I.
I.
11. A SZENT-GYÖRGY-TÉR BUDÁN.
Első lépések a nyilvános szereplés terén. A «Budapesti Árvizkönyv». A fogházügy javítását czélzó törekvések s Eötvös «Vélemény»-e. Eötvös az 1839–40-iki országgyűlésen. Beszédei és felszólamlásai. A zsidók emanczipácziója. Az Eötvös-család anyagi romlása. Eötvös helye kora romantikusai között. Példányképei; eszméi a költészetről. Költészetének jellemvonásai. Munkái a börtönügyről. «A Karthausi». Foglalata; hatása; a róla szóló vélemények. Helye a világirodalomban. Eötvös költeményei. Politikai szereplés. Vita Kossuthtal. «Kelet népe és a Pesti Hirlap». Kossuth felelete. Az 1843–44-ik évi országgyűlés. A «Pesti Hirlap». Eötvös szerepe Szalay László mellett. A czentralisztikus törekvések. Az ellenzéki programm. A «Reform». «Éljen az egyenlőség!» «A falu jegyzője». Tartalma; czélzata; fogadtatása. «Magyarország 1514-ben». A történeti regény irodalmunkban. Eötvös regényének hatása. Hirlapirói munkásság. A «Teendőink». A márcziusi napok. Eötvös Bécsben. Vallás- és közoktatásügyi miniszter lesz. Hivatali tevékenysége. Törvényjavaslata az elemi oktatásról. Szerepe az országgyűlésen. Menekülése.
Ez az utazás fejezi be Eötvös életének első szakát, vagy tán inkább, a mi különben lényegileg egyre megy, ez nyitja meg élete második időszakát; mert ezután kezdődik legtermékenyebb írói működésének ideje, mely a forradalomig tart. Úgy látszik, hogy, midőn külföldre ment, még csak mint szabadságolt hivatalnok távozott el; de Bécsbe visszatérni nem akart. Az 1837/38 telét és tavaszát tehát különböző irodalmi tervekkel Ercsiben töltötte; így történt, hogy 1838 márczius 13-ikán részt vett az örökké nevezetes pesti árvíz mentőmunkálataiban, mi miatt Pestmegye őt is azok közé sorozta, a kik iránt a nehéz napokban tett szolgálataikért hálával tartozik.
Ezután pár hó mulva, miután junius 12-ikén nagyapja meghalt, Borsodmegyébe, Sályra költözött, hol a megyei életbe elegyedett, s itt tette első nyilvános szónoki gyakorlatait; e mellett apja borsodmegyei birtokain mezőgazdasággal foglalkozott és irodalmi terveinek élt. Majdnem állandóan Borsodban lakott az 1840-iki országgyűlés idejéig, melynek közeledtére véglegesen előbb Budára, majd Pestre költözött. Míg ezek történtek, apja nem akarván, hogy szakítson jól előkészített és nagy jövővel kecsegtető hivatali pályájával, kineveztette még 1838-ban a Tiszán inneni kerületi tábla számfeletti bírájának; de noha neve 1842-ig szerepel a hivatalos czímtárban, ülésein alig párszor jelent meg.
E helyett majdnem csodálatot keltő irodalmi munkásságot kezdett kifejteni. Egyrészről sűrűn kezdett írni az egykorú, különben kevés számú hazai folyóiratba,* másfelől irodalmi vállalatokat kezdeményezett. Ez utóbbiak közűl első a Budapesti Árvizkönyv, melyre a nyomtatott felhívást 1838 áprilisében bocsátotta ki. «Egyike azoknak, – mond a felhivás – kik a pesti vízáradás által leginkább szenvedtek, Heckenast Gusztáv könyvárus és kiadó úr.» Nehány év óta majdnem minden új mű czímlapján a Heckenast neve olvasható s így íróink csak örvendhetnek, hogy most ők is tehetnek érte valamit. Ő most például véve azt, a mit franczia és angol írók érdemes kiadókért nem egyszer tettek, minthogy Heckenast alig fejlődő literatúránk csaknem egyetlen kiadója volt oly időben, midőn ez nem volt veszély nélküli; ő tehát készséggel vállalkozott egy oly mű szerkesztésére, melyet az írók neki baráti ajándékul adnak. E felhivást Eötvös egyenesen az írókhoz küldvén, az így kapott ingyen munkálatokból jött létre a párisi «Livre de cent et un» mintájára a Budapesti Árvizkönyv I–V. kötete 1838–41-ben s ebben jelent meg A karthausi, még pedig három részre osztva, az I., III. és V. kötetben; tehát 1839 január 22, november 19., és 1841. július 26-ikán.
