Széchenyi kora az irodalomban
Széchenyi kora az irodalomban
Az irodalom lelkes üdvözletekkel fogadta fellépését és hű támogatással kisérte működését. Első és fő törekvése volt: lehetőleg magyarrá tenni, érzésében és nyelvében, az egész nemzetet. Az ő politikai elméletének útját a költészet törte meg és harcát jó részben ez segítette győzelemre. Kisfaludy Károlylyal, Vörösmartyval, Katonával, Fáy Andrással, mintegy ellenhatásul a klasszicizmus színtelenebb világa, a képzeletet megkötő bilincsei s csak a választottakat szem előtt tartó kényeskedése ellen, a magyar költészet új tárgyakba merűl s új irányt vesz. Úgy szólván az egész költészet képzelete a nagy múlt emlékein s a magyar élet képein pihen: buzdítani és önismeretre emelni törekszik. A klasszicizmust a romanticizmus váltja föl, melynek első fecskéi Kisfaludy Sándor regéi voltak. Széchenyi ellensége volt a múltról való költői álmodozásoknak; de a mint a romantikus elv nálunk módosúl, abban már az ő szellemének hatása érzik. Mig nyugoton megindítója és fő táplálója a vallásos elv volt s utóbb a középkor iránt való rajongásba merűlt és beteges képzelgések között múlt ki: nálunk a nemzeti elv és a politikai reform hevítette s végső fejlődésében az új magyar demokrácia zászlaját lobogtatta. Kisfaludy Károly halálos ágyán meghagyta barátainak, hogy a reform körül csoportosúljanak. Maga Széchenyi a költészetet mindig nagyrabecsűlte s a költőket mindig úgy tekintette, mint leghivatottabb támogatóit nagy nemzeti feladatának betöltésében. Halhatatlan vállalkozását, a magyar nemzet átalakítását, ők készítették elő, ők támogatták leglelkesebben, leghívebben és legsikeresebben. Gondolatait a nemzet szívébe oltották. Különösen Berzsenyi és Vörösmarty voltak azok, a kiket kiváló mértékben tisztelt s bizalmával és barátságával tüntetett ki. Annak a rendkivüli tágulásnak, melyet a magyar látókör az ő szelleme által nyert, nyomát viseli költészetünk. Bensőbb kapcsolatba jut a nyugot-európai ízlés-áramlatokkal: a német és francia romanticizmussal a drámai és elbeszélő költészet, az angol realizmussal a regény. E hatások azonban nemcsak nem csökkentik költészetének hazafias szellemét, sőt az új motivumokkal és alakokkal új ösztönt és erőt adnak neki*
Lásd az itt érintett viszonyok behatóbb fejtegetését a munka szerkesztőjének Széchenyi és a magyar költészet című tanulmányában.
A hazafias költészet soha nagyobb virágzásban nem volt, mint ez időtájt. A nemzet nagy küzdelmében, bátor előretörekvésében költői lelkesedtek és lelkesítettek. De a harcok hevessége, az ellenállás ereje, a megkisérlett erőszak áldozatai, a visszatérés lehetetlensége és a jövő bizonytalansága sokszor nehéz árnyékot borít lelkökre s lelkesülésökbe fájdalmas borongás vegyűl. E hangulatnak ád kifejezést a nemzet híres éneke, Vörösmarty Szózata is. A politikai kérdések megoldásának útját is egyengette a költészet: a mívelődés és vagyonosodás intézményeinek fejlesztését, a jobbágyok sorsának enyhítését s a vármegyei visszaélések orvoslását hangosan követelte. Nincs könyvünk, melyben a harmincas évek magyar élete és szelleme, a Széchenyi hatása alatt megmozdúlt és forrongó magyar lélek oly teljességében és oly egyszerű igazságában állana előttünk, mint Fáy András regénye: a Bélteky-ház. A nemzetnek szabadságban, míveltségben és magyarságban való előtörekvését visszatükrözi az irodalomnak műformákban és nyelvben való fejlődése is. E fejlődést az Aurora és Athenaeum körei vezetik.
1840-ben jelent meg Eötvös Karthauzija; 1841-ben alapította Kossuth a Pesti Hirlapot; 1842-ben lépett föl Petőfi; 1843-ban határozta el a Kisfaludy-társaság népköltésünk termékeinek gyűjtését. Ezekkel a magyar szellem fejlődésének új stádiumába lép.
