Szekér Joákim
Szekér Joákim
Elsőnek SZEKÉR JOÁKIM lépett föl, ki 1752 július 5-én Komáromban született; tizenhét éves korában Ferencz-rendi szerzetes lett. Felső tanúlmányait Nagyszombatban és Pesten elvégezvén, mint hitszónok és tanár működött, legtovább Szombathelyen. Itt írta a Magyarok eredete című (1791.) két kötetes munkáját, melynek írására, – mint maga mondja, – »ösztönt azoktól az érdemes hazafiaktól vett, kik anyanyelvünknek előbbmozdítására serényen iparkodnak«. 1794-ben megvált szerzetétől s a szent-kereszti cistercita kolostorba lépett, utóbb pedig tábori pappá lett. Mint ilyen volt a marengói ütközetben, melyet később (1805.) le is írt; mert bár a tábori élet nem igen engedett pihenést, nem szűnt meg nyelvünk csinosításán fáradozni. Élete vége felé, kolozsvári tartózkodása alatt, írta meg Magyar Robinsonját, ekkori szépprózai irodalmunknak a Kármán művei mellett is számottevő termékét, s újra kiadta, megbővítve, első nagy munkáját. 1810 szeptember 26-án húnyt el.
Szekér a Magyarok eredetét – az előljáróbeszéd szerint – nem a tudósok számára írta, hanem azoknak, a kik a nagy, latin nyelvű históriákat sem megvenni, sem olvasni nem tudják; különösen pedig az »asszonyi-rend« számára, mert hasznosabbnak véli, »ha más erkölcspazarló könyvek helyett ilyetén elmetápláló és okosságot élesítő dolgok olvasásában tölti unalmas óráit«. Munkáját a hún-avar és török-magyar őstörténeten kezdi s egész az 1791. eszményekig viszi, felhasználva hozzá Anonymustól kezdve a korabeli latin írókig minden nevezetesebb forrást. Tárgyalása nem egyenletes, de egyes eseményeket ügyesen csoportosít, s bár a tiszta magyarságra törekvés miatt többször nehézkes a stílusa, előadása mindvégig élénk, melynek sajátos jelleget kölcsönöz az események felfogásában nyilatkozó, erős hazafias érzése és őszinte tárgyilagossága. Így megrója a pápákat, hogy törvényes jogszokásaink sérelmével Rómába idézték Vencelt s az őt megkoronázó érseket, s hogy jogaikkal visszaélve, minden szére-szóra »nyakokba csapkodták« eleinknek az exkommunikációt; tárgyilagosan szól a reformációról, József császár türelmi rendeletéről, a szerzetes-rendeket eltörlő »kegyes« parancsolatairól, de el nem titkolhatja hazafias örömét sem az állapotok törvényes mederbe fordúltán.
Budai Ézsaiás.
Mellőzve a kisebb jelentőségű munkákat, a két Budai működése érdemel kiváló figyelmet.