Regélőben: Boldogság. (Jeles mondás.) 1834. 439. l., Barátság és szerelem. 479. l., Boldog. 630. l. Idő. Távulság. 742. l., Végzet. 1835. 48. l., Emlékmondás. 1837. 440., 480. l. A hegyfolyam. 1842. (Maholnap sír takarja cz. költ.) – Emlényben: Gondolattöredékek. Tivadar. (B. Eötvös József) 1837. – Remete, 1838. – Ősz, Holdvilág, Szörnyen szép, Molnárleány, A tokaji hegyhez. 1839. – Elvirához, Szerencse s nyugalom. 1841. – Egy újszülött gyermek halálára. 1842. Az elsőt kivéve, költemények. A Társalkodó (1836. 290. l.) ezt írja gondolatairól: «ezek tükrei az ifjú írónak, melyekkel minden olvasót, mint legkedvesebb ajándékkal örvendeztet. Ugy van! munkás észben terem a gondolat sereg». – A Hajnal-ban: Dalnok és király. 1837. (Tivadar név a.) – Társalkodóban: Methodista-temetés (Uti naplómból) 1839 május 16., 39. sz. Remélj. (Máriához) 46. sz. – Athenaeumban: Búcsú (1836) 1837. II. 103. l. A vár és kunyhó. 199. l. Hugo Viktor mint drámaköltő. 545. l. – Élet fája. 1838. I., 568. l. – Kiegl-könyvben. 1841. Boldogság. l. 204. l. – Szemere Aurorá-jában A megfagyott gyermek. 1845.
Még ez meg sem indult, midőn közben Szalay Themis czímű folyóirata II. füzete gyanánt, melyet Heckenast külön czímlappal is kiadott, megjelent Vélemény a fogházjavítás ügyében czímű műve és 1839-ben, midőn Pestre költözött, Szalayval egyesült, hogy a megszakadt Themis helyett a Quarterly Review vagy talán a Revue des deux mondes mintájára indítsanak meg egy oly tudományos folyóiratot, mely kivált a politikai és törvényhozási kérdéseket készítse elő szakszerű tudományos értekezések (essayk) által. Így indúlt meg a Budapesti Szemle, melynek két kötete jelent meg, az elsőben adta Szegénység Irlandban, a másodikban (megjelent 1841 február 8-ikán) A zsidók emancipatiója czímű becses dolgozatát, melyek közül az utóbbit, könnyen megmagyarázható érdekből, zsidó honfitársaink siettek németre (Klein Hermann) és olaszra (1842) is lefordítani; amaz 1840–1841-ből két kiadásban ismert s magyarúl önállóan is megjelent újra 1892-ben. Ezekért s kivált a tudomány és szépirodalom terén tett együttes munkásságáért 1839 november 23-ikán az akadémia tiszteletbeli tagjává választotta s a Kölcseyről tartandó emlékbeszédre még 1839 elején őt választván meg, a következő napon, november 24-ikén, mint Toldy, ki szemtanú volt, írja «az akadémia ünnepélyes közülésében, a fővárosi közönség színe előtt, ennek általános meghatottsága s lelkesedett acclamatiói közt első, s legott elhíresűlt emlékbeszédét mondotta Kölcsey Ferencz felett». Egy egykorú tudósításban meg ugyanő azt írta, hogy «minden szivet megrendíte s könnyeket facsart minden szemből.» (Athenaeum.) Ugyanekkor Szemere Pállal és Szalayval egyesűlve egyike volt Kölcsey művei sajtó alá rendezőinek s a nagy író váratlan halála, ez az emlékbeszéd, mely az író és szellemi tanítvány szeretetét és melegségét érezteti, egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy e kiadás országos érdeklődést keltett. Szatmármegye a felhívást körlevélben közölte a megyékkel és városokkal s ezek közgyűléseiken foglalkozva vele, részint előfizetnek, részint külön segélyt is ajánltak a kiadásra, mely 1841-ben indult meg; de csak 1848-ban fejeződött be a hatodik kötettel, a szabadsajtó kivívása után.
12. EÖTVÖS JÓZSEF ARCZKÉPE.
13. A «BUDAPETI ÁRVIZKÖNYV» CZÍMLAPJA.
Míg ezek történtek, már1839 június 2-ika óta folyt a nevezetes 1839/40-iki országgyűlés. Eötvös 1839 végétől, idejét megosztva, Pozsonyban és Pesten, de főleg Pozsonyban lakott, hol a főrendiház ülésein vett részt s a Batthyány Lajos vezetése alatt kialakult ellenzékhez csatlakozott, mely minden kérdésben szorosan az alsó tábla s így a Deák nézeteit pártolta. Ennek a pártnak mintegy ifjabb vezére lett ő. A haza legjobbjai kisérték figyelemmel fölléptét s mintegy önkénytelenül visszhangzott róla az a kérdés, melyet ő maga is feltesz Kölcsey feletti emlékbeszédében s meg is felel rá: «A haza Kölcseyben eddig (az 1836-iki országgyűlésig) csak az írót ismeré; de vajjon e férfiú, midőn őt a törvényhozási pályán láttuk, nem multa-e felül legszebb várakozásainkat? Kik egykor csak a költőnek virágait ismerték, nem bámultak-e, midőn észrevevék, hogy e fa, mely eddig csak virágzott, azalatt mennyire nőtt? s kik nyájas dalainak örültek, várták-e, hogy a szelid hang ily erős lesz, ha majd egy nemzethez szól?»
14. KÖLCSEY MUNKÁINAK CZÍMLAPJA.
Ez országgyűlés idejéből Falk úgy rajzolja Eötvöst, mint «gyönge alkotású, alig 26 éves ifjút, finom, halvány arczczal, melynek kék setét, lelkes szeme ábrándosan pillantott ki a világra, míg az ajkon bánatos mosoly lebegett, melyen csak néha-néha vehette észre valami figyelmes szemlélő a gúny átröppenését… Magától érthető volt, hogy ily mélyen gondolkodó fő, ily minden magasztos- és nemesért lelkesülő költő sehol máshol nem állhatott, csak a jog és szabadság előharczosai oldalán».
Ennél sokkal figyelemreméltóbb, mert személyes tapasztalaton alapul, Miss Pardoe jellemzése, ki egy vegyes ülésen látta őt először és így ír: «B. Eötvös J. egyike Magyarországban e kor legkiválóbb embereinek, ifjusága és kellemes külseje, két oly tulajdon daczára, melyek gyakran gátolják a politikus előhaladását. Néhány évvel ezelőtt ultraliberális volt s vonakodott még bárói czímét is használni*; fénylő és lehetetlen álmokat ápolt az egyetemes szabadságról és boldogságról. Keze ép oly tárt volt mint szive; de szerencsére itélőképessége nem volt kisebb mint lelkesedése; mert lassankint megtanulta, hogy némi bizalmatlansággal tekintse világot átölelő tervét az emancipatioról és egyenlőségről, nézeteiben mérsékeltebb és gyakorlatibb lett. Ő még mindig szabadelvű s nyiltan és bátran védelmezi alapelveit a magas állás daczára, melyet apja a kormányzatban elfoglal. Nagy nyereség pártjára nézve, mert épen oly gazdagon megáldott kedélyben, mint lélekben, épen oly tehetséges, mint határozott.»
L. erről a Gondolatok-at is: «Nekem rossz néven veszik sokan, hogy az arisztokratákat nem tisztelem eléggé; és ámbár körükben születtem, hozzájuk semmi rokonszenvet nem érzek. Furcsa vád. – Vajjon a folyó vizének azon részét, mely a nap sugaraiban csillog, mily józan ember tartja a többinél különbnek?»
