IX.
IX.
Eötvös a Magyarország 1514-ben megírása után és megjelenése alatt, 1847-ben, megint a cselekvő politikába elegyedett s ezt egyrészről azáltal tette, hogy újra megszólalt és Teendőink czímmel egy 19 közleményből álló czikksorozatot tett közzé a Pesti Hirlapban május 13-ikától november 25-ikéig; másodszor az által, hogy részt vett Pest- és Békésmegye közgyűlésein.
A Teendőink czikksorozata Széchenyi Politikai programmtöredékek czímű műve e helyéből indul ki, «hogy hazánkban minden kidől sarkaiból, ah az ellenzék most többségre vergődhetnék, mi mostani körülményeink között egyenesen hazagyilkolásnak tekinthető.» Minthogy pedig neki és társainak ellenkező a meggyőződésük, elmondja, hogy az ellenzék mit akar s így e czikksorozat egyszersmind e mű ellentmondásainak birálata is. Ebből az elvből kiindulva, fejtegeti alkotmányos országban az ellenzék valódi állását; a kormány jelenlegi czélzatait s az ellenzék hivatását, melynek bizodalmatlansága eloszlatására még semmi sem, az ellenkezőre igen sok történt; részletesen szól az ellenzéki politikának 1825 óta történt változásairól és mai feladatáról, melyek e háromban állanak: az alkotmány terén ne tegyünk hátralépést; törekedjünk a jobbra s végre alkotmányunknak szilárd alapot rakjunk le; az első tekintetében az ellenzék tehát konzervativ, a másodikra nézve progressziv, a harmadikra nézve biztosságra törekvő. Kifejti újra, hogy egyes haladási módokkal czélt nem érünk; mert alkotmányunk rendezése kapcsolatban áll mindennel s bármely egyes tárgyra nézve akarunk haladni, törvényhozási és közigazgatási szerkezetünk a jelen állapotban nem maradhat. E gyökeres reform mellett óhajtja, mint Széchenyi, hazánk s az örökös tartományok közti viszony szabatos rendezését, mi csak alkotmányos alapon lehetséges, továbbá a törvény előtti egyenlőséget, birtokviszonyaink rendezését s a nép befogadását az alkotmányba. E szempontokból részletesebben szól első sorban büntetőtörvényeinkről, miközben szabatosan körülírja az egyenlőség fogalmát és öszeegyeztetvén a szabadsággal, mint utóbb nagy politikai művében, A XIX. század uralkodó eszméiben kifejti, hogy a jogegyenlőségre első legfontosabb lépés az egyenlőségre alapított büntető törvény; szól továbbá birtokviszonyaink rendezéséről, melyben első lépés az ősiség megszüntetése, második az adó kérdésének igazságos eldöntése; s ezekkel kapcsolatban négy czikkben szól az ősiségről, külön czikkben az örökváltságról, melyet csak az állam beavatkozásával vél megoldhatónak; továbbá a közteherviselésről és a népképviseletről (2 czikk), mely utóbbi csak a közteherviselés megoldásával érhető el. Egy utolsó czikkben végül összefoglalva az eredményeket, bizalmát fejezi ki a nemességben, mely meg fog felelni annak, mi az idő követelése.
Azonban nem csak Eötvösnek e nagy czikksorozata mutatja, hogy a Pesti Hirlap 1847b-en újra síkra lépett előbbi elvei mellett; hanem a Kemény Zsigmondtól (Eszmetöredékek a korteskedés és ellenszerei körül, Ismételgessünk, Montesquieu és I. Béla király, Időjelek), Szalay Lászlótól (Tájékozás az egyesülési jog mezején, Évenkinti országgyűlés s utasítási rendszer. Tájékozás a választási jog mezején, Ismételgessük a mondottakat, Követi verificatio) s végre másoktól az egyes részletkérdésekről írt nagyszámú czikkek tanuskodnak róla, hogy a czentralistákban új remény ébredt s az alkalmazás kérdéseit sokkal világosabban és részletesebben fejtették ki, mint 1844/45-ben tehették.
