IX. AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉS A BUJDOSÓK. – 1712. –
IX.
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉS A BUJDOSÓK.
– 1712. –
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉS A BUJDOSÓK.
– 1712. –
OLYANFORMÁN köszönthette a fejedelmet a megfogyatkozott danczkai udvar 1712. újesztendő napján, mint Bercsényi,* hogy vezesse Isten keserves bujdosó sorsukból mindnyájukat az ígéret földjére, kedves hazájukba, Rákóczi nevének dicsőséges emlékezetére; vagy – a hogy Klement óhajtotta* – koronázza Isten a fejedelem hősies állhatatosságát dicsőséges, tisztességes békével. A fejedelem bízott is ebben; hiszen az angol minisztérium azt felelte Klementnek, hogy a királyné pártolni fogja a czárt, a ki az erdélyi fejedelemség helyreállítására törekszik.* A fejedelem intette is fiatal követét,* a ki időközben Londonból Hágába ment át, hogy a kongresszuson kezökre járjon a franczia követeknek, a kiknek megérkezése jobb szellemet teremthet a magyar kérdésben.
Arch. VII. 85. Szalay, 253.
Szalay, 253.
U. o. 248.
Januárius 2. Fiedler, II. 258.
81. GR. OSSOLINSKY MIKSA LENGYEL KINCSTARTÓ.*
Gróf Ossolinszky Miksa lengyel kincstartó (293. l.) a «Die Europäische Fama» CLXII. füzetéből.
A lapok mind nyugtalanítóbb híreket közöltek, hogy Rákóczi új fölkelésre készűl, sőt hogy franczia pénzen fogadott hadaival néhány császári ezredet már meg is szalasztott.* Forgách Simon, Esterházy Antal, Csáky Mihály valóban foglalkoztak azzal a tervvel, hogy Törökországban szedett hadakkal betörjenek, ha úgy akarja a fejedelem, a kinek terveit azonban zavarni nem akarnák.* Bercsényi is hitte,* hogy ha a török kísérettel Magyarországon át hazatérő XII. Károlyhoz csatlakoznak, újra kezdhetik a dolgot. Kurucz tisztek már is ajánlkoztak a vállalatra.* De a bécsi udvar bizalmasa, Ribinszky tábornok, ki a fejedelmet Elbingben s most Danczkában többször meglátogatta, az udvarnak alig jelenthetett egyebet annál, hogy Rákóczi a bajor követtel beszélt, a franczia követ pedig, vagy a kulmi palatinus, a kulmi püspök, az ország kincstartója, a meávi sztarosztáné, és a sztaroszta ebédre hítta, majd pedig ezeket ő vendégelte meg, miközben a fiatalok tánczrakerekedtek. A fejedelem nagyon jól tudta, hogy megfigyelik. Széltében jártak Danczkában a császár kémei; vendégségekben együtt, egy asztalnál evett, ivott velök, még sem félt, mert azelőtt sem tartott e féléktől. Nem ijeszthették meg a névtelen levelekkel sem. Úgy hitte, ha ilyesmit idején meg nem szokik, Szibériába kell készülnie.* Álnév alatt élt, de tudták: kicsoda, s nem élhetett egyszerűen. A külvárosnak egyik előkelő patricius házában lakott. A belvárosban előkelő urak és hölgyek társaságában látták, s a mi a polgároknak jobban tetszett, olyankor is, mikor maga vásárolt hintót, porczellán csészéket vagy egyéb szükséges dolgokat. Még mindig valaki volt az, a ki a franczia és bajor követeket, a kulmi püspököt és palatinust, a korona maréchalját, az olivai apátot, az ország kincstartóját, a meávi sztarosztákat fogadhatta s magát is tisztelettel, szívesen fogadták mindenütt.
Szalay, 272.
Arch. R. VII. 110.
U. o. 114.
U. o. 119–121.
Januárius 16. Szalay, 281.