)
)
Valóban, egyike a legérdekesebb tüneményeknek, látni ezen az országgyűlésen apát és fiút együtt s néha ugyanegy űlésen is, mint az ellenkező párt szónokait fölszólalni, vagy legalább röviden nyilatkozni és e módon szavazatukat kijelenteni, mint pl. deczember 30-ikán, 31-ikén a vallásügyben, 1840 január 11-ikén a szólásszabadsági 13-ik, február 20-ikán a 14-ik izenet tárgyalásakor, vagy február 26-ikán a reversalisok ügyében. Az apja a legkijeleltebb conservativ és kormánypárti már csak állásánál fogva is; a fiu a leghatározottabban ellenzéki és szabadelvű. Az idősb Eötvös rendesen Majláth György judex curiae mellett ült, kevéssel alább; szeretett gyakran felszólalni, folyékonyan, néha nagyon hosszasan beszélt; de egyébként sohasem hevesen s az ellenzék nézeteivel szemben nem volt türelmetlen. Sőt nem érdektelen, hogy látjuk őt legalább egyszer a rendi álláspont felé is hajolni, midőn 1839 szeptember 9-ikén, az 1791: XIII. t.-cz. magyarázatáan gr. Apponyi György kijelentéséhez csatlakozva, ő is elismerte az 1807-iki és 1825-iki országgyűlések példájára, hogy lehetnek a hazának oly súlyos sérelmei, melyek előbb tárgyalandók, mint a királyi előterjesztések. Ez akkoriban ugyan nagy súlyú elvi kérdés volt; de aztán ez az eset magára áll. Ezt egyébiránt végre az egész főrendiház is tettleg elismerte, a mit Deák is nem csekély vívmánynak nevez.
Az ifjú Eötvös szerepét ezen az országgyűlésen kivált három főkérdésben való álláspontja határozza meg. Ezek: a vallás, a zsidók «emancipatiója s a szólásszabadság. A vallás ügye deczember 30-ikán került tárgyalás alá, melynek első pontjaiban a rendek a reversalisoknak multra és jövőre való eltörlését, továbbá az áttérőkre nézve a hat heti oktatás megszüntetését kívánták a vallásegyenlőség alapján. E mellett tartotta Eötvös első ismert nagyobb beszédét, különösen azt fejtvén ki, hogy a reversalisok nem tartoznak a katholikus egyház lényegéhez, nincs is rájok szüksége és szokott hévvel kívánta a vallásegyenlőséget, mely hivatva van a nehány év óta dúló ellenségeskedést megszüntetni. Az eredmény, melyet apja is pártolt, a reversalisoknak csak a jövőre való eltörlése lett; a multra nézve csak azok lettek volna eltörlendők, melyek csalárdság és erőszak által csikartattak ki vagy még foganatba nem vétettek. Beszéde azonban akkora hatást tett, hogy Lonovics, akkor csanádi püspök, másnap külön czáfolta azt a részét, mintha a katholikus vallásnak világi segítségére nem volna szüksége. Erre Eötvös rövid beszédben újra a vallásegyenlőség szükségességét hangoztatta az 1791:XXVI. t.-cz. megfelelő módosításával. Ennél fogva most is a rendeknek azt a nézetét pártolta, hogy vegyes házasságok esetén mindkét nemű gyermekek apjok vallását kövessék; de a többség s így apja is ellene szavazott. A rendek nézete mellett szólalt fel január 4-ikén is, midőn az a pont tárgyaltatott, hogy katholikus ifjak járhassanak protestáns intézetekbe is és katholikus szülők fogadhassanak protestáns nevelőket, a mit a többség el is fogadott.
Ezután hosszabb ideig nem beszélt. A január 11-iki nevezetes vitáiban a szólásszabadsági 13-ik izenet alkalmával, midőn Batthyány «nevök becsületére» szólította fel a főrendeket, hogy «ne speculáljanak a törvényhozás azon részének végre bekövetkezhető elbágyadtságára, mely már két orszgágyűlésen e tekintetben a nemzet diplomaticai meggyilkolását, a mostani ivadék gúnyját s a jövő kornak átkát visszatartóztatta»: csupán szavazott a rendi izenet mellett. Nem tűnik ki eléggé a tudósításokból, de február 20-ikán e tárgyban fel is szólalt a rendek véleménye mellett, midőn báró Majthényi azt a lehetetlen indítványt tette, hogy mind a két tábla nézetét terjeszszék fel s a döntést bizzák a királyra.