31. KEMÉNY ZSIGMOND.
Eötvös ez időközben eső pestmegyei szerepléséből kiemelendő az, midőn Pestmegyében június 9-ikén az ellen szólalt fel ő is, hogy az administrator ne lehessen a törvényszék elnöke s az ezt megengedő királyi leiratra egy újabb felirat mellett szavazott. E felszólalásában jellemző, hogy ugyanitt szintén kifejezte abbeli nézetét, hogy az 52 vármegyét mindaddig az alkotmány védpajzsának tekinti, míg újabb biztosítékot nem nyerhetünk. Részt vett tovább a megyei utasításokat kidolgozó választmányban, melynek jelentése szeptember 2-ikán került a rendes közgyűlés elé. E munkálat első pontja a nádorválasztásról szólt; de nyomban ezután következtek azok a pontok, melyek Eötvös szellemét fejezték ki, t. i., hogy az alkotmányosság azon állásra emeltessék, melyben a nemzet mindenre nézve, mi jelenét és jövőjét illeti, a többség akarata szerint dönthessen; az országgyűlés a kormányt felelősségre vonhassa, cselekvését irányozhassa Ausztriával, a külhatalmakkal való viszonyokban és összes belügyeinkben. A munkálat mindezek tekintetében részletes visszatekintést tesz a multra s kifejti, hogy törvényeink az alkotmányosság lényegére nézve megtartva nem voltak s jövőre teljesebb biztosítékot kiván a modern alkotmányosság alapelvei szerint. Egyebekben is az utasítás mindazt magában foglalja, mit Eötvös fentemlített czikksorozata teendőknek nevez s a két munkálat közt a hasonlatot és az utasításon Eötvös kezének nyomát lehetetlen nem látni. E szerint a nép és nemesség érdekegyesítésében elől áll az egységes büntető törvénykönyv, közteherviselés, a nép politikai jogokkal való felruházása, úrbéri viszonyok megszüntetése, a birtokviszonyok rendezése az ősiség eltörlésével, továbbá évenkinti országgyűlés három évre szóló választással.
Így elvei pestmegye utasításába belékerülvén, ez mintáúl szolgált a többi megyének, melyek tekintélyes része hasonlóan bevette utasításába az alkotmányosság feltételeinek sürgetését. Pestről Eötvös Békésbe sietett és már szeptember 14-ikén Aradon, mint e megye küldötte, üdvözölte István főherczeget magyarországi körútjában. Azután részt vett a békési utasításokat készítő választmányban is, hol október 4-ikén a közgyűlés egész lelkesedéssel fogadta el a munkálat alapelveit. Ezekben éppen úgy, sőt pár részletben még világosabban benne van az 1848-iki törvények szelleme; s kivált a városok rendezésével kapcsolatban a választási jog oly kiterjedésében foglal benne helyet, mi teljesen Eötvös nézetét fejezte ki s utóbb fenti czikksorozatában hivatkozik is rá. Ez a következő: Ne legyen különbség nemes és nem nemes közt a közös teherviselés és a büntető igazságszolgáltatás terén, mely uóbbi a kor igényeihez alkalmazandó. «Kinek a nem nemesek közűl fekvő nemesi, vagy örökösen kiváltott úrbéri birtoka van, vagy egyébként is bír azon képességekkel, mik az illető megye kebelében, vagy ahhoz legközelebb eső királyi városbeli választókra megállapítva lesznek, valamint azon képességek szerint a kir. városban gyakorolhat választói és tanácskozói jogot, úgy azt az illető megyei kören is gyakorolhassa.»