Danczkai barátjaitól is hallotta, mennyire örültek a bécsiek, mikor Károly spanyol király, egy hónap óta a német-római birodalom koronás császára, januárius 25-én* bevonult hozzájuk. Sokan remélték, hogy a törvényesen összehítt országgyűlésen Rákóczi is megjelenik s leteszi a hűségesküt. Azonban az összehívás éppen az 1687: II. t.-cz. alapján történt, a melyet a fejedelem sohasem ismert el. A lapok tehát hiába remélték, hogy híveivel együtt alkalmazkodni fog az új királyhoz, a ki az ország szabadságait helyreállítani és megújítani szándékozik.*
Spangár, M. Krónika, 90.
Arch. R. VII. 117.
Az új király a béke oklevelét, a melyet a kanczellária tartott vissza, márczius 30-ikán megerősítette.* Az annak ellenére elmarasztalt vagy befogott kuruczok ellen a további eljárást s a megtérők háborgatását eltiltotta. Április 15-én a szent koronát hazaküldte Pozsonyba, hol személynöke öt nap mulva megnyitotta az országgyűlést.* Május 7-ikén a szatmári béke megerősítése is leérkezett. Most már senki sem kételkedett, hogy kiadja a hitlevelet, megkoronáztatja magát, orvosolja a sérelmeket, alkotmányosan uralkodik. Az országgyűlésen az egykori kuruczok közűl ott voltak Károlyi, Ráday, Hellenbach, Lányi, Spáczai, Komáromy, Bay Ferencz stb., de a kuruczszellemből csak keveset hoztak magukkal. Talán ez a kevés sugallta a hitlevél negyedik pontját, mely szerint Károly halálával a királyválasztás joga visszaszáll a nemzetre, holott a horvátok márczius 9-én már elismerték a leányág örökösödése jogát. Bercsényi szerint* ezt nem a törvény szereteténél, hanem egyéb okoknál fogva hagyták máskorra. Május 22-ikén megkoronázták az első örökös királyt* kinek uralkodása alatt a – primás ünnepi beszéde szerint – valamennyi tévelygő megtérésével csak az apostoli kath. hit fog uralkodni. A hírlapok szerint Rákóczi nyomtatott nyilatkozatban tiltakozott a koronázás ellen, a mit az utrechti diplomaták egy része helyeselt, a másik azonban ezt fölöslegesnek tartotta, mivel a fejedelmet s társait a király meghítta az országgyűlésre.* A fejedelem azonban kijelentette, hogy nem adott be tiltakozást és nem is ad be addig, míg nem értesűl róla, mit végeztek az országgyűlésen.*
Erd. Múzeum; Mike, Egyveleg, VII.
Főforrás Lányi Pál naplója. Tört. Tár, 1903. 395–413; 1904. 1–34. V. ö. A M. Nemzet Története, VIII. 18–31.
Arch. R. VII. 187. Egyébiránt a nádor július 15-én bejelentette a rendeknek, hogy a titkos tanács foglalkozik a leányág örökösödése kérdésével. Lányi naplója; Tört. Tár, 1904. 28.
Schwandtner, Script. Rerum Hung. II. 518–525.
Klement, június 7. Fiedler, II. 356.
Rákóczi levelei június II., 18. U. o. II. 363., 367.
82. POZSONY.*
Pozsony (295. l.) közelkorú metszetről.