Február 25-ikén, épen midőn újra a reversálisok kérdése került napirendre, kezdték el hazánkban először a főrendi napló vezetését. Ezóta Eötvös felszólalásai teljes szövegükben ránk maradtak s a fontosabbakat ki is adta ő maga Összes műveiben. A reversálisoknak a multra tvaló eltörlése mellett szavazott természetesen ekkor is; egyszersmind beszédet tartott a rendi álláspont mellett, hogy a vegyes házasságból eredő gyermekek mind apjok vallását kövessék, a mit most kivívni sikerűlt is. Az országgyűlésen legfontosabbik beszédét azonban márczius 6-ikán tartotta a nagyváradi (Lajcsák) és egykori rozsnyói (Lonovics József) püspökök által elkövetett «sérelem» ügyében, a kik ugyanis elrendelték, hogy vegyes házasságok esetén, ha a nem katholikus fél reversálist nem ad, a házasságot megáldani a római katholikus papnak nem szabad. A főrendi egyik véleményt, mely szerint e kérdés, mert sérlem benne nincs, mellőzzék, a primás fejezte ki; ezzel szemben Eötvös hosszabb beszédben azt fejtette ki, hogy a püspökök eljárásában sérelmet ő sem, legfölebb aggodalomra lát okot s mint ilyennek felterjesztését nem is gátolná; de mert a legteljesebb vallásszabadság híve, jövőre oly törvényt javasol, hogy a vegyes házasságot a felek kössék a vőlegény papja előtt, megegyezőleg a vallásügyi törvénynyel. A többség ezt fogadta el. Világos ez előadottból, hogy Eötvös ez alkalommal Deák véleményével, ki mindvégig a sérelem álláspontján volt, ellenkezőt javasolt; ebben őt nemcsak katholikus volta, hanem az egyetlen lehető megoldási mód vezette s utóbb a kérdést csakugyan ezen az alapon oldották meg 1843/44-ben. Ez alkalommal apja is vele szavazott s a törvény ily értelmű szövegét elfogadták a rendek is. Április 10–11-ikén még kétszer volt módja e kérdésben felszólalni; de mert a főrendek e sérelemnek még aggodalom alakjában való felterjesztését is ellenezték, a kérdés most megoldatlan maradt.
A zsidók polgárosítása érdekében átküldött rendi izenet mellett márczius 31-én szólalt fel. Ez alkalommal tartott beszéde azon fontos értekezése rövid kivonatának tekinthető, mely kevéssel az országgyűlés után a Budapesti Szemle II. kötetében jelent meg. Mindkettőben a zsidók polgárosítása ellen rendesen felhozott következő három érvet cáfolja: a zsidó romlott faj; a zsidók vallásilag és nemzetileg el lévén különözve, meghonosodni nem fognak; a zsidók polgárosítása a keresztyén népességet veszélybe dönti. Felesleges hozzátenni, hogy Eötvös e tételek ellen épen úgy küzd a tudás, mint az érzelem fegyvereivel s különösen kiemeli, hogy nem érdemek jutalmazásáról, hanem egy égbekiáltó igazságtalanság orvoslásáról van szó. Eötvös t. i. abból az alapelvből indul ki, hogy Isten az embert szabadságra teremté s így ehhez mindenkinek joga van.
Tudjuk, hogy a főrendek meglehetősen megnyirbálták a javaslatot;* pedig már előbb a kormány is adott a zsidóknak némoi kedvezményt. Eötvös azt is hozzáteszi, hogy keserű gúny és rágalom tárgyai voltak a javaslat pártolói úgy az országgyűlés alatt, mint utána. Különösen ebben fekszik oka, hogy utóbb nagy értekezését, mint előbbi felszólalása részletes paraphrasisát, kidolgozta és kiadta, mely épen ezért legjellemzőbb művei egyike. Utóbb, mint már Eötvösről 1881-ben írt kis munkámban kimutattam, beledolgozta ez értekezésének egész keserű, ember-, egyenlőség- és szabadságszerető érzelmeit A falu jegyzőjében az üveges zsidó erkölcsi romlottsága rajzába és ennek okai fölfejtésébe. Csupán egy jellemző helyet kivánunk idézni ez értekezésből: «Ifjuságom első éveitől – mond Eötvös – szivem minden elnyomás ellen feldobogott; gyűlöltem a zsarnokságot, inkább belső ösztönömet követve, mint azért, mert a szabadság áldásairól még okok meggyőzének, s innen van, hogy a zsidók polgárosításának kérdése, még minekelőtte az hazánkban szőnyegre került, már egész figyelmemet magára vonta».