32. PESTVÁRMEGYE SZÉKHÁZA.
Könnyen belátható, hogy a választói jog e fokozatos kiterjesztése a népképviselet elvét foglalja magában és azért fejezték ki ebben a némileg különösnek látszó alakban; mert akkor a városi kérdés megoldásával kapcsolatban remélték a választói és tanácskozói jog kiterjesztését a megyékben leginkább elérhetőnek. Tudjuk, hogy a népképviselet elvét Szalay is 1844-ben, legelőször a városok kérdése alkalmával vetette föl s innen a fontosság, melyet a városi ügynek az egész ellenzék, de kivált Eötvösék tulajdonítottak; innen az, hog 1847 végén és 1848 elején is írt pár czikket e kérdésről a Pesti Hirlapba.
E szerint 1847-ben újra az elveiért küzdő Eötvös áll előttünk. Természetes óhajtása volt tehát a közeledő országgyűlésre az alsóházba jutni. Elébb Békésre gondolt, de a conservativ megyében bukását előre látván, föl sem lépett. Pestmegyében is szóba került a neve, de ott sem lépett fel; sőt Kossuth megválasztását Batthyánynyal együtt szükségesnek tartván, minden erővel a Kossuth és Szentkirályi Mór megválasztatásán működött, a mi október 18-ikán fényes eredménynyel sikerült is. Ez alkalommal a megyeház erkélyén a pesti követválasztás fontosságát emelvén ki, ő szólt a jelöltekhez s a választókhoz, bizalmukba ajánlván Kossuthot és Szentkirályit, a melyre ők egymásután programmszerű választ adtak.
E választás után visszavonulva Pesten maradt úgy ő, mint egész kis köre. A Kisfaludy-társaság 1847-ben őt választván meg elnökül, ennek munkálatait vezette s 1848 február 6-ikán az ő elnöklete alatt választották meg Aranyt rendes tagnak. Így az 1847/48-iki országgyűlési harczok őt nem találták Pozsonyban. Tehát nem volt közvetetlen tanuja annak, hogy a november 29-iki válaszfelirat a királyi előterjesztésekre már a felelős, alkotmányos kormányzat eszméjén alapult, melyet Kossuth utasítása alapján fejtett ki s elfogadott Széchenyi is ebben az alakban.
Tehát az «inpracticus ábrándozók» eszméjének keresztülvitelére épen azok vállalkoztak, kik a czentralistáknak 1844-ben ezt a nevet adták. Egyelőre ugyan a kérdés deczember 20-ikán a felirattal együtt lekerült napirendről; de megmaradt a részletes törvényjavaslatkészítés számára. Az országgyűlés története nem tartozik ide; a régi országgyűlések hagyományos huzavonája, a taktika különböző fogásai éppen úgy uralkodtak ezen is, mint az előbbieken; de most Kossuthban a kormány és pártja oly páratlan taktikusra és ellenfélre akadt, minőt az újabb idők nem ismertek; ezért az ellenzék egy része s a Pesti Hirlap maga is Kossuthellenessé vált. Így jöttek el a márcziusi napok, midőn Kossuth a februári forradalom hatása alatt egyszerre megvalósította híres márczius 3-iki beszéde által a reform és egyenlőség barátainak legmerészebb álmait is.
