Budai Ézsaiás

Teljes szövegű keresés

Budai Ézsaiás
BUDAI ÉZSAIÁS 1766 május 7-én született a közép-szolnokmegyei Péren. A debreceni kollégiumban tanúlt; miután két évig még Göttingában időzött, s Hollandiában és Angliában is megfordúlt, előbb mint főiskolai tanár, 1821-től mint debreceni lelkész és szuperintendens, klasszikus míveltségével s roppant tudásával nagyhatású működést fejtett ki. Késő vénségben, 1841-ben halt meg. – Főműve: Magyarország históriája (1805–12.) három kötetben, melynek elseje a mohácsi veszedelemig, 2-ika Buda visszavételig, 3-ika a legújabb korig tejed. Már az anyagnak ilyen felosztása is elüt a régibb históriáktól, melyek aránytalanul sokat foglalkoztak az őstörténelemmel, mig ő a fősúlyt az újabb korra fekteti, s nála jelenik meg először a protestantizmus fejlődése a politikai történtet keretében, a forrásmunkák megjelölésével s olyan alaposan tárgyalva, mint eddig még sehol. Ez látszólag felekezeti színt ad a munkának, de Budai elég tárgyilagos tud maradni, különösen az által, hogy nem polemizál, hanem a tényeket beszélteti. Ez a ridegség stílusán is elömlik, de világos előadása, mélyreható ítélete, mely egy évtized alatt második, 1833-ban pedig 3-ik kiadást ért. Budai írt még egy világtörténelmet (Közönséges história, 1800.) s egy irodalomtörténeti munkát (Régi tudós világ históriája, 1802.) is, mely utóbbiban főleg a görög és latin írók életével és munkáival foglalkozik; korában mindkettő hézagpótló volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem