musée de Cluny»-ban őrzött palást újabb fényképe után.
Erre a helyre, még tavaly, csodálatosan lett figyelmes. Mikor ugyanis Clagnyban éppen kocsira akart ülni, hogy Marlyba menjen a király vadászatára, a vár lépcsőjén űlő remete folyamodást nyújtott feléje. A remetében egy volt franczia tűzérkapitányára ösmert, a ki a háború végeztével Flandriában, majd Francziaországban egy kis kolostorba vonúlt. A kolostor leégése után arra kérte a fejedelmet, ajánlja őt felvételre a kamaldoliak grosboisi szerzetébe. A fejedelem, kinek ajánlatára valóban fölvették, azóta többször tudakozódott róla és a kolostorról. Rákóczi egyszer már (1708.) a Zobo-hegyén lakó kamaldoliakat is meglátogatta s istenes életök annyira meghatotta őt, hogy azonnal ezer forintot adott két remete eltartására és két remetelak építésére.* Őszintén mondhatta tehát, hogy ösmerte és becsűlte őket. Grosboisba küldött egy ösmeretlen magyar embert, hogy a legnagyobb titokban ellátást és szobát kérjen az atyáktól, mert szokásuknak és rendtartásuknak mindenben hódolva, három napig akar maradni náluk. Az engedélyt megnyerve, egyetlenegy cselédjével, mintha csak vadászni menne, április 17-én valóban odahajtatott és csak huszadikán késő este érkezett vissza Clagnyba.* A nagyhét legszomorúbb napjait tehát a legnagyobb ájtatosságban töltötte. Húsvét első napján (április 21.) Sz. Király Ádám útján üdvözölte Conti herczegnét, a kinek az ő születésnapján, márczius 27-ikén, fia született. A kis La Marche herczeg azonban csakhamar eljátszotta kisded játékait: két esztendő múlva már «elvitte magával a szülék vidámságát, elvitte a legszebb remények gazdag bimbaját».
Arch. R. VI. 6.
Önéletr. 270.
Maga a fejedelem húsvét első napján a lever (fölkelés) alkalmával szokás szerint üdvözölte XIV. Lajost, a ki barátságosan és jóakarattal kérdezősködött, hol volt az utolsó napokban. Azt felelte, hogy Párisból jött, mert útja csakugyan Párison vezetett keresztűl. A királyt ez a válasz nem elégítette ki. Csodálatosnak tartotta, hogy éppen a nagyhéten látogatta meg ezt a várost, a melyet nem szeret s kérdezte, mit csinált ott. A fejedelem nem akarta őt megtéveszteni; füléhez hajolt tehát s megsúgta, hol járt. A király nem faggatta tovább. De később megmondta Rákóczi jobb barátainak. A szálláscsináló magyar ember is kifecsegte, hogy a fejedelem már házat is bérelt Grosboisban s így a féltve őrzött titok kipattant. Barátai sokat zaklatták kérdezősködéseikkel s mindenki a maga ízlése és felfogása szerint nyilatkozott róla. Különösnek főképpen azt találták, hogy egyszerre lemondott a kártyázásról és minden nyerekedő játékról. Talán azért is, hogy nyerni ne engedjék, midőn szorúlt helyzetét látják. A királyt, a kit atyja gyanánt szeretett, nem akarta megsérteni teljes visszavonúlással; elhatározta tehát, hogy a tavaszt közelében tölti s részt vesz a vadászatokban. Nem tudott lemondani arról az örömről sem, hogy lássa azt a bájos nőt, a kit szeretett. De megfogadta, hogy a nagyobb ünnepeket megelőző napokat s a telet mindenesetre a magányban tölti, a gyónást, áldozást többé el nem hanyagolja s éjszakai nyugodalmát is megszakítja, hogy Istent dícsérje és imádja. Az ő segítségével akart más emberré alakúlni.*
Rákóczi önéletrajza, 268–272. Sz. Király, 350. l.