33. A POZSONYI ORSZÁGHÁZ.
Ennek hírére márczius 5-ikére Eötvös is Pozsonyba megy, Széchenyiékkel tanácskozik s ennek naplójából világos, hogy a Széchenyi teljhatalmú királyi biztosságának eszméjét ő is elfogadta és Kovács Lajossal együtt Bécsbe kisérvén őt, még az nap Apponyival s 7-ikén István főherczeggel tanácskoztak a teendőkről. Mindebből tudjuk, semmi sem lett s 10-ikén újra Pozsonyban vannak. Itt azonban a Kossuth elleni tárgyalásokat az események mind meghiúsítják Eötvös 15-ikén; már mint Kossuthtal együtt egyik miniszterjelölt az országgyűlés küldöttségével újra Bécsbe ment kieszközölni a mindkét ház által egyhangulag elfogadott törvények megerősítését s 17-ikén visszatérvén, egyike volt azoknak, kiket a Zöldfa-fogadó erkélyén a tömeg kitörő lelkesedéssel üdvözölt. Pestmegye márczius 21-ikén a nemzetőrséget szervező választmány tagjává választotta s 23-ikán Batthyány a kerületi ülésben bejelentette őt is, mint egyik miniszterjelöltet. Állandó részt vett továbbá a márcziusi mozgalmakban, melyek abból keletkeztek, hogy a király a had- és pénzügyminiszterium önálló szervezésébe beleegyezni nem akart. Ennek kieszközlése véget 30-ikán Deákkal és Széchenyivel újra Bécsbe ment s onnan 31-ikén délben visszatérvén Pozsonyba, innen pedig a forradalmi hangúlatú Pestre ő és Perczel Mór hozták le a kedvező s megnyugtató befejezésről a hírt márczius 31-ikén éjfélre, melyet fáklyavilágnál még akkor ki is hirdettek a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről. Ugyanekkor mondta el magánbeszélgetésben a nehézségeket, melyekkel e két tárczát kivívták az ellenkező főherczegekkel szemben. Pesti időzése harmadik napján, vasárnap, április 2-ikán, elment az egyetemre, hol az ifjúság, mint az új rendszer egyik megváltóját fogadta s ő meghallgatva panaszaikat, megigérte a tanszabadság törvénybe igtatását, docensek alkalmazását és végre nyugalmat ajánlva a pestieknek, másnap visszatért Pozsonyba. Ott már márczius 5-ike óta részt vett a főrendeknél az országgyűlés munkálataiban is* és az ő kezdeményezésére alkották a rendek a márczius 23-iki kerületi ülésben az egyetemről s a tanszabadságról szóló IX. t.-czikket. Végre április 7-ikén a király kinevezte a miniszteriumot, 11-ikén megerősítette az összes törvényeket; ekkor az országgyűlés eloszlott s április 14-ikén a miniszterek, köztük Eötvös, mint vallás- és közoktatásügyi miniszter, megérkeztek a fényesen kivilágított és lelkesedéstől visszhangzó Budapestre.
Márczius 22–25-ikén felszólalt a sajtótörvény tárgyalásakor kétszer, a sz. k. városok ügyében 10-szer, a nemzeti őrsereg ügyében 19-szer, a turopolyai ügyben 1-szer, az egyetemében 5-ször.
Pulszky az Életem és koromban, mint maga is államtitkár, érdekesen rajzolja azokat a tisztán hivatali, kezelési nehézségeket, melyekbe az első miniszterek, kik soha hivatalnoki gyakorlatot nem végeztek, minden lépten-nyomon beleütköztek. Ezekbe beleütközött Eötvös is, ki soha bürokrata lenni nem bírt. Szervezte miniszteriumát;* legelső feladatáúl tekintette az egyetemi oktatás rendezését a tanszabadság elvei szerint, a mint azt az 1847/48: XIX. t.-czikk megszabta s el is készítette a királyi jóváhagyást soha sem nyert egyetemi alapszabályokat;* továbbá meg akarta nyugtatni a vallásfelekezeteket s e czélból, mint Lónyay Gábornak írta 1848 április 20-ikáról, a surlódások kikerülése végett, minden vallásfelekezet ügyeit el akarta különíteni; három külön szakosztályt állított fel tehát a katholikusok, protestánsok és görög-nem-egyesültek számára s a protestáns osztály élére Lónyayt kérte fel, ki ezt el is fogadta, de utóbb ungi főispán lett. Különös súlyt kivánt helyezni az 1847/48: XX. t.-cz. végrehajtására; e végből hirdette ki a nem-egyesültek számára a karloviczi kongresszust május 27-ikére Csernovics Péter királybiztossága mellett;* ugyane törvény 3. pontja értelmében gondoskodni kivánt a bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségleteiről s május 6-ikán körlevélben hítta fel őket az adatok beszolgáltatására; egyik legelső terve volt tanítóképző-intézetek felállítása, május 8-ikán tehát pályázati hirdetést adott ki 12 végzett ifjúnak a porosz képezdék tanulmányozására való kiküldése végett, egész tanügyünkre már szeptember havára reformterveket akart kidolgoztatni; gazdasági iskolák felállítására intézkedéseket tett; a középiskolákban az osztályrendszer helyett a szaktanítást rendelte el;* végűl elkészíttette az első magyar népoktatási törvényjavaslatot s ezzel kapcsolatban Guizot példájára, ki mint franczia közoktatási miniszter, 1833-ban a néptanítók számára lapot adott ki: ő is 1848. jul. 25-ikéről felhivást bocsátott ki a Közlönyben (jul. 26) egy Nevelési Szemle cz. lap megindítása ügyében.