Megmaradt a javaslatból: a türelmi adó és nemesi birtok bérlésétől való eltiltás megszüntetése; a zsidóknak minden vidéken és városban lakhatás, polgári és jobbágyi birtok vétele, czéhekbe, kereskedelmi társaságokba belépése megengedtetett. Idegen zsidók köteleztettek, hogy vagyont, ipari vagy művészi foglalkozást mutassanak ki letelepedés előtt. A többit a jövő országgyűlésre halasztották.
Végre nagy beszédét, a legnagyobbat ezen az országgyűlésen tartott beszédei közt, április 22-ikén mondta el, a márczius 24-iki királyi leirat után. Ugyanis a király, minthogy a rendek a szólásszabadsági sérelem orvoslása előtt egyetlen javaslatot sem akartak felterjeszteni, az által akarta a rendek ellenzését megtörni, mint már nem egyszer, hogy e leirattal közbelépve biztosította őket, hogy a szabadszólást korlátozni nem kívánja. A királynak ez a leirata Deák álláspontja ellenére csakugyan sikerre is vezetett; a rendek fentartották a sérelmet, de felterjesztették a javaslatokat. Így került a szólásszabadsági sérelem most már elkülönítve a főrendek elé s ekkor beszélt Eötvös. Ő abból a szempontból fogta föl a kérdést, hogy mi lesz a főrendek további akadályozásának eredménye? Felelet: a kérdés levétele s boldogabb időkre hagyása; a kormány és törvényszékek pedig tovább folytatják izgató eljárásukat. Ez – mond Eötvös – okvetetlen meghasonlásra s a kormány tekintélyének gyengítésére vezet; pedig a főrendek a kormányt épen erősíteni akarják. Beszéde akkora benyomást tett, hogy maga a nádor sietett rá felelni s hatását gyengíteni. A főrendek megmaradtak véleményök mellett; az eredmény csakugyan a kérdés levétele volt.
Így végződött Eötvösre nézve e nevezetes országgyűlés, melynek további részeltei nem tartoznak ide. Híre meg volt állapítva mint szónoknak és költőnek egyaránt s a főrendek részéről egyhangúlag választották be a legnevezetesebb bizottságba, melyet a büntetőtörvénykönyv kidolgozása végett küldtek ki.
Azonban míg ezek történtek, a nemes családot nagy csapás érte, t. i. az anyagi bukás.
Már említettük, hogy az ercsii birtok neje révén szállt Eötvös Ignáczra a hozzátartozó fehérmegyei birtokrészekkel együtt. Az ercsii, mint legjobban felszerelt, valódi mintagazdaság, volt a család kedvelt tartózkodó helye; a telet Budán, a várban, a nyarat, a tavasz és ősz szép részét a kedves Ercsin töltötte, hol az apa, mint passionatus gazda, szintén a legjobban érezte magát. Eötvösék fényes és nyilt házat vittek. A nagyobbik kastélyban, egy különben egyszerű épületben, bolthajtásos üveges folyosóval s a kertre néző terrászszal, laktak ők s egy másik, kisebb lak a vendégeknek volt fentartva. Trefort Ágoston, mint a fiatal Eötvös barátja, Pauler Tivadar, mint nevelő, a családhoz tartoztak, s a legelőbbkelő bel- és külföldi vendégek látogatták őket. E nagyúri életet kiegészítette az, hogy különösen Eötvösné kivánságára a birtok tisztjeinek leányai naponként bejártak az udvarba főzni és finom kézi munkákat tanulni, melyekben különös öröme telt; a tisztek és nejeik gyakran ebédre voltak hivatalosak s az egész családban nyájasság, szívélyesség uralkodott. Mindehhez járultak a kastélyhoz tartozó gyermekek számára az angol parkban rendezett játékok, husvéti ünnepek; egyszóval öröm és boldogság tanyája volt Ercsi, míg ott Eötvösék laktak. De ez nem sokáig tartott. Ugyanis a tárnok már 1828-ban, apósa halálakor, sem vette át teher nélkül Ercsiit; ehhez járult költséges életmódja s gyakran három háztartása, a míg t. i. hivatala Bécsben tartotta. Ezeken kívül nem egy elemi csapás érte: tűz, jégvrés, árviz, aszály. Minde bajokon az apa nagyobb haszonbérletek és ujabb vállalatok által igyekezett segíteni, melyekhez külföldi szakértőket hívott be, a berendezéshez kölcsönöket vett fel; de mivel ő maga főleg elméleti gazda volt, vállalatai rosszul sikerült parfümgyárat, egy czukor-, később egy likőr-, majd egy téglagyárat, melyre be nem váltható megrendeléseket fogadott el az 1838-ki árvíz után Pesten, úgy hogy a kötelezettségeknek csak kész tégla vételével lehetett megfelelni.