83. III. KÁROLY MAGYAR DÍSZBEN.*
III. Károly magyar díszben (296. l.). Az Országos Képtár egykorú metszete után.
Egy nappal a koronázás előtt híre futott, hogy Rákóczi hazajön, mert kibékűlt a császárral s jelen akar lenni a koronázáson. Néhány svadrony díszes lovasság már eléje is ment, hogy ünnepiesen kísérjék be Pozsonyba. Rákóczi jövetelét Pálffy János sem tartotta lehetetlennek, mert a lengyel király közbenjárt érdekében.* A hír egy ideig a koronázás után is megmaradt;* s ennek a jobbak már azért is örültek, mert hazajövetele annak a bizonysága lenne, hogy a külső hatalmak vették pártfogásukba őt s a nemzetet. Az országgyűlés, hír szerint, azért marad együtt, hogy Rákóczi érkezésével az országot jobb és állandóbb rendbe hozzák s egyúttal az ifjú királynét is megkoronázzák. «Nagy az Isten munkája!» sóhajtott fel Károlyi,* a ki úgy tapasztalta, hogy az udvar nagyon szeretné, ha Rákóczi kegyelmet kérne, mert akkor nemcsak neki, hanem minden bújdosónak megkegyelmezne.* Károlyi annyira sürgette ezt a kegyelmet, hogy annak következtében már megint kurucznak tartották s azt hitték, levelezést folytat Rákóczival.* «Bizonyos lengyelországi kinyilatkoztatott korrespondencziák miatt» az immár hűséges Radvánszky János is veszedelemtől tartott.* Pálffy ugyan megnyugtatta,* hogy a miatt ne aggódjék, Géczy Zsigmond ezredes azonban Lengyelországba menekült,* leányát pedig, Juliánnát, Korponay Jánosnét elfogták. Azzal vádolták, hogy Rákóczinak és Bercsényinek Magyarországba írt leveleit terjesztette. A szép asszony utóbb a győri kiküldött bíróság előtt azt vallotta, hogy május 13-án füleki házánál, majd a gömörosgyáni erdőségben, csakugyan találkozott Lengyelországból hazatért bújdosókkal,* akik közül, Forgách Simon megbízásából, Pelargus János kapitány Rákóczi és Bercsényi leveleit adta át neki, hogy azokat a király hűségére visszatért gr. Esterházy Dániel, Ráday Pál, Sennyei Pál, Sréter János, Ebeczky István, Telekesi Török István és mások kezébe juttassa.* A fejedelem kijelentette, hogy ő Károlyi meghódolása óta Magyarországba senkinek sem írt levelet, mert bajba keverni senkit sem akart. Senkinek sem küldött rendeletet a mostani magyar kormány háborgatására; sőt azoknak az uraknak és nemeseknek sem felel, akik visszatérni kívánnak a hazába és javaikat visszaszerezni óhajtják.*
Századok, 1909. 460.
A bécsi lapok terjesztették legjobban; a bristoli püspök kérdésére Klement azt felelte, hogy nem hiszi, míg Utrechtben nem döntenek. Fiedler, II. 374.
Június 25. Századok, 1905. 336.
Június 27. U. o.
Károlyiné szeptember 6. és Károlyi szeptember 28. U. o.
Radvánszky Pálffyhoz, augusztus 15. Századok, 1875. 91.
Augusztus 18. U. o.
Pálffy levele szeptember 9. U. o. 1909. 470.
Liptóban már 1711 október 6. és 1712 október 24. felolvasták Pálffy tábornagy levelét, a melyben a hegyek közt rejtőző rablókra, különösen a Turóczban lappangó kóbor magyarokra vigyázatot rendel. (Liptómegyei jegyzőkönyv 1711. 72., 1712. 127. l.) 1713 márczius 16. Liptóban halálra is ítélték Jánosság vagy Janussik György rablóvezért, a ki azelőtt kurucz volt, s bár labancz lett, Bicsé várába zárták, honnan kiszabadúlván, Uhorcsik Tamással rablóbandát alakított. (A tót ítélet az 1713. évi jegyzőkönyvben, számozatlan lapokkal). Még a rablókat is politikai izgatóknak tekintették!
Thaly a Századokban 1873. 112.; 1909. 460–3. Marczali a M. Nemz. Történetében, VIII. 150–2.
Szeptember 4. Fiedler, II. 403.
A vallás ügyét akkor azért tárgyalták az országgyűlésen hevesebben,* mert a protestánsok azt hitték, hogy az utrechti kongreszszuson európai kérdéssé tehetik. A mint azonban a kongresszust elnapolták, nem bíztak többé sem ebben, sem Rákóczi hazajövetelében. Még bizonyosan gondoltak reá, mikor a fölségsértésről szóló javaslatban* megtiltották, hogy ítélethozatal előtt lefoglalják s elharácsolják a fölségsértők vagyonát, vagy hogy idegenek bíráskodjanak fölöttük. De a már megtörtént elkobzásokat mostani állapotukban hagyták* s az újszerzeményi bizottság ügyét is rendezték.* Sőt július 30-án készen volt már az a törvényjavaslat is,* mely szerint Rákóczit, Bercsényit, Forgáchot, Esterházy Antalt és Vay Ádámot rebelliseknek nyilvánították, s mivel a meghatározott hat héten belül nem jelentkeztek, a kegyelemből végképpen kizárták és száműzték. «Isten és nem a nemesek kegyelmébe vetettük reménységünket», írta Bercsényi a fejedelemnek, mikor értesűlt a dologról.* Az országgyűlés azonban nem tett eleget a bécsi miniszteri tanács június 22-iki kívánságának, mely szerint az amnesztia és a száműzetés ügyét külön törvényczikkelyekben kellett elintéznie,* mert utóbb mind a kettőt egybe foglalta.*
Bőven Thury Etele, Adatok az 1712. évi országgyűlés vallásügyi tárgyalásához.