Államtitkár lett április 24-ikén Szász Károly, híres n.-enyedi tanár, osztályfőnökök: Athanaczkovics Plátó, Korizmics Antal, Lónyay Gábor, Nyéki Mihály; tanácsnokok: Fábriczy Sámuel, Pap Endre, Szőnyi Pál.
V. ö. Vécsey T. Az 1848: XIX. t.-cz. és a karok cz. beszédét e t.-cz. hatásáról.
Ezt utóbb junius 27-e kellett a déli lázadás miatt elhalasztani és Temesvárra tenni (május 15.); de az ujvidéki és karloviczi törvénytelen gyűlések, melyek a karloviczi érsek vezetésével tartattak, a tervet meghiusították s ugyanitt a szerbek kikiáltották a függetlenséget. L. Eötvös beszédét a julius 6-iki képviselőházi ülésen.
Először a piaristák által vezetett budai és pesti intézetekben rendelte el 1848/49-re; a tantervet dr. Lutter Nándor, Perlaky és Vass József dolgozták ki; de továbbterjesztését szakerők hiánya s a forradalom meggátolták.
Ily tevékenysége közben nyilt meg július 2-ikán az oszággyűlés, melynek mindjárt kezdetén kitüntek azok az ellentétek, melyek a Batthyány-minisztériumban természetszerűen álltak elé az egymással össze nem férő elemek miatt. Széchenyi és Kossuth ellenlábasok voltak nézeteik és politikai tanaik alapelveiben, Batthyány Kossuth népszerűségétől tartott, Eötvös féltette tőle összes ügyeinket, Deák nem bízott tapintatában és mérsékletében; de egyelőre egyik sem hitte, Széchenyit kivéve, hogy a hozzá szító szélső párttól tartani volna okuk és Eötvös a Kemény aggodalmait, ki az Ullman-házban tartott követi értekezleteken, Deák vezetése alatt, egy miniszteriális középpárt alakítását sürgette, egyenesen rémlátásnak envezte.
Midőn azonban az ügyek bonyolódtak, ő egész meggyőződéssel a Batthyány-féle mésékelt irányhoz csatlakozott. Ekközben kitört május 15-ikén a második bécsi forradalom s a király Innsbruckba menekült. Ekkor részt vett Eötvös is István főherczeg vezetése alatt abban a miniszteri küldöttségben, mely a királyt Budára hívta lakni. Pulszky írja, hogy visszajövet meglátogatta őt Széchenyivel együtt Penzingben s nagyon meg volt Eötvös elégedve; mert a király megigérte, hogy Budára költözik, mihelyt az országgyűlés 40.000 katonát szavaz meg az olasz háborúra, viszont ők kikötötték, hogy az udvar szüntesse meg Jellasich fondorkodásait s erre is igéretet kaptak. Ez ügyben június 20-ika tájt, midőn Jellasich Innsbruckból Bécsbe tért vissza, Eötvös másodszor is megfordult Bécsben Batthyányval, hol János főherczeggel, mint királyi helytartóval értekeztek; de minden siker nélkül.
