19. 1663 MÁJUS 15. VALAMELY ERDÉLYI BARÁTJÁHOZ.
19.
1663 MÁJUS 15. VALAMELY ERDÉLYI BARÁTJÁHOZ.
1663 MÁJUS 15. VALAMELY ERDÉLYI BARÁTJÁHOZ.
Szolgálok Kegyelmednek, mint Barátomnak.
Úgy látom az gonosz fatum minden jó tanácsokat az inevitabilis necessitással excludal mitölünk szeginy Magyaroktól. Imo venit summa dies et ineluctabile fatum Pannonić;* minden más applicatioink úgy tetszik bolondság, contra stimulum calcitramus, hanem még egy gondunk kellene super laborem lenni, hogy emberül, vitézül magyari szivvel, ellenségünk kimondhatatlan kárával vesznénkel, ne nevethnék senki az mi kimulásunkon, mi penig az mi obligationkat, kivel az mi eleinkhez vagyunk, így dicsőségesen töltenőkbé; nehezebb-é ez? (nem kérdem kegyelmedtűl, hanem az egész bágyat és lankat nemzetemtől) bizonyára nem, mert
Pannonia (Magyarország) végnapja eljött, sorsa kikerülhetlen. (Virgilius, Aeneis, II. k. 324. vers.)
Mitius ille perit subita qui mergitur unda
Ouam sua qui liquidis brachia lassat acquis.*
Ouam sua qui liquidis brachia lassat acquis.*
Könnyebben vész el, kit a hullám hirtelen elnyel.
Mint kinek az árral küzdve erője fogy el.
(P. Ovidius pontusi levelei, III. k. 7. elégia.)
Nincs talám könnyebb halál az hectikánál, de azt egy emberi testben lehet csak érteni, egyországban penig nincs semmi nehezebb sem gyalázatosabb. Ugy szeressen az isten és úgy álgyon, hogy nem irom ezt kegyelmednek ugy, hogy csak hivságosan argumentáljunk, hanem serio, jól elébb ruminálván mindeneket; ha ki jobbat annál tudna, nem obstinálnám meg magamat ezen, hanem követném. Kegyelmed énnékem igen szép példákat mind ó testamentumból s mind új historiákból hoz elé, de édes barátom az énnékem mint szegény ember kévánságának, álomnak és magunk édesitésének tetszik: mert valamint egy nap az másikhoz nem hasonló teljességesen, ugy egyik példa az másiktól külömböz, nem szólok ugyan az isten absoluta potentiájáról és véghetetlen irgalmáról, az kitűl minden emberi elmétűl megfoghatatlan dolgok is meglehetnek, de kérdem csak arra kegyelmedet, csak az mi itéletünk által is, meg érdemlié az magyar most? hogy oly nagy csudát és nem csak szokott csudát, hanem duplázván duplázva valokat cselekedjék az isten érettünk, hogy ily hatalmas nemzeteket, mint minket, kik három felöl környül vettek, mi értünk elrontson és semmivé tegyen, hogy minket is még megszaporítson annyira, hogy magunk emberségével állhassuk in medio mundi et invidić, hogy nobis invitis et refragantibus, szivet, bátorságot, eggyesseget közinkben teremptsen, hogy az mi szivünkben még hazánkhoz valo szeretetet plántáljon, bizonyára nem tudom remélhessünk-e mi ilyeneket az mi istenünktől, noha véghetetlenebb jóvolta és kegyelmesebb; mi az kik erre az csufra, az melyben vagyunk, Europának magunk tunyaságával adtunk okot; mi az kik egymást jobban, hogysem akármely nemzet ez világon gyülöljük és (salva venia illius boni Genii, ki egynehány száz esztendeig az Magyarral fáradott) csak nem mint az ebek vagyunk; mi kik minden nyavalyánkban csak egymásra szánkat tátjuk, egyikünk az másikra vet s minnyájan vagyunk pedig az roszak s az vétkesek; mi az kik mindenik az maga privátumáért eleget perel és pattog, az publikumért meg némul és készek vagyunk s örömest látjuk felebarátunknak házát égve látni, csak legyen annyi hasznunk benne, hogy annál melegedhessünk fél óráig: mi fegyvert kezünkben nem veszünk, hanem mint az szamárok nyegünk az ösztön alatt:
Cervi luporum prćdć rapacium
ectamur ultro, quos opimus
Fallere et effugere est triumphus.*
ectamur ultro, quos opimus
Fallere et effugere est triumphus.*
Mi szarvasok, a ragadozó farkasok martaléki, szándékosan üldözzük azokat, kiket kijátszani és kikerülni fényes diadal. (Horatius, Ódák. IV. k. 4. sz.)
Oh nyomorult, oh elfajzott Magyar, ilyenekből remenljem-e én hogy az isten az égből leszálljon, hatalmasságosan érted mindent cselekedjék? te semmit se; hogy küldje egy angyalát és verjemeg az Senacheribot s te alugyál? Az ki ilyeneket ilyenképpen remélhet, bizonyára meg nem érdemli. Desperate irok kegyelmednek. Ugy és talán csak ez volna az egy remediumunk: Una salus victis, nullam sperare salutem.* Ne itéljen azért kegyelmed felőlem, hogy oly desperatioban vagyok csak mint az oktalan állat, mert ugy gondolom: rćstat mori ut leonem, quam vivere sicut asinum. Ha veszni kell hazámnak (kell penig) azon vagyok rajtam kezdjeel az veszedelmet. ez azén testamentumom és resolutiom, kire isten segélyén; nem mulatok-el azomban semmit is, ha mi remedium volna, de bizony nics, mert az kivel sokat szólnunk bizonytalan, veszedelmes, böcstelen, hanem várok istentől és kész vagyok minden occasiora, kit ébren és nyitott szemmel várok. Datć Csáktornya 2-a Máji, 1663 Kegyelmednek barátja mig él G: Zrn˙ Miklós ppria.
A meggyőzötteknek csak egy út van a menekülésre: az elszánt küzdelem. (P. Virgilius M Aeneis II. k. 354. vers.)
Semmit nem tudok kegyelmednek olyat irni; immár elég a sana ratio, virtus autem consistit in actu. Engem sem az, hogy nyiltan látom veszedelmét hazámnak; sem az, hogy kevés egy kakuk egy nagy erdőben és hogy csak nem magam vagyok az ki viriliter resolvaltam magamat intentus in omnes occasiones, el nem ieszt immár az én hazámhozvaló obligatiomtól, hanem készen várom az isten mit ád és mit disponál felőlem és immár annyira contemnáltam minden rettenetessegeket, hogy ultro provocalm az fatumot. Una salus victis nullam sperare salutem. Csáktornya die 15. Maii anno 1663.
Oh vezértől fosztott
Rosz tanácsra oszlott
Szegény árva hajlékom.
Rosz tanácsra oszlott
Szegény árva hajlékom.
Reménségével csalt,
Boldogságtul tilt s falt
Test nyugotó árnyékom.
Boldogságtul tilt s falt
Test nyugotó árnyékom.
Ha tér meg nyavalyád?
Hol gondodhoz az lát,
Ki nőtt fel csak játékonn.
Hol gondodhoz az lát,
Ki nőtt fel csak játékonn.
(Eredetije Marosvásárhelyt, a gróf Teleki család levéltárában. – Erdélyi Figyelő, 1879. évf., 15. l.)