1715: VII. t. cz.
1715: IX. t. cz.
1715: X. t. cz.
Wilczek július 30. levelének kivonata Arch. R. VII. 195. Lányi július 28-ról és 30-ról csak annyit ír, hogy ülés volt. Tört. Tár, 1904. 34.
Ilyvóról, augusztus 17. Arch. R. VII. 195.
Szilágyi, M. Nemz. Tört. VIII. 88.
1715: XLIX. t. cz.
84. III. KÁROLY KORONÁZÁSI ÉRME.*
III. Károly koronázási érme (297. l.). A M. Nemz. Múzeum érem- és régiségtárának eredeti ezüst példányáról.
85. KÁROLYI SÁNDOR GRÓFI CZIMERE.*
Károlyi Sándor grófi czimere (299. l.). A családi levéltár eredeti okleveléről.
Későn érkezett tehát a porosz udvar közbenjárása. E szerint Rákóczi és pártja teljes kegyelmet kapna s a fejedelem még a kiskorúsága idején lefoglalt javakat is visszanyerné. Sáros helyett Máramarost, Husztot és Boczkót, valamint a Zrínyi-, Frangepán-, sőt esetleg a Thököly-féle javakat adnák neki Ecsed, Bénye, Lednicz, Tolcsva örökös javaival együtt. Megtartaná czímeit, uralkodó birodalmi gróffá tennék s megengednék, hogy – ha biztonsága követeli – Magyarországon kívül lakjék. Bartholdy porosz és Lintolo holland követeknek Seylern miniszter azt felelte, hogy annyit kér, mintha győző s nem hódoló volna. Az uralkodóház neki köszönheti a spanyol királyság elvesztését s ismeri konstantinápolyi és utrechti legújabb működését is. Nemcsak nem teljesítheti tehát kívánságait, hanem az országgyűlés még számkivetésbe is küldi.*
Századok, 1898. 590–592.
Károlyi is hiában sürgette most már a Rákóczi javait biztosító szatmári béke törvénybeiktatását. Őt magát a király csakhamar grófságra emelte.
Augusztus 2-án különben az országgyűlés tárgyalásai megszakadtak, mert a rendek, a pestis terjedése miatt, hazaoszlottak. Kevesen sajnálták, mert nagy tervek, nagy gondolatok nélkül foglalkozott az ország rendbehozása és újjászervezése föladatával. Mindamellett a szatmári béke megerősítésének, az országgyűlés kihirdetésének s a koronázás megtörténtének híre némileg megbontotta az emigráczió sorait.
Bercsényi megírta, hogy még koldúlva sem szakadnak el a fejedelemtől.* Rákóczi azonban kénytelen volt elbocsátani a cselédeit, a kik oly híven követték és csak néhányat tartott meg maga mellett. Május 12-én először Perényi Farkas, János, László, Szunyog György és Ilosvay László, harmadnap pedig Perényi Imre búcsúzott el tőle és szolgáikat is magukkal vitték. Nagyon érzékenyen váltak el egymástól. «Atyjuk voltam – írta a fejedelem,* – sokan közűlök udvaromban növekedtek föl. Birtokaikat, ősi örökségüket önként elhagyták, hogy követhessenek. S én minden költség, minden viszontszolgálat nélkül, a visszatérés és az elveszett jószágba való visszahelyezés biztos reménye nélkül voltam kénytelen elbocsátani őket a Magyarországtól messzire fekvő partok mellől!» Azonban nem akarta, hogy oly fiatalon elszalaszszák a kegyelmet, a melyet mostan még megnyerhettek. Nem tehetett róla, hogy velök szemben nem teljesíthette kötelességét; de ilyen helyzetbe juttatták azok, a kik ígéretekkel biztatták.