A megnyilt országgyűlésen, kivált az olaszok ellen adandó segély, később az ujonczozási törvény némely elvei teljessé tették a miniszterium kebelében a meghasonlást, melyen Kossuth és Szemere kerültek a mérsékeltebb elemek fölé. Eötvös alig néhányszor szólalt fel. Saját törvényjavaslata tárgyalásáig csak ötször beszélt; egyszer a felirati javaslat előtt, a honvédelemről szóló előterjesztés, másodszor a házban alakítandó bizottságok ügyében, harmadszor az olasz kérdésben a kormány álláspontja mellett, a negyedik és ötödik alkalommal interpellácziókra felelt, melyek első esetben a nem-egyesültek kongresszusára, második esetben a zágrábi püspök izgatásaira és a Muraköznek a zágrábi érsekségtől már régóta sürgetett elszakítására vonatkoztak.
Törvényjavaslata az elemi oktatásról sok tekintetben ez országgyűlés nevezetes eseményévé vált. Elég annak jellemzésére megjegyezni azt, hogy a lehető legalkalmatlanabb időben vették elő. Ugyanis július 11-ikén tartotta Kossuth híres beszédét a 200 ezer ujoncz megajánlásáról, a mit egyhangulag megszavaztak. Mészárosnak e határozat értelmében készült törvényjavaslata július 20-ikáról kelt; augusztus 1-jén a központi választmány beadta róla jelentését s mégis csak augusztus 16-ikán került a ház elé, és éppen e közbeneső halasztás miatti ingerültség időszakában, mintegy ülés-tölteléknek vették elő Eötvös javaslatát, mely alkalomból Petőfi ingerülten írta augusztus 10-iki hirlapi czikkében: «Elhagyhatnátok most azt a nevelést, mikor azt sem tudjuk, lesz-e kit nevelni, vagy sem?» S valljuk meg, hogy mai belátással is csak a közérzület e szempontját fogadhatjuk el helyesnek; ennek az izgatottságnak igaza volt.
Eötvös javaslatáról a központi választmány a hadügyi javaslattal együtt szintén augusztus 1-sején adta be jelentését. Keserű viták előzték meg a hadügyi javaslat elhalasztását s a népoktatási törvényjavaslatnak az augusztus 3-iki napirendre tűzését ámde maga a tárgyalás menete is csak növelte az általános izgatottságot. Eötvös a javaslat gyors letárgyalását azzal akarta sietteti, hogy előterjesztő beszédében a központi választmány minden módosítását elfogadta. Az ellenzék, a súlyos időkre való tekintettel, elhalasztó indítványt tett; de a többség nem fogadta el s ekkor a readikálisok azt mondták, hogy a többség csak ürügyül használja ezt az ujonczozási javaslat halogatására. Így csak augusztus 4-ikén kezdődött meg a részletes tárgyalás, mely az első pár napon elég simán folyt. Csak augusztus 7-ikén szakította meg Mészáros azon jelentése, hogy ő az ujonczozási törvényjavaslat kivánt kiegészítésével elkészült; de nem kivánja tárgyaltatni, míg az alvidékről vissza nem tér, hová már hosszabb idő óta készül. Végre a részletes vitán is átestek; azonban a 13. §., mely arról szól, hogy ugyanazon községben az állam minden hitfelekezetnek tartozik iskolát állítni, ha egy-egy felekezet tanköteleseinek száma 50, óriási vihart keltett. A központi választmány ezt a különböző nyelvű lakosságra is ki akarta terjeszteni; de mindkét esetben csak megegnedő alakban s ezt Eötvös elfogadta; de az augusztus 7–8-ikán lefolyt viharos ülés a közös iskola mellett nyilatkozott 181 szóval 86 ellen. Ekkor augusztus 9-ikén maga Pázmándy Dénes, az elnök, elhagyván az elnöki széket, külön javaslatot tett a megelőző iskolaállító jogára nézve; ez azonban újra oly vihart keltett, hogy d. u. 1/4 4-kor el kellett oszlatni az ülést és javaslatát a ház csak másnap fogadta el 231 szóval 84 ellen; ez alkalommal Eötvös nem volt jelen a szavazáson s az augusztus 9-iki vitában sem szólalt fel. A szavazás után augusztus 10-én, a többi ponttal, melyek közé egy, a kisdedóvókról szóló inidítványt is bevettek, röviden végeztek; de a végén a záró szavazás előtt gr. Teleki László a már letárgyalt javaslatot is elhalasztani kivánta «boldogabb időkre», a midőn módjában lesz a miniszternek egységes elvek szerint javaslatát újra átdolgozni, mely mostani alakjában összeférczelt munka. Eötvös ellene nyilatkozott s augusztus 12-ikén nagy többség fogadta el az összesen 20 pontból álló javaslatot, mely soha királyi megerősítést nem nyert.
