A magyar demokraták
A magyar demokraták
Az e korban szerepelt magyar demokraták, kik közé tartozott Batthyány is, öntudatosan vagy öntudatlanul, a forradalom útját egyengették. Az egyik át volt ugyan hatva amaz eszmék igazságától, melyek természetszerűleg nemzetének megújhodását vonták volna maguk után, de azért töprengett a következmények felett; a másik egyszerűen belé helyezkedett egy eszményi világba a nélkül, hogy a viszonyokat, melyek közt élt, figyelmére méltatta volna; a harmadik egyenesen felhívja a népet, hogy ragadjon fegyvert, törte össze bilincseit, mert máskép nem vetheti meg alapját az új állami rendnek. Hogy egyhamar célt érnek, azt egyik se remélte, s éppen mert tudták, hogy nem a jelen, hanem a jövő számára dolgoznak: a jövőt legalább igyekeztek minél eszményibb, minél rózsásabb színben tűntetni fel. Ebben a tekintetben a magyar demokraták közt nincs különbség. Valamint abban is megegyeznek, hogy szakítva az egyoldalú valláspolitikai iránynyal, általánosabb, egyetemesebb álláspontra helyezkednek, programmjukat az egész állami és társadalmi életre, annak összes feladványaira kiterjesztik.
Az eszményi demokráciának gr. BATTHYÁNYI ALAJOS ép oly lelkes, mint tanúlt szószólója. Ad amicam aurem című munkája a demokratikus eszmék valóságos tárháza. Állameszménye a jogegyenlőség alapján szervezett monarchia, melyben az egyén teljes mértékben érvényesíti magát s melyben az egyes hatalmi ágak szétválasztása s az uralkodó jogainak korlátozása által mind az egyesek, mind a nép biztosíttatnak az elnyomatás ellen. Ebben a keretben mozog folytonosan, kiterjeszkedve mindazokra a részletekre, melyek okozati összefüggésben vannak egymással. Az állami és társadalmi élet tényezői: az uralkodó, a nép, a rendek és az egyház részére kijelöli az irányt, melyet követniök kell, hogy amaz állameszmény keretébe beilleszkedhessenek. Az akadályokat, melyek az említett tényezők átalakulását gátolják, nem kicsinyli ugyan, de nem is sokat törődik velök. A pozitív jogi és politikai intézmények egész sorát félrelöki, mert tudja, hogy csak azoknak romjain emelkedhetik fel a népek jóléte és boldogsága. S mint a radikalizmus embere és mint idealista, rombolásai közben semmi egyébre nem gondol, csak a pusztulás végcéljára, mely – az ő képzete szerint – nem lehet más, mint az újjászületés.
Martinovics Ignác.