1712 május 8. U. o. VII. 137.
Önéletrajz, 240.
Saját magáról, feleségéről s a főbbekről is csak ereje végső megfeszítésével tudott gondoskodni. Nem tudta, feleségének Ilyvón, vagy attól északra: Zolkiewon volna-e jobb és biztosabb lakása.* Mivel nem akarta a nemes családok romlását, elbocsátotta azt a hatvan nemes ifjút is, a kik törhetetlenül követték Lengyelországba s a kiket idáig járaszlói uradalmának jövedelméből Ilyvó környékén tartogatott. Április 30-án jött a keserves parancsolat s Vay Ádám május 12-én hajtotta végre. «De én temetést több sírással véghez menni nem láttam, mint ezt» – írta Vay a fejedelemhez.* – Talán kettőt kivéve, az ifjak inkább eladták volna egyik lovukat és elbocsátották volna szolgájukat, csakhogy az így megtakarított pénzen még egy ideig maradhattak volna a fejedelem szolgálatában. Vay, a szigorú utasításhoz képest, mégis «elbocsátotta szegényeket, oly megkeseredett szívvel, mint ki anyját, atyját siratja. Pedig Mikó, Morócz, Joó János, Zay Zsigmond s mások «talán lakájságot is készebbek volnának viselni, mint a fejedelemtől megválni». Egyszerre nem is látott Vay annyi síró embert. Krucsay szintén bánatosan beszélte el Bercsényinek,* az udvar milyen rettenetes panaszkodással, keserűséggel ment el. Senki sem akart hazatérni a hazába. Vay is csak sírt, nem vehetett magának tanácsot.* A török hajlandó volt befogadni a bújdosókat, Bercsényinek s feleségének már küldött is menedéklevelet;* de nem kívánkoztak sem oda, sem Oroszországba, melytől éppen a fejedelem levelei* vették el kedvöket. Lengyelországban sem sokat bíztak azóta, mióta híre futott,* hogy Szieniavszkijék a császár pártjára álltak. Danczkára sem kívánkozhattak, mert – talán Mencsikov hatása következtében – már annak a környékén sem látták szívesen Rákóczi embereit.* Szobieszkij Konstantinus herczeg csodálkozott, hogy a fejedelem éppen most bocsátja el udvarát, mikor hír szerint küszöbön áll az osztrák-török háború.* Május 21-én Dolgoruckij herczeget a franczia követ kiséretében meglátogatván, nemcsak az orosz csapatok szabatos sortüzében,* hanem abban a hitben is gyönyörködött, hogy az osztrák-orosz szövetséget még nem köttötték meg.* 24-én a fejedelem, másnap a kulmi palatinus vendégelte meg Dolgoruckij herczeget és az orosz tiszteket;* de olyanformán, mintha búcsúznának az orosz-magyar barátságtól.
Arch. R. VII. 130., 131.
Thaly Mikes Törökországi Leveleinek (1906. évi díszkiadás) bevezetésében, XXVII.
Május 16. Arch. R. VII. 142.
U. o. és 152.
Május 20. U. o. VII. 145.
Május 7., 14. Említve u. o. 146., 149.
Május 25. U. o. 150. Június 1. U. o. 155. (Bercsényi levelei).
Rákóczi május 14. levele nyomán Bercsényi május 25. U. o. 150–1.
U. o. 152–3., 159.
Sz. Király naplója, 261.
Arch. R. VII. 153.
Sz. Király naplója, 261.
A fejedelem most már II. Ágostnak ajánlotta a nemes ifjakat s testőreit, a ki csakugyan szolgálatába fogadta a bújdosókat s 1716-ig mint magyar gárdistákat tartotta őket szolgálatában.