A javaslatnak főbb s maig is helyes elvei a következők: az elemi oktatás az állam kötelessége, a magánintézetek állami felügyelet alá helyeztetnek, az elemi iskoláztatás a gyerek 12-ik évéig (leánygyermekek 10-ik évéig) kötelező, az elemi oktatás ingyenes, az iskola az 5%-ig menő községi pótadóból tartatik fenn, a magyar nyelv kötelező tárgy, a vallás oktatása felekezeti jog, minden községben közös iskola állítandó, a tanítóképzés állami feladat. Mint látható, ezek a mai népoktatási helyes politika alapelvei s így némileg érthetetlenek a vádak, melyekkel illették. E vádak a következők: e törvény nem elég kimerítő, az 1847/8: XX. t.-cz. 3. pontja szerint a hitfelekezeteket a miniszter nem hallgatta ki, nem elég határozott, a gazdagabb polgároknak kedvezményt nyújt s a szegényebbeket elnyomja, a nemzetiségek és a vallásfelekezetek surlódására fog alkalmat adni. Mindezeket Eötvös és a kormánypárt más szónokai eléggé megczáfolták; legyen itt elég e vádak megemlítése. Mondják, hogy végül a zárószavazás előtti beszédében Eötvös tárczáját kötötte a javaslat elfogadásához; ez beszédéből nem tűnik ki; de igen természetes, hogy a leszavazásból levonta volna a következtetést.
Ezután az országgyűlésen Eötvös alig szólalt fel, csupán a költségvetés tárgyalásában tartott pár kisebb, inkább felvilágosító beszédet; egy másik fontosabb beszédét szeptember 3-ikáról ismerjük, midőn az 1847/8: XX. t.-c. értelmében megvédte az egyházfelekezetek egyházi és iskolai szükségleteire ideiglenesen felvett egy millió forintot. Úgy látszik, hogy ekkor már el volt készülve, hogy családjával együtt külföldre megy. Pulszky abból az időből, midőn Batthyány és Deák augusztus 28-ikától szeptember 9-ikéig Bécsben időztek a hozott had- és pénzügyi törvények megerősítése végett, de már nem is fogadta őket a király és midőn a bécsi miniszterium emlékirata közhirré jutott: egyszer csak azt hallotta, hogy Eötvös is Bécsben van s álnév alatt a Leopoldstadt egyik szállójában lakik. E hírre hozzá akart sietni, midőn belép Eötvös, arczán a kiállott izgalmak nyomával s Lantossy névre útlevelet kért Svájczba, Pulszky kérdé, lemondott-e? Eötvös tagadólag felelt. Akkor, felelé, nem adhat útlevelet; nem segíthet egy miniszter szökésében. Kérdezvén, hogy miért hagyta el Pestet, felelé:
– Anarchia állt be, Ivánka Imre bejött honvédjeivel, igazi rablóbanda, s elfoglalta erővel az Újépületet, Buda s Pest hatalmukban van, kirabolják, felgyújtják a várost, Kossuth hozatta őket, Szemere velök tart; Széchenyi megbolondult.