BÁRÓ EÖTVÖS IGNÁCZNÉ SZ. LILIEN ANNA BÁRÓNŐ.
Mindezeknek bővebb részleteit mellőzzük, mint kitüzött czélunkhoz szorosabban nem tartozókat.* Elég az, hogy a tárnok már 1841-ben indíttatva érezte magát, hogy fényes állásairól lemondjon s egészen anyagi ügyeinek szentelve magát, kiadásait öszevonta. Már ezt megelőzőleg, az országgyűlés befejezte után, írja Pulszky, a tárnok a bécsi pénzválság s kivált a Geymüller-bankház bukása miatt jutott kikerülhetetlen zavarokba. Ő ugyanis örökké jószágokat vett, nagyrészt hitelben s főleg Ercsit, melyet ideiglenes jogczímmel bírt, meg akarta végleg tartani, de a pénzpiacz szorultságával a hitel megszűkült s nem tarthatta fenn magát. Eötvös fiaival s az öreg Ullmannal közölte zavarát; – folytatja Pulszky – az ügyes bankár természetesen azt tanácsolta, hogy a törvény engedte minden furfang felhasználásával s a birtokviszonyok összezavarásával oly állapot állíttassék elő, mely időt engedjen az adósnak; mert ismervén a báró vagyonát, meg volt győződve, hogy nemcsak minden hitelezőt ki fog elégíteni, hanem a családnak is megment némi szerényebb vagyont. Eötvös felháborodott e terven s Ullmann ekkor így szólt: «Az ifjú báró pirul! az ifjú báró szégyenli magát; az ifjú bárónak nem lesz soha pénze!» Erre Eötvös csakugyan lemondván minden várható örökségről, mintsem részt vegyen a szerinte furfangos tervben, elvitte könyveit és karosszékét; odahagyta apja házát, Treforthoz költözött s szerényen nála élt másfél évig, házasságáig. Így gondolkozott Eötvös s a bankárnak igaza volt: Eötvös nem lett soha gazdag ember. Falk ehhez egészen hasonló esetet említ, ha ugyan nem ez is amarra vonatkozik. B. Wodianer ugyanis egy teljesen tisztességes pénzműveletet ajánlt fel neki 1841-ben, t. i., hogy mint alapító vegyen részt a lánczhíd-részvénytársaságban. Eötvös pillanatig sem habozva visszautasította, s Wodianer körülbelül ugyanazt mondta neki mint Ullmann.*
L. ezekről Berecz K. Magyarország s a Nagyvilág 1872. 6. sz. U. ott egy jellemző adomát is elmond.
Mindezek azonban nem mutatják azt, hogy Eötvös a veszteséget ne mélyen s a vagyon előnyeit kincsinyelte volna. Elég erre nézve a Gondolkodóban utalni e helyekre: «Nem hiszi senki sem, mennyi erélyre van szükségünk, hogy vagyonunk elvesztését férfiasan elviseljük.» «Ne mondja senki, hogy azon földi javak, melyekről fiatal korunkban megvetéssel szólunk, nem birnak semmi becscsel.»
Az eredmény, mint tudjuk, az lett, hogy a tárnok nem birta megmenteni Ercsit; Ullmann kért rá csődöt s 1844-ben az ifjú Eötvös adta el a birtokot báró Sinának. E nehéz időkre esik Eötvös házassága, mely kárpótolta őt veszteségeiért; t. i. 1842 szeptember 13-ikán vette nőül Rosty Ágnest, barkóczi Rosty Albert békésmegyei alispán és Eckstein Anna leányát, ki akkor alig töltötte még be 17-ik évét. Született t. i. 1825 szept. 20-ikán.