«Sohasem állok el fölséged és így az ügy mellől, ha utolsó állapotra kell is jutnom» – írta követjelentésében Pápay.* – Udvari kapitánya Vay Ádám feleségével és udvarmestere, Sibrik Miklós,* valamint Dávid Zsigmond, Baranyay,* Joó János, Szilvásy Boldizsár most jött hozzá Danczkába. Az ifjú Nagy Zsigmond Máramarosból kibujdosott eléje, megnézni, jön-e már, mert már nem győzik várni. Rettenetes hírek szállingóztak. Klobusiczkyt, Keczert elfogták, Ottlyknak orrát, fülét levágták s őt magát Spielbergbe küldték; Bercsényi udvarmesterét fölnégyelték, Egerváry Józsefet fölakasztották, Ocskay Sándort egy császári tiszt párbajban megölte, Csajági Jánost megmérgezték, Czelder Orbánt, a ki Pongrácz Jánossal együtt egy kis hajdúcsapat élén betört, Igló és Dobsina közt tizedmagával, s utóbb Pongráczot is elfogták. Halálra kínozták, fölnégyelték s holttestüket Kassa négy kapuja előtt kerekes póznára szegezték; Czelder levágott fejét pedig az egyik bástya ormára tűzték ki, hogy később a bitófa tövében temessék el.
Augusztus 3. U. o. 192.
Július 21. Sz. Király naplója, 261.
Július 26. U. o 262. A Baranyaiak, közől öt kuruczot ismerünk.
«Halálos némaság borítja fátyolát a honi határra». Odakint Járaszló körül a szegény, lerongyollott nemes ifjak a régi kurucz nótával vigasztalhatták magukat: «Mit búsúlsz, kenyeres, midőn semmid sincsen?» Hamarább kifogytak az erszényből, mint a reménységből.* A franczia a sok jó szó mellé már pénzt is küldhetett volna.* Ha kért a fejedelem, nem hitte el, hogy nincs pénze; inkább hitte, ha nem kért; sőt azt hitte, azért nem kér, mert van neki!* Tropeti olasz theatinus prépost biztatására Bercsényi, ily körülmények közt, a varsói nuncziusnak írt, hogy őt a bújdosók érdekében a pápa közbenjárásának kieszközlésére kérje;* a mi, a fejedelem szerint, «igazán csak egy puskalövés volt».* Ő már július végén megírta Bercsényinek,* hogy kimegy Francziaországba, mert olyan kevés pénzt küldtek, hogy nem tudja segíteni a bújdosókat.
Október 13. U. o.
Bercsényi a fejedelemhez, július 27. Arch. R. VII. 178.
U. o. 188.
Június 29. U. o. 167.
Július 20., augusztus 10., szeptember 8. U. o. 176–7., 193., 204.
Július 30., augusztus 6., 13. U. o. 197.
A nemes ifjaknak az a része, a mely márcziustól fogva Skolieban szállásolt, megúnta a nyomorúságot s novemberben a három Perényi (Imre, László és János), Szunyogh György, Ilosvay László, Székelyhidy Mihály, ifj. Sibrik Miklós, Henter István és Zsigmond, Bernáth István kegyelmet kért.* Más ifjakat és öregeket a fejedelem úgyszólván szálláscsinálóknak küldött előre Párisba; így Bercsényi Lászlót, Letenyei Pált, Dávid Zsigmondot, az egyik Baranyayt, Ilosvay Jánost, Sibrik Miklóst, dr. Langot, D’Absacot stb.* Még tavaszszal intézkedett,* hogy Krucsay Danczkára hozza vagy küldje levéltárát. Valószínű, hogy ezt július 21-én Vay Ádám hozta magával;* legalább a fejedelem reá bízta annak őrzését s máshova szállításáról csak négy esztendő múlva, 1716. október 19-én intézkedett,* mikor Danczkát az ellenség fenyegette. Mányokyval lefestette Vayt és feleségét, báró Zay Annát. Ez a kedves, nagyműveltségű házaspár elviselhetővé tette hazátlansága napjait. Kétségtelen, hogy az akkori magyar közjog legkitűnőbb ismerője, Vay, hűséges tanácsadója volt nemcsak a bújdosók ügyeinek intézésében, hanem abban is, hogy az utrechti kongresszus figyelmét a magyar kérdésre terelje.
Exulentium in Polonia instantia ad imperatorem. Másolata a Károlyi-levéltárban.
Sz. Király naplója, 261–2
Május 20. Arch. R. III. 740.
Sz. Király naplója, 261.
Századok, 1898. 594.