34. AZ 1848-IKI MAGYAR MINISZTEREK ALÁÍRÁSAI.*
Az 1848-iki magyar miniszterek aláirásai (168. l.) egy István nádorhoz intézett, 1848 július 4-ikén kelt felterjesztésen vannak. Az irat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárának törzsgyűjteményében őriztetik.
Csak nehezen birt megnyugodni s visszatért ugyan Deákkal Pestre; de útlevelét mégis kivette. E bécsi útja szeptember 6–9-én összeesik a képviselőház 100-as küldöttsége útjával. Szeptember 11-ikén a minisztériummal ő is lemonott; neve benne van a 17-iki második miniszteri névsorban is; de ezt már a király nem erősítette meg. A következő napon a képviselőház küldöttségével, mely egyenesen a birodalmi gyűléssel kivánt értekezni, ő is újra Bécsbe ment; a sikertelenség ismeretes. Szeptember 25-ikén tartotta a házban utolsó beszédét, midőn az úrbéri tövény tárgyalásának elhalasztása mellett szólalt fel.
BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS CSALÁDJA.
Szeptember 28-ikán Lamberg meggyilkoltatása után családjával együtt Bécsbe sietett; Batthyányval találkozván együtt érkeztek meg a Frankfurt városához czímzett vendéglőbe. Október 6-áig marad ott, habozva, hogy mit tegyen; de midőn e napon ott is utczai harcz támadt a nép és katonaság közt, családjával még az nap München felé utazott. Akkoriban azt mondták, hogy családja beszélte rá a távozásra, féltvén őt Lenormand jóslata utolsó részének beteljesedésétől.
Helyesebben itélünk azonban eltávozása okáról, ha azt olvassuk el, mit maga írt Csengerynek: «Miért távoztam el, azt annak, a ki engem s lelkületemet ismeri, könnyű, másnak lehetetlen megmagyarázni.» Valóban így van, – teszi hozzá Csengery, Eötvös a reform embere volt egész életén által. Most azonban kezdé átlátni, hogy a működés ezen mezeje lehetetlen, minden fáradozása hasztalan. A forradalom és ellenforradalom szenvedélyes harczai közt az ő szerepe lejárt. «Ily viszonyok közt, – idézi újra Eövöst – tökéletesen hasztalannak érzém magamat. Engem az ég forradalmi embernek nem teremtett. Bármi nagy czélt lássak magam előtt, az egyesek szenvedéseiről megfeledkezni nem tudok s meggyőződésem szerint az anyagi erő, melyre minden forradalom támaszkodik, nem azon út, melyen az emberi nem előre haladhat.» Azt is hozzá tette, hogy «ha elment, midőn a dolgok rosszul állottak, nem tartá férfihoz illőnek visszajőni, mikor egy kissé mulni látszott a fergeteg.»
Mindez éppen oly természetes, mint igaz. Nem születhetik minden ember forradalmárnak. Eötvös a vallás, sajtó, oktatás és főleg az egyéni szabadság híve és küzdője, demokrata és szabadelvű volt, de nem volt forradalmi, hanem evolutionista. Akkoriban az ellenzéki lapok nagy zajt ütöttek távozása miatt s a félelem volt legtermésezteseb magyarázatuk. De miért félt volna Eötvös? Idegei nem birták volna a forradalmat; de a mi éppen a félést illeti, személyes bátorságának nem egyszer adta tanújelét s mintha előre tudta volna a jövőt, A falu jegyzőjében egy helyt kifejtette a személyes bátorság valódi lényegét.
35. MAGYARORSZÁG CZÍMERE.
